Gyorsul az infláció Ruszijában
Elemzők által várt mértékben gyorsult az infláció Oroszországban októberben éves összevetésben, miközben a becsültnél kisebb volt a fogyasztói árnövekedés havi szinten.…
Elemzők által várt mértékben gyorsult az infláció Oroszországban októberben éves összevetésben, miközben a becsültnél kisebb volt a fogyasztói árnövekedés havi szinten.…
Romániában a szeptemberihez képest 0,7 százalékponttal 8,1 százalékra lassult októberben az éves infláció – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).…
A németországi Cottbusi Filmfesztiválon a FIPRESCI – a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének – díját, a franciaországi Arras Film Festivalon pedig a Kritikusok…
Lemondott Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója – közölte a Nemzeti Színház hétfőn a Magyar Nemzettel. Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek…
Mottó: „Az ember akkor ébred igazi önmagára, amikor meg kell különböztetnie a jót a rossztól, akkor lesz önmagává, amikor dönt, melyik…
A külügyminisztérium csütörtök este közölte, hogy 41 román állampolgár és családtagjaik elhagyta a rafahi határátkelőhelyen keresztül a Gázai övezetet. A csoport…
A kormány csütörtökön jóváhagyta az új nyugdíjtörvény tervezetét, amely alapján több mint 4,7 millió személy nyugdíját számolják újra egy új képlet…
Már csak az Amerikai Egyesült Államok kongresszusának jóváhagyására vár az 54 Abrams harckocsi eladása Románia számára – számolt be pénteken a…
A Román Nemzeti Bank (BNR) fenntartja az idei év végére vonatkozó 7,5 százalékos inflációs előrejelzését, és 4,8 százalékra emelte a 2024…
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke pénteken kijelentette, hogy a jobboldali szövetség megalakításáról szóló tárgyalások folytatódnak a Népi Mozgalom Párttal…
A Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzója pénteken kijelentette, hogy addig nem lehet szó a kamatok csökkentéséről, amíg nem mérséklődik az infláció.…
A Szociáldemokrata Párt (PSD) egyetlen Fehér megyei szenátora, Călin Gheorghe Matieş pénteken bejelentette, hogy átiratkozik a Románok Egyesüléséért Szövetségbe (AUR). A…
Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter szóba elegyedik egy dániai plasztilinnel, aki épp Izrael ellen tüntet. Megkérdi tőle: „és sajnálod azt, amit…
Igen. Pontosan az történik a képeken, amit látsz. Ledobják a tetőről. Utána meg is kövezik. Mert homoszexuális. A nyugati baloldal mikor…
Az izraeli hadsereg különleges erői a Gázai övezet nyugati részén található Sifa Kórház körül tevékenykednek – jelentette az izraeli média pénteken…
Egyetlen orvosság van a migrációval szemben: nem szabad őket beengedni az országba – jelentette ki a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió…
Két kivétellel a jelenlegi készpénzfizetési korlátozások maradnak érvényben – jelentette be a csütörtöki kormányülés elején a miniszterelnök. Marcel Ciolacu közlése szerint…
A miniszterelnök a csütörtöki kormányülésen bejelentette, hogy 1,7 milliárd lejjel kiegészítik a tartalékalapból az országos egészségbiztosítási alap költségvetését. hirdetés hirdetés Marcel…
© 2019 Nethuszár.ro. Minden jog fenntartva