Óhaj-sóhaj: uniós szinten kéne ratifikálni az isztambuli egyezményt
Az EU-nak lépnie kell az Európa Tanács nők elleni erőszak felszámolását célzó isztambuli egyezménye uniós szintű ratifikálása felé – jelentette ki…
Az EU-nak lépnie kell az Európa Tanács nők elleni erőszak felszámolását célzó isztambuli egyezménye uniós szintű ratifikálása felé – jelentette ki…
Szlovákiában rekordszámban, több mint 40 ezren nyújtottak be az idén olyan nyilatkozatot, amelyben elutasítják a rendkívüli katonai szolgálatot – jelentette a…
Az észak-atlanti szövetség napról napra megerősíti az Oroszországgal szembeni ellenségességét, és mindent megtesz annak érdekében, hogy minél egyértelműbbé tegye az ukrán…
Iránban rejtőzködhet az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat de facto új vezére az ENSZ szerint – közölte kedden a The Guardian brit napilap…
Amerikai értékelés szerint az orosz haderő komoly előrehaladást ért el a Bahmut városért folyó csatában Ukrajna keleti részén az utóbbi 24-48…
Jelentősen lassult, de továbbra is 10 százalék felett járt januárban az éves brit infláció. A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai beszámolója…
Ferenc pápa szeretné megvitatni Vlagyimir Putyinnal az Oroszország és a Nyugat közötti európai konfrontáció békés rendezésére vonatkozó tervét – jelentette ki…
Módosította szerdán a képviselőház a gyerekek sértettként vagy tanúként való kihallgatásának szabályozását a büntetőeljárási törvénykönyvben. Az erről szóló tervezetet 268 szavazattal…
A román ipar üzleti forgalma 24,5 százalékkal nőtt 2022-ben az előző évhez képest, főként a kitermelő- és feldolgozóipar teljesítményjavulásának köszönhetően –…
Újabb győzelem született az úzvölgyi katonatemető ügyében az erdélyi magyarság számára: a Bákó Megyei Törvényszék jogerősen törölte a moldvai Bákó (Bacau)…
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánítja Romániában január 6-át és 7-ét, azaz vízkereszt napját és…
A keddi földrengés után öt megye – Gorj, Dolj, Hunyad, Mehedinţi és Vâlcea – 22 településén jelentettek károkat; voltak, akik orvosi…
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték a Temesvári Nyugati Egyetem (UVT) egyik oktatóját kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélés folytatólagosan elkövetett bűncselekményének gyanúja…
Harmincöt hektáron épít napelemparkot a közintézmények és közterek energiaellátásának biztosításához az erdélyi Brassó önkormányzata – jelentette kedden Allen Coliban polgármester. A…
A kiutazási tilalom életbe lépése óta csaknem harminc ukrán köztisztviselőt tartóztattak fel a határon – mondta el Andrij Demcsenko, az ukrán…
Az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésen jóváhagyta a tagállami kormányokat tömörítő Európai Tanáccsal elért megállapodást az új személygépkocsikra és kisteherautókra…
Heves harcok folynak az Artemivszktől (Bahmuttól) északra fekvő Paraszkovjivka község birtoklásásért, amelynek elfoglalása elvágná a városba Csasziv Jar felől vezető utolsó…
Alexander De Croo belga miniszterelnök és Olaf Scholz német kancellár a belgiumi Bruges-ben a két ország szorosabb energiaügyi együttműködéséről tárgyalt, valamint…
© 2019 Nethuszár.ro. Minden jog fenntartva