Felpörgetik a francia–spanyol kapcsolatokat
A kétoldalú kapcsolatok „legmagasabb szintre” emeléséről állapodott meg a francia elnök és a spanyol kormányfő csütörtökön Barcelonában, a 27. spanyol–francia kormányzati…
A kétoldalú kapcsolatok „legmagasabb szintre” emeléséről állapodott meg a francia elnök és a spanyol kormányfő csütörtökön Barcelonában, a 27. spanyol–francia kormányzati…
Az illetékes belga ügyészség meghosszabbította az Európai Parlamentet (EP) érintő korrupciós ügy egyik gyanúsítottja, Eva Kaili volt görög szocialista képviselő, a…
Londoni pénzügyi elemzők szerint több tényező – különösen a nagybani földgázárak meredek csökkenése – azt valószínűsíti, hogy a vártnál alacsonyabb lesz…
Klaus Iohannis román államfő csütörtökön telefonon egyeztetett Alexander Van der Bellen osztrák elnökkel, majd Bukarest „megoldáskereső nyitottságának” jeleként úgy döntött, hogy…
Az ukrajnai háborús körülmények között a többi nemzetrészhez hasonlóan a kárpátaljai magyarság számára is az összefogás jelenti az egyetlen túlélési stratégiát…
Január 20-án Novák Katalin köztársasági elnök meghívására hivatalos látogatásra érkezik hazánkba Zoran Milanovic horvát államfő – közölte a Sándor-palota kommunikációs igazgatósága…
Az Európai Parlament szerint különleges nemzetközi törvényszék létrehozására van szükség az Ukrajna elleni orosz agresszió során elkövetett bűncselekmények felelőseinek elszámoltatására, valamint…
Az orosz támadás ellen védekező Ukrajna támogatásának és a német haderő (Bundeswehr) korszerűsítésének folytatását ígérte Boris Pistorius német védelmi miniszter csütörtökön…
Prim-ministrul Ungariei, Viktor Orbán, l-a primit, joi, în cabinetul său, pe Amiad Cohen, Directorul general al Tikvah Fund Israel, a informat…
Az Európai Parlament szerint az emberi jogok megsértéséért felelős iráni vezetésnek és a békés tüntetések elfojtásáért felelős valamennyi személynek és szervezetnek…
Az infláció mielőbbi és tartós letörése nyithat utat ahhoz, hogy a kamatok mérséklődjenek, és az alacsonyabb kamatkörnyezet támogassa az intenzív, zöld…
Brüsszel terrorizálja Magyarországot, de én örömmel megyek oda, beszélni olyanokkal, akik nem ellenségek – jelentette ki Zoran Milanovic horvát államfő csütörtökön…
Az Ukrajnának szánt újabb nyugati fegyverszállítások semmi jót nem ígérnek Európa és a világ biztonsága szempontjából, azt jelenthetik, hogy a konfliktus…
Február elején ér földközelbe a zöldes fényben derengő C/2022 E3 (ZTF) nevű üstökös, amely Magyarországról is látható lesz. A kométa várhatóan…
A fotoszintézis biofizikájának ultragyors, nanoszintű folyamatait vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK), a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az ELI-ALPS kutatói, eredményeikről…
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban fogadta Amiad Cohent, a Tikvah Fund Israel ügyvezető igazgatóját – tájékoztatta az MTI-t Havasi…
Zelenszkij ukrán elnök arról sincs meggyőződve, hogy Putyin egyáltalán még életben van – írja a nemzetközi sajtó, hivatkozva az ukrán államfő…
A Bereményi kalapja című kreatív portréfilm televíziós premierje vasárnap este lesz az M2 Petőfi csatornán a magyar kultúra napja, Bereményi Géza…
© 2019 Nethuszár.ro. Minden jog fenntartva