Népszámlálás: 150 ezer magyar kimaradhat
Továbbra is lassan halad a romániai népszámlálás második, személyes lekérdezésen alapuló szakasza, és így akár több mint 150 ezer magyar is…
Továbbra is lassan halad a romániai népszámlálás második, személyes lekérdezésen alapuló szakasza, és így akár több mint 150 ezer magyar is…
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta egymilliárd euró európai uniós makroszintű pénzügyi hitel folyósítását Ukrajna számára, a pénz a külső…
Zdravko Maric horvát pénzügyminiszter szerint most jött el az ideje annak, hogy visszavonuljon a politikától, miután az államháztartás terén az összes…
Előrehaladtak a tárgyalások az Európai Bizottsággal a helyreállítási alap folyósításáról, a kormány elfogadta a bizottság álláspontját – közölte a Miniszterelnökséget vezető…
Beni Ganz izraeli védelmi miniszter és Mahmúd Abbász palesztin elnök Rámalláhban megbeszéléseket folytatott Joe Biden amerikai elnök jövő heti, Izraelben és…
Az oroszoknak nem kicsit nőtt meg a mellényük, úgy láétszik a vodka+nyári meleg kombó arrafelé is hatással van az agykapacitásra. Vjacseszlav…
Pénteken délután a résztvevő együttesek zenés felvonulásával elkezdődik a Martin György Néptáncfesztivál Szegeden, ahol 1966-ban rendeztek első ízben nagyszabású nyári néptáncfesztivált.…
A sajtó számára előre kitervelt színjátéknak tartja Mircea Galina, a Maros megyei ügyészség szóvivője az idei magyarországi országgyűlési választásokat megelőző erdélyi…
A fejlődés érdekében nem azokra kell helyezni a hangsúlyt, akik elmentek, hanem azokra, akik a szülőföldjükön maradtak, és itt akarnak élni…
Nem történt nagy meglepetés: bár sokan azt hitték, hogy az ukrajnai háború árnyékában megtorpan a brit jogállamiság, ez végül nem így…
Oroszország leállította a Kaszpi Olajvezetéket, amely többek között Romániába is irányuló kőolajszállítást is érinti– jelentette ma a Ziare.com, illetve a Reuters…
Semmi sincs veszve, Románia nem változik, és ez azért is jó hír, mert egy küszöbön álló élelmiszerválság idején olyan agrárminiszterünk lesz,…
Bár a meglévő települések terjeszkedhetnek, de kormányzása idején új települések nem épülnek Ciszjordániában – közölte Jaír Lapid izraeli miniszterelnök Emmanuel Macron…
Üzembe helyezték a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) biobankjának tárolórendszereit, az intézmény néhány hónapon belül készen áll az első minták fogadására – tájékoztatta…
Az idén 800 éves történelmünk egyik legfontosabb jogi dokumentuma, az Aranybulla, ezért Székesfehérvár nyári, templomi hangverseny-sorozata, a Harmonia Albensis júliusban négy…
Több mint száz program, nemzetközi fényfestő verseny és több ezer négyzetméternyi vetített épülethomlokzat is várja az érdeklődőket a baranyai megyeszékhelyen csütörtöktől…
Tusványos a nemzeti összetartozás és a nemzeti élni akarás egyedülálló műhelye – fogalmazott az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a székelyföldi…
Klímaaktivisták odaragasztották magukat hétfőn délután a londoni Nemzeti Galériában John Constable egy alkotásának keretéhez, miután az eredeti festményre erősítették az apokaliptikus…
© 2019 Nethuszár.ro. Minden jog fenntartva