Agyrém: az olasz bíróságok migránsokat telepítenek Európába
Olyan történet következik, amely meglehetősen borús európai jövőképet vázol fel. Az olasz bíróság, immár második alkalommal, úgy döntött, hogy a római…
Olyan történet következik, amely meglehetősen borús európai jövőképet vázol fel. Az olasz bíróság, immár második alkalommal, úgy döntött, hogy a római…
A múlt héten ismertettük Zsidó Erdély rovatunkban a Móricz Zsigmond által 1941-ben írt és a Kelet Népe lapban megjelent, bözödújfalusi szombatosokról…
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) egyenlőségjelet tett az arctalan, egyenruhát nem viselő, kifejezetten ártatlan civileket célzó és likvidáló, embereket elrabló, saját polgárait…
Az Európai Unió tagállamainak belügyminiszterei december 12-én szavaznak Brüsszelben arról a magyar előterjesztésről, amely Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról szól –…
Több szakértő, illetve a mainstream média túlnyomó többsége háborús eszkalációként értékeli, hogy Oroszország „interkontinentális ballisztikus rakétát” vetett be ukrán célpontok ellen.…
Matt Gaetz, a korábbi jelölt visszalépése után alig néhány órával Donald Trump megválasztott amerikai elnök Pam Bondi egykori floridai főügyészt jelölte…
Tizenöt év után Szlovákia ismét küld katonákat a KFOR misszió keretén belül Koszovóba – jelentette be Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter…
Lemondott a miniszterjelöltségről az Egyesült Államok igazságügyi tárcájának élére megnevezett Matt Gaetz, a kongresszus volt floridai képviselője csütörtökön. A politikus közleményben…
Orosz pénzügyi vállalkozások tucatjait, köztük egy nemzetközi bankot is szankció alá vont az Egyesült Államok kormánya csütörtökön – derül ki az…
Oroszország felelősségteljes magatartást tanúsít, és igyekszik megelőzni a nukleáris konfliktust, egyúttal ugyanezt a provokációktól mentes megközelítést várja el a Nyugattól is…
Megkötötték a kormányközi megállapodást csütörtökön Románia és az Egyesült Államok között az első 32 darab ötödik generációs F–35-ös lopakodó harci repülőgép…
Tovább folyik a rakétaháború Izrael és a Hezbollah között csütörtökön is, miközben Amos Hochstein, az amerikai elnök különmegbízottja a Libanon és…
Gyergyószéken és Balánbányán több ezer háztartás maradt áram nélkül, és a vasúti közlekedés is akadozott csütörtökön Székelyföldön az éjszakai havazás miatt.…
Joe Biden amerikai elnök csaknem ötmilliárd dollárnyi ukrán adósságot engedne el, az erről szóló nyilatkozatot szerdán terjesztett a kongresszus elé –…
Oroszország elkezdte felhasználni a befagyasztott külföldi eszközöket, válaszul a barátságtalan országok hasonló intézkedéseire – jelentette ki Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter szerdán…
Hollandia átadta a két utolsó F-16-os vadászrepülőgépet egy romániai kiképzőlétesítménynek, ahol ukrán pilótákat tanítanak a gépek vezetésére és karbantartására – közölte…
A Biden-adminisztráció jóháhagyta gyalogsági aknák szállítását Ukrajna számára az orosz erők előrenyomulásának lassítására – erősítette meg Lloyd Austin védelmi miniszter szerdán.…
Matthew Whitakert, az első Trump-adminisztráció megbízott igazságügyi miniszterét jelöli Donald Trump leendő amerikai elnök az Egyesült Államok következő NATO-nagykövetévé – derül…
© 2019 Nethuszár.ro. Minden jog fenntartva