Jön a román „centrális erőtér”?

Napok óta téma a mainstream román sajtóban a választások összevonásának problémája, a tegnap hírek (2024. 02.06.) pedig részben meg is válaszolták a felmerülő kérdéseket: lesz komászáré, azaz összevonnak választásokat, elsőként a helyhatóságit az európarlamentivel, de a hírek szerint a parlamenti választások, illetve az elnökválaszarás első fordulója szintén egy időben kerül majd megrendezésre. A mindennapi alkudozásokon, és a két nagy párt, a PSD és a PNL számára kínált előnyökön túl, a dolognak van egy olyan kifutási lehetősége is, amely alapvetően rajzolná át Románia belpolitikai térképét, és a következő tíz évünket alapjaiban fogja meghatározni. Ráadásul mindez nem valami anonim, senki által nem ismert éterben történt, hanem az orrunk előtt, a jelek is itt voltak, csak a kötelezőnél kevésbé figyeltünk rájuk.

Amikor jelen cikkemet írom, 2024. február 7-én, akkor a mainstream román média, a G4Media és a HotNews, illetve több román portál és hírtévé már meggyőző bizonyossággal állítja, hogy megtörténik a választások összevonása, a két nagy párt megegyezett – ugyanakkor hivatalos megerősítés még nem érkezett. A választások összevonásának tényétől függetlenül, ami végül vagy megtörténik vagy nem, a romániai belpolitikai események nagyjából egy irányba koagulálnak, olyannyira átlátható a menetrend, hogy aligha állíthatunk mást: a logika alapján szinte bizonyos, hogy az idei választások után megszületik a román belpolitikai centrális erőtér!

És a választások összevonásának lehetőségén kívül ennek sok egyéb jele is volt már, ráadásul az erdélyi magyarság értelmiségi elitje ismét ütemet tévesztett, mintha fel sem ismerné a makacsul alakuló állapotot, holott ennek számunkra, erdélyi magyarok számára is az új problémákkal való szembenézés korszakát hozhatja el. Akár a népszámlálás, akár a szomszédunkban zajló háború, akár egyéb geopolitikai feszültségek, akár a román belpolitikai események – bármelyikre is vetünk egy aprólékosabb, elemző igényű pillantást, nyilvánvaló, hogy a világ, benne Románia, és Románián belül az erdélyi magyarság helyzete alapjaiban megváltozik. Most viszont ne szaladjunk ennyire előre, maradjunk a romániai belpolitikai eseményeknél.

A PSD bemondja az all in-t

Olvasóink már ismerhetik Marcel Ciolacu kormányfő és PSD-elnök Szatmárnémetiben tett kijelentéseit, amelyben román magyarokként illette az erdélyi magyarságot, nem mellesleg – és ez fontos, erről is beszélünk kell majd! – nem ellenséges, hanem kifejezetten baráti éllel. A miniszterelnök gondolatát felkapta ugyan az erdélyi magyar média is, mindeközben elsiklott figyelme egy másik, ugyancsak a szatmárnémeti eseményen Ciolacu társaságában felszólaló Stănescu szavai felett. A PSD vezérkarának erős embere arról értekezett ugyanis, hogy pártjának nincs mentsége, meg kell nyernie az idei választásokat (mindegyiket!) és úgy kell készülnie, hogy a következő tíz évben a PSD legyen kormányon.

Világos szavak, és nem egy teljesíthetetlen álom: a PSD minden felmérésben a legnépszerűbb párt, a liberálisok megszenvedték az általuk kreált kormányválságokat, Iohannis elnök kézi irányítását és sajkát kormányképtelenségüket – hiába Nicolae Ciucă, ő már későn jött és válságmenedzselésre érkezett, nem a Romániában amúgy sem egyszerű pártpolitikai machinációk irányítására. A PNL végül oda jutott, hogy kisebbik koalíciós partnerként kormányon van ugyan, de pártként immár nem több, mint egy PSD-s alapszervezet.

Vissza a lényeghez: Stănescu szavai tehát nem az üres légtérbe hullottak, nagyon is komoly és valós pártbéli óhajnak adott hangot: ha nem most, akkor mikor, ha nem ők, akkor kik? És, igen: alaposabban megvizsgálva a romániai belpolitikát, akkor azt látjuk, hogy a drageatlanított PSD-n kívül ma alig mutatkozik kormányképes erő. A PSD tehát készen áll elfoglalni a belpolitikai központot.

Üzen a PNL is: két pogány közt egyedül mi vagyunk…

Raluca Turcan, a PNL politikusa és párton belüli befolyását tekintve sem elhanyagolható képviselője egy szebeni rendezvényen bocsátkozott mélyebb elemzésbe, ami a román belpolitikát, és a PNL abban elfoglalt helyzetét illeti. Az általam legjobban szeretett politikus, Turcan (aki a regionalizmus egyik gerillaharcosa a román parlamentben és saját pártjában egyaránt, ez irányú és európai pénzek lehívását jelentősen megkönnyítő törvényjavaslatát az akkori pártelnöke, Ludovic Orban kaszálta el!) a ma valóságát a következőképp vázolta fel: egyfelől vannak a jobboldali-liberális ellenzéki pártok, mint a Jobboldal Ereje (Forta Dreptei), amelyik nem több, mint Ludovic Orban egyszemélyes projektje, az USR, illetve a PMP – ezen pártok közös jellemzője, hogy képtelenek kormányozni, míg a másik oldalon ott van a szélsőjobboldalai AUR, amelynek kormányra kerülése egyenesen katasztrófa lenne Románia számára. A helyzetértékelés, akár tetszik nekünk, akár nem: valós!

Innen pedig már kimondani sem kell, hiszen a pártok körforgási dinamikája magától is arra az eredményre vezet, hogy Romániában van egy centrális erőtér, ez lenne a PSD és a PNL közös kormányzása, míg tőlük jobbra és balra csak szélsőséges, illetve kormányképtelen erők vannak.

És mi belgák magyarok hova álljunk?

A román sajtó híreit böngészve a kép még egyértelműbb: túl azon, hogy a választások összevonásában állítólag megegyezett a két mainstream párt, az alkudozás immár a helyi erőviszonyok kimatekezéséről folyik. Ahol jelenleg PSD-s a polgármester, ott a PNL nem indítana ellenjelöltet és fordítva – ezzel biztosítanák a két nagy párt jelenleg is meglévő helyi erőviszonyait, viszont a centrális erőtér elfoglalásához ez talán elégséges, de nem biztos, hogy hatékony is lenne, így aztán az USR által vezetett megyék és települések azok, ahonnan a PSD-PNL binom szavazókat tud szerezni – írják román elemzők, akik már azt is tudni vélik, hogy ezeken a településeken is megegyezésre készül a két nagy párt.

Mi pedig ebből könnyen kiolvashatjuk: az USR-n kívül van még egy szavazói terület, ahonnan a binom ki tud harapni magának a helyi hatalom tortájából – ez pedig az RMDSZ. Nyilván, nem arról beszélek, hogy Hargita megyében tarolni fog a PSD vagy Kovászna megyében a PNL – erről szó sincs. Az viszont szinte biztos, hogy a tömbmagyarságon kívüli részeken kőkemény versenyre kell készülnie az RMDSZ-nek. Ciolacu nem is beszélt mellé, amikor pont Szatmárnémetiben jelentette ki: a PSD arra készül, hogy megnyerje a város polgármesteri, illetve a megye tanácselnöki pozícióit – reméli, hogy az RMDSZ nem haragszik meg ezért, tette hozzá viccesen, de erős a gyanúm, hogy a helyi magyarok mosolya nem volt túl őszinte.

Hasonló helyzet várható Marosvásárhelyen, ahol a PNL tudna magának helyi hatalmat szerezni, mivel a PSD-vel együttműködik, így marad az RMDSZ, mint legyőzendő versenytárs, így aztán nem kell azon sem meglepődnünk, ha végül egy román jelölt áll majd fel Soós Zoltán ellen, de még jobb esélyekkel indulnának a megyei tanácselnöki posztért, ha a PSD és a PNL megegyezik a kampány és a jelöltállítás részleteiről.

A recepthez szükséges tényező: részvétel!

Azonban kell még valami ahhoz, hogy a fenti elképzelés, a binom kormányzása, helyi hatalmának kiterjesztése megtörténjen – ez pedig a választói részvétel. Romániában ez nem szokott túl magas lenni, a legutóbbi parlamenti választáson 33 százaléknyi polgár gondolta úgy, hogy le kéne adnia voksát, ami nem egy túl acélos arány. Azonban az idén ez a trend megfordulhat: mivel a képviselői helyek száma a két nagy párt között is versenyben dőlne el (még ha egyes körzetekben lennének is külön, helyi specifikumra vonatkozó alkuk), így a binom mindkét tagjának érdeke, hogy saját szavazói közül MINDENKIT elvigyen szavazni!

Igen, ismét kihangsúlyozom: mindenkit – ugyanis ebben a képletben már nem elég a lehető legtöbb, hanem a maximumra kell törekedniük – plusz 2-3 százalék a választásokon, a majdani koalíciós alku idején ugyanis akár miniszteri széket is érhet! Ez persze kihat a választási részvételi adatokra, és akkor tegyük hozzá, hogy az AUR szavazóinak jelentős része pedig egy olyan réteg lehet, akik eddig nem, vagy nem igazán vettek részt a parlamenti választásokon. És még ezt is lehet fokozni! Ha igazak a hírek, és összevonják a parlamenti választásokat az elnökválasztás első fordulójával, akkor ez a részvételi arány könnyen lehet, hogy eléri az utóbbi húsz év maximumát is. Persze ezt a részvételi arány-maximumot ne ruházzuk fel túl nagy számmal képzeletünkben: az utóbbi négy-öt elnökválasztáson a részvétel stabilan 50 százalék felett volt (az első fordulóban), míg a parlamenti választásokon talán 2004-ben lépte át utoljára a részvételi arány az 50 százalékot. Azonban az sem megoldás, hogy múltbeli eseményekből axiómákat építünk magunknak: a fentebb vázolt belpolitikai kényszerek és állapotok miatt ugyanis minden lehetőség megvan arra, hogy az idei választásokon jóval magasabb részvételi arány szülessen – ez pedig már a magyar parlamenti képviseletre is komoly veszélyt jelent.

Felcser V. Örs

(Nethuszár)