Újvárossy Ernőre, a forradalom első mártírjára emlékeztetek Temesváron
A temesvári magyarok szeptember 18-án emlékeztek meg Újvárossy Ernőről, akit napra pontosan éppen 30 évvel azelőtt helyeztek örök nyugalomra az erzsébetvárosi…
Revolution ’89 – a romániai antikommunista forradalom háttéreseményeit máig rejtélyek övezik, elég, ha csak arra célzunk: még mindig nem tudjuk, kik lőttek ránk ’89-ben, hol vannak az úgynevezett terroristák, és pontosan mi is történt azokban a forró napokban… . Ebben a rovatunkban a romániai és a globális kommunizmus sötét múltját ismertető anyagokat találhatsz.
A temesvári magyarok szeptember 18-án emlékeztek meg Újvárossy Ernőről, akit napra pontosan éppen 30 évvel azelőtt helyeztek örök nyugalomra az erzsébetvárosi…
A Nethuszár korábban egy két részes cikkben számolt be arról, hogy mi lett a sorsa az 1989. december 21-én este, éjjel…
Meghalt Hajdú Győző, a marosvásárhelyi magyarság által megvetett és kirekesztett, ám kommunista rendszerbéli bűnei miatt soha felelősségre nem vont, önmagát magyar…
Történelminek nevezte a magyar és a világsajtó a Vatikán és Kína között nemrég megkötött egyezményt, dacára annak, hogy Ferenc pápa kénytelen…
Miközben az ország súlyos gazdasági, társadalmi és külpolitikai kihívásokkal küzd, nem minden képviselő érzi úgy, hogy ott kellene lennie a Parlamentben. A HotNews által kikért statisztikák szerint 2025 első öt hónapjában nem kevesebb…
Az INSCOP Research az Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Kommunista Emigráció Emlékét Ápoló Intézettel (IICCMER) együttműködésben végezte el a kommunizmus iránti nosztalgiának szentelt eddigi legátfogóbb szociológiai kutatást. A „Lakossági percepció a kommunizmusról. A…
Az OpenAI csütörtökön kiadta eddigi legerősebb biztonsági figyelmeztetéseit, miközben elindította a ChatGPT Agentet, az első olyan termékét, amelyet a vállalat „magas” szintű biológiai és kémiai kockázatokkal rendelkezőként sorolt be. Az új mesterséges intelligencia…
„Aki nem tanul a múltból, az arra ítéltetik, hogy megismételje azt.” Ezt a mondatot gyakran idézzük, amikor a történelem sötétebb fejezetei újra fenyegetnek. Most újra időszerű. hirdetés hirdetés Az „Elie Wiesel” Intézet legfrissebb…
Amíg a jelentős román kisebbségnek is otthont adó Csernyivci utcáin emberek halnak meg és épületek omlanak össze az orosz rakétatalálatok következtében, addig három román politikusnak úgy tűnik, teljesen más a prioritása. George Simion,…
Az elmúlt napokban Brüsszelben megtartott Rose-Roth Szeminárium csendes, mégis figyelemre méltó elmozdulást jelez az európai biztonságpolitika szövetében. A NATO és az Európai Unió egyre szorosabbra fűzi együttműködését – nem csak papíron, hanem gyártósorokon,…
Hétfő délután, három óra előtt néhány perccel, a Parlament épületének vaskos kapuja előtt egy árnyék sétált fel-alá. Nem volt különösebben jelentős árnyék, de a jelentőségteljes dolgok ritkán azok, aminek látszanak. hirdetés hirdetés Az…
A Google végre kimondta, amit az iparág hónapok óta suttogott: az Android és a ChromeOS egyetlen platformmá olvad össze. A bejelentés nem pletyka többé, hanem hivatalos stratégiai irány. Sameer Samat, a Google Android…
Ha eddig azt hitted, hogy a 300 megabites interneted a digitális világ autósztrádája, készülj fel: Japán most felhúzott mellé egy hiperdimenziós adat-turbóalagutat, és átszáguldott rajta másodpercenként 1,02 petabites sebességgel. Ez nem elírás. Ez…
Izrael terve, miszerint a Gázai övezet lakosságát a délre fekvő Rafah város romjai közé költöztetné, „de facto tömeges koncentrációs táborokat hozna létre” – figyelmeztetett pénteken az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynöksége (UNRWA) az…
Moszkva Franciaországot azonosította „fő európai ellenfeleként” – jelentette ki pénteken Thierry Burkhard, a francia vezérkari főnök, a Le Figaro beszámolója szerint. Ezt elsősorban Párizs Ukrajnának nyújtott támogatásával indokolta, miután Oroszország 2022-ben megtámadta az…
Két friss közvélemény-kutatás drámai változásokat jelez a román politikai térképen: az AUR történelmi csúcson, a PSD történelmi mélyponton, miközben a választók közel 70%-a úgy érzi, az ország rossz irányba halad. A CURS és…
Miután tegnap laza 40 fok volt a teraszomon, ma a kedvesnek nevezhető 20 fok köszöntött be. hirdetés hirdetés Igen, alig 12 óra alatt zuhant húsz fokot a hőmérséklet. Ez nem kicsit viselte meg…
A szélesebb közvéleményben úgy rögzült, hogy a Kis-Küküllő élővilágát kivégző sós hullám azért történhetett meg, mert a Salrom által megbízott kivitelező elbontotta a Korond patakára épített gátakat. A Nethuszár birtokába került vízügyi mérések…
Bukarest, 40 fok árnyékban, de politikailag is hőségriadó van. A szélsőjobboldal újra elővette a molinókat, és ezúttal nem csak a zászlókat, hanem a bizalmatlansági indítványt is lobogtatnak. Célpontjuk a frissen beiktatott Bolojan-kormány, amely…
Az INSCOP által készített legfrissebb közvélemény-kutatás szerint, ha a jövő vasárnap tartanák a parlamenti választásokat, a választók 40,5%-a szavazna az AUR szélsőséges pártra, 17,3% a PNL-re, 13,7% a PSD-re, míg 13,1% az USR-re.…
A Hamász szerdán megerősítette, hogy egy új, 60 napos tűzszüneti javaslatot vizsgál Gázára vonatkozóan, néhány órával azután, hogy Donald Trump elnök bejelentette: Izrael elfogadta a megállapodás véglegesítéséhez szükséges feltételeket. A palesztin szervezet a…
Idén július 31. és augusztus 3. között tizedik alkalommal tárja szélesre kapuit a mérai Szarka-telek a világzene és népzene szerelmesei előtt. A rendezvény és annak helyszíne a 2016-os első kiadása óta számos fejlesztésen…
A bukaresti ügyészség vádat emelt Călin Georgescu, volt elnökjelölt és köztudottan oroszbarát, neolegionárius retorikát folytató közszereplő ellen, amiért éveken át nyilvánosan népszerűsítette olyan történelmi személyek kultuszát, akik háborús bűnökért felelősek – köztük Ion…
És akkor elérkeztünk ahhoz a fájdalmas pillanathoz, amikor – mint annyiszor Románia történelmében – ismét mi, az egyszerű emberek, a munkások, dolgozók, vállalkozók és munkaadók fizetjük meg azt, amit a kormányok elrontottak. Ilie…
A nyár elejére friss gazdasági adatokkal jelentkezett az Országos Statisztikai Intézet (INS) és a Román Nemzeti Bank (BNR), amelyek bepillantást nyújtanak Románia gazdasági egészségének pillanatnyi állapotképébe. hirdetés hirdetés Munkanélküliség: enyhe emelkedés, továbbra is…
Geopolitikai naptárral számolva hihetetlenül gyorsan zajlanak az események a világpolitika háborús – és egyre kevésbé nem háborús – színpadán. Bár ezen a ponton talán érdemes elgondolkodni azon is, létezik-e még egyáltalán nem háborús…
Parajdon mostanában nem az élet habos oldala bugyog fel a mélyből, hanem valami sós, nyúlós, és roppant kellemetlen, de mifelénk már megszokott: megint csúszik a Korond-patakának elterelése. Ezt persze nem tragédiaként kell megélni,…
Ilie Bolojan miniszterelnök-jelölt a képviselőház és a szenátus hétfői együttes ülésén hangsúlyozta: a Romániát fejlődési pályára visszavezető reformok hatását elsőként az állami intézmények és a politikai klientúrák fogják megérezni. hirdetés hirdetés Beszédét a…
Hétfő reggel a PSD, a PNL, az USR, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának vezetői aláírták a 2025-ös koalíciós kormányprogramot, amely az ország egyik legátfogóbb reformcsomagját tartalmazza az elmúlt évtizedben. A…
A kormányalakítás várat magára, Bolojannak még parlamenti többséget kell szereznie, és mi, egyszerű román állampolgárok, lassan úgy kezdünk lenni vele, hogy talán nem is olyan nagy baj ez számunkra. Elvégre jó ideje csak…
Izrael megtámadta Iránt, és a médiát ellepték az orosz katonai agresszió óta ismert és kevésbé ismert szakértők – máris magyarázzák a saját érdekeiket, tisztelet a hozzáértő kivételnek, mert belőlük is akad nem kevés.…
Kelemen Hunor szerint előfordulhat, hogy az RMDSZ nem lesz része a következő kormánynak. A szövetségi elnök az RFI-nek adott szerdai interjúban beszélt erről. hirdetés hirdetés Mint elmondta, a pártok keddi egyeztetése alapján politikai…
Tánczos Barna szerdán bejelentette, hogy nem ő fogja betölteni a pénzügyminiszteri tisztséget az új kormányban. Az RMDSZ politikusa a Victoria-palotában nyilatkozott az újságíróknak. hirdetés hirdetés Mint mondta, péntekig az új koalíció véglegesíti a…
Hamisak azok az online térben terjedő videók és klipek, amelyek szerint Románia izraeli állampolgárok millióit készül befogadni és 3 millió lakást utal ki számukra – figyelmeztetett kedd este az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).…
Nicușor Dan államfő kormányalakítási tárgyalásokra várja a Cotroceni-palotába csütörtökön a parlamenti pártok küldöttségeit. hirdetés hirdetés Az elnöki hivatal keddi közleménye szerint Nicușor Dan a miniszterelnök-jelölt személyéről konzultálna a pártok képviselőivel a következő program…
Amikor az AUR – a Románok Egyesüléséért Szövetség, ez a szent haraggal és dacossággal felfegyverzett politikai teátrum – közleményt ad ki, az ember már előre bekészíti a pattogatott kukoricát. Most sem kellett csalódni.…
© 2019 Nethuszár.ro. Minden jog fenntartva