hirdetés
hirdetés
VIDEÓ

Szélsőjobbos „ünneplők” betámadták a sepsiszentgyörgyi színház előadását (videók)

Ma estére tűzte műsorára a sepsiszentgyörgyi színház román tagozata (!!!) Székely Csaba író darabját, a „Nem éppen 1918”-at. A darab ellen korábban Dan Tanasa is lázadozott, a társulat és a magyarellenes ki- és feljelentéseiről elhíresült blogger között éles vita kerekedett.

hirdetés
hirdetés

Frissítés: miután a kultúrára vágyó “ünneplők” kiénekelték magukat, szembetalálták magukat a színház két művészével, akikkel megpróbáltak vitába elegyedni, a román rendező frappánsan indított: “jó, akkor emelje fel a kezét az, aki ismeri Iuliu Maniu december elsejei beszédét”. Mit mondjak, nem lett túl nagy szélvihar a kézemelkedésekből…. Hiába is próbálkoztak a színház művésze – hárman is -, hogy felvilágosítsák a kortárs színház iránti hardcore érdeklődést mutató “nagyrománokat”, miszerint teljes tévedésben vannak, mind a darab tartalmát, mind annak az üzenetét illetően, a próbálkozásuk kudarcba fulladt, hangjukat elnyomta az ismét kántálásba kezdő csoport, akik siratni kezdték nyelvük és kultúrájuk eltűnését – saját nyelvükön, senki által nem zavarva, egy magyar többségű városban, annak román nyelvű színházának aulájában. Kérem szépen, nincs valami beteg angol filmrendező ismerősük, lenne egy jó filmtémánk… A videót az Observatorul de Covasna töltötte fel az YT oldalára.

 

Korábban írtuk:

A ma délutáni előadásra népviseletbe öltözött románok egy csoportja is megérkezett, akik az előtérben hazafias dalokkal próbálták átvenni a színházi kultúra ritmusát, mérsékelt sikerrel.

hirdetés
hirdetés

Az előadásra jegyet váltó nézők végül a hátsó ajtón jutottak be a nézőtérre, a darab elkezdődött, a társulat igazgatónője egyrészt a rendőrséghez fordult, másrészt felszólította a jelenlevő sovinisztákat, hogy ne keltsenek feszültséget az egymással békésen megférő két közösség között.

A Maszol úgy tudja, hogy a rendbontók brassói rendszámú buszokkal érkeztek a helyszínre, a közösségi média sepsiszentgyörgyi csoportjaiban többen is hangot adtak annak, hogy egy arcot sem ismernek fel, így eléggé valószínű, hogy a szélsőjobbos színház”rajongók” nem helyi lakosok. Megpróbáltak ők is jegy nélkül végigpotyázni egy színházi előadást, ráadásul énekelve! (Az ilyenek amúgy a templomban miccset sütnek, vagy mi?)

A Maszol videója alább:

(Maszol, Nethuszár)

hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fzsido-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Zsid%C3%B3%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027814254{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fcigany-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Cig%C3%A1ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027806652{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Formeny-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20%C3%96rm%C3%A9ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027826135{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
[ult_sticky_section sticky_gutter=”100″]
hirdetés
hirdetés
[/ult_sticky_section]