hirdetés
hirdetés

Energiasztrájk: Olténia már az energiaválság szélén, felkészül Hunyad megye, Magyarország a hibás!

Teljesen lebénult az „Oltenia” Energetikai Komplexum (CEO) működése, miután alkalmazottak ezrei nem hajlandóak felvenni a munkát – amíg nem emelik fizetésüket, és nem kapnak vakációs-jegyeket, addig szó sem lehet arról, hogy munkába álljanak, mondják ők.
Az Energiaügyi Minisztérium (ME) arra szólította fel az alkalmazottakat, hogy vegyék fel a munkát, de felhívásának nem sok foganatja volt, a sztrájk két napja tart, és nem úgy néz ki, hogy közelednének az álláspontok.
Végül ma, hétfőn, a munkásokat képviselő bizottság és a cég vezetése leültek ugyan tárgyalni, de három órányi vita után, amit Doru Visan az ME államtitkára próbált moderálni, sokra nem jutottak. A munkások 40%-os béremelést követelnek, a CEO vezetése 12%-ot ajánlott, hát, mit mondjunk, eléggé távol vannak az „álláspontok”, hogy ebből megegyezés legyen.
A megegyezés pedig annál is sürgetőbb, ugyanis az olténiai vállalat termeli meg Románia energiafogyasztásának egynegyedét, és, amint arról Sorin Boza, a CEO igazgatója tájékoztatta a nagyérdeműt, jelenleg mintegy 650.000 tonna széntartaléka van a vállalatnak, ami kb. egy hétre elegendő.

Így állunk tehát a tél közepén, s ha ez még nem lenne elég, akkor a hunyadiak is sztrájkolni készülnek:

Az olténiai vállalatnál sztrájkba lépő mintegy 10.000 alkalmazott mellé hamarosan felsorakozhatnak a Hunyad Energetikai Komplexum (CEH) bányászai és alkalmazottai, akik azért háborodtak fel ilyen mélységesen, mert az állam inkább importálná az energiát, ahelyett, hogy engedné azt a hazai vállalatokban megtermelni.
A hunyadiak is szeretnének némi fizetésemelést, szó se róla, kinek nem jönne jól a plusz pénz, ám a sztrájkot belebegtető Cristian Isoc szakszervezeti vezető elmondása szerint egyéb dolgok is bántják őket:
„Világos, hogy így nem mehet tovább! Egyrészt Románia energiát importál, másrészt a mi 65 MW kapacitáson működünk, miközben a teljes kapacitási erőnk 1350 MW. Miért nem termelünk többet? Mert nincs elég szenünk, és nem akarják, hogy többet termeljünk. Természetesen felmerül a szénnel kapcsolatos környezeti probléma, de ez csak kifogás. A Paroseni-i központban eltudjuk égetni a a Zsil-völgyéből érkező szenet, mert ott már megoldották a környezetkímélő eljárást. Ráadásul a nemzetközi piacon létezik az Indo 4200 elnevezésű szén, aminek nincs szulfát tartalma, ezt úgy lehetne használni, hogy azzal sem a környezetnek nem ártunk, sem a szulfátlanításra nem kell költenünk. Dolgozhatnánk ilyen szénnel, ahelyett hogy energiát importáljunk, de erre nem volt akarat. Az Energiaügyi Minisztérium mindenfélét ígérgetett, de végül azt kell látnunk, hogy egyáltalán nem akarja támogatni a szénipart.  Gyakorlatilag a (román – szerk.megjegyz.) hatóságok jelenleg a piacot készítik elő a Paksi atomerőműnek, amit 2023-ban üzemelnek be. Valószínű, hogy az állam onnan akar majd vásárolni, nem az országból”
Amennyiben az olténiaikkal párhuzamosan hunyadi energetikai komplexumnál is sztrájkba lépnek a dolgozók, akkor Románia energiaellátása igazán veszélybe kerülhet.
(Nethuszár)

 

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fzsido-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Zsid%C3%B3%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027814254{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fcigany-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Cig%C3%A1ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027806652{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Formeny-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20%C3%96rm%C3%A9ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027826135{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
[ult_sticky_section sticky_gutter=”100″]
hirdetés
hirdetés
[/ult_sticky_section]