Ízelítő az új világból? Trump felfüggesztette a bevándorlást
2020. 04. 22. 10:52:36
Donald Trump amerikai elnök a koronavírus-járvánnyal foglalkozó kormányzati munkacsoport kedd esti sajtókonferenciáján, részletezve a bevándorlás átmeneti felfüggesztésére vonatkozó döntését, kifejtette, hogy a bevándorlási kérelmek felfüggesztése 60 napig lesz érvényben, az csakis a zöldkártyát igénylőket érinti és az idénymunkára az Egyesült Államokba érkezőkre nem vonatkozik majd.
A 60 nap eltelte után az elnöki rendeletet felülvizsgálja, és az érvényét akár meg is hosszabbíthatja – mondta Trump, hozzátéve, hogy a rendelet szövege még készül, és szerdán írja alá. Trump a rendelet gazdasági hatásaira helyezte a hangsúlyt, kiemelve, hogy az az amerikai dolgozókat védelmezi. „Az Egyesült Államoknak először az amerikai dolgozókról kell gondoskodnia” – fogalmazott, és aláhúzta, hogy az országban jelenleg amerikaiak milliói maradtak munka nélkül a járvány miatt. „Helytelen és igazságtalan lenne, ha a vírus miatt elbocsátott amerikaiak helyett külföldről beözönlő bevándorlókat vennének fel” – mondta.
A járványhelyzetről szólva Trump leszögezte: „látom a fényt az alagút végén, sőt, rengeteg fényt látok az alagút végén”. Megismételte korábbi álláspontját, amely szerint az amerikaiak aggódnak, és mielőbb szeretnének visszatérni a munkába. „Pénzt akarnak keresni, gondoskodni akarnak a családjukról” – jelentette ki. Hozzáfűzte, hogy körülbelül 20 tagállam – az amerikai lakosság mintegy 40 százaléka – már arra készül, hogy a biztonságra ügyelve ismét beindítsa a gazdaságát. Az elnök dicsérte a percekkel a sajtókonferencia előtt a szenátusban egyhangúlag elfogadott 484 milliárd dolláros gazdasági csomagtervet, amelyből a kisvállalkozásokat, a farmereket és az állattenyésztőket, továbbá a kórházakat is segítik majd. A sajtókonferencián jelen lévő Steve Mnuchin pénzügyminiszter megjegyezte: a csomagtervben „példátlan mennyiségű pénz áll rendelkezésre a vírustesztekre”. A csomagban 25 milliárd dollárt különítettek el vírustesztek finanszírozására. Mnuchin elmondta azt is, hogy azok a vállalatok, amelyeknek volt pénz a kaszájukban és igénybe vették a kisvállalkozásoknak nyújtott állami segítséget, vissza kell majd fizetniük a pénzt. „A kormányzati szándék nem a jó likviditással és jelentős erőforrásokkal rendelkező vállalatok megsegítése volt” – szögezte le. Ezzel összefüggésben Donald Trump azt közölte, hogy a Harvard Egyetemnek, amely 9 millió dolláros segítséget vett igénybe a kisvállalkozásokat segítő kormányzati programból, szintén vissza kell fizetnie ezt az összeget, mert közben kiderült, hogy az egyetem 40 milliárd dollár értékű támogatásokat kapott máshonnan. Mint mondta: az összeg visszafizetésére személyesen fogja megkérni a Harvard Egyetemet. Az új típusú koronavírus eredetét firtató újságírói kérdésre Trump részletekbe nem bocsátkozva azt válaszolta: „Úgy gondoljuk, tudjuk, honnan ered, és erről valószínűleg még sokat beszélünk majd”. Deborah Birx, a kormányzati munkacsoport egyik orvos tagja a sajtótájékoztatón arra figyelmeztetett, hogy a járvány ősszel kiújulhat.
Stephen Hahn, az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyelet (FDA) vezetője kitért a veteránügyi minisztérium által kedden délután nyilvánosságra hozott jelentésre, amely szerint az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség gyógyítására alkalmazott hidroxi-klorokin alkalmazásáról az orvosoknak az egyes betegek állapota szerint kell dönteniük. A malária és egyes súlyos immunbetegségek kezelésére használt szer súlyos esetekben nem teszi elkerülhetetlenné a lélegeztetőgép alkalmazását – állapította meg a minisztériumi tanulmány. Hahn mindazonáltal leszögezte, hogy a tárca felmérése kis létszámú eset vizsgálatán alapul, és a hidroxi-klorokin hatásosságának megállapításához az FDA-nek további klinikai vizsgálatokra van szüksége.
(MTI)