hirdetés
hirdetés
AK'47RIPOSZT

Szigorúan ellenőrzött szerelmek: Trumpról is aktát vezetett a cseh kommunista titkosszolgálat, saját apósa jelentett róla

A Respekt című cseh hetilapra hivatkozva számol be arról az MTI, hogy a cseh kommunista titkosszolgálat, az StB azután kezdte megfigyelni Donald Trump akkori üzletembert, amikor feleségül vette a cseh származású Ivana Zelníckovát. A megfigyelési dokumentumokat a Respekt a The Guardiannal együttműködve szerezte meg.
Az StB rendkívül befolyásos emberként tartotta számon Trumpot, akinek komoly politikai ambíciói vannak, mérlegeli az elnökválasztáson való későbbi indulást is – jegyzi meg az újság.
Az Ivana elnevezésű aktát 1978-ban az StB gottwaldovi (ma: Zlín) irodája hozta létre. Később az akta bővítésébe a csehszlovák felderítés is bekapcsolódott.
Az első időkben a csehszlovákok azt szerették volna feltérképezni, milyen kapcsolatai vannak a Trump családnak a korabeli amerikai hatalommal, s milyen gazdasági háttérrel rendelkezik a család. Az első években a legfőbb információforrás Ivana édesapja, Milos volt, aki együttműködött az StB-vel. A Respekt szerint a szülők évente több alkalommal is ellátogattak Trumpékhoz, s az Egyesült Államokban szerzett ismereteiről az apa mindig részletesen beszámolt az állambiztonságnak.

Ivana Trump, szül: Zelnícková
Az értesülések a nyolcvanas években váltak részletesebbekké, konkrétabbakká, amikor az StB már négy forrásból kapott tájékoztatást Trumpról. Az információk többnyire olyan személyektől származtak, akik ismerték Ivanát vagy a család cseh ágának más tagjait.
Az aktákban található jelentések szerint Donald Trump először 1986-ban mérlegelte az elnökválasztáson való indulást, de ez korára való tekintettel – 41 éves volt akkor – még nem volt reális.
Vlastimil Danek, az StB gottwaldovi irodájának korabeli parancsnoka a Respektnek megerősíttette, hogy valóban foglalkoztak Trumppal.
A lap által megszólított történészek azt állították, hogy az aktában nincsenek semmiféle “robbanékony” információk, s nincs szó arról, hogy Trump vagy felesége bármiképpen is együttműködött volna a csehszlovákokkal.
(Nethuszár/MTI)
hirdetés
hirdetés

ZSIDÓ ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fzsido-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Zsid%C3%B3%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027814254{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

CIGÁNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Fcigany-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20Cig%C3%A1ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027806652{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
hirdetés
hirdetés

ÖRMÉNY ERDÉLY

[ult_buttons btn_title=”Mutass még több cikket” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.nethuszar.ro%2Formeny-erdely%2F|title:M%C3%A9g%20t%C3%B6bb%20%C3%96rm%C3%A9ny%20Erd%C3%A9ly%20cikk|target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-custom” btn_width=”200″ btn_height=”50″ btn_title_color=”#ffffff” btn_bg_color=”#65bc99″ btn_bg_color_hover=”#ffffff” btn_title_color_hover=”#65bc99″ icon=”Defaults-glass” icon_size=”0″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#65bc99″ btn_color_border_hover=”#65bc99″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”0″ css_adv_btn=”.vc_custom_1561027826135{margin-top: 20px !important;margin-right: 0px !important;margin-bottom: 0px !important;margin-left: 0px !important;padding-top: 0px !important;padding-right: 0px !important;padding-bottom: 0px !important;padding-left: 0px !important;}” btn_font_family=”font_family:Open Sans|font_call:Open+Sans|variant:600″ btn_font_style=”font-weight:600;” btn_font_size=”desktop:14px;” el_class=”width_100″]
[ult_sticky_section sticky_gutter=”100″]
hirdetés
hirdetés
[/ult_sticky_section]