Pride Kolozsváron – rövid élménybeszámoló

Itt vagyunk – mondták a kolozsvári Pride résztvevői, és ennek mi, magyarok is örvendhetünk! Az első Prideon Budapesten vettem részt, s bevallom, ellentüntetőként. Kolozsváron pedig riporterként, s bizony, kis híján résztvevő lett belőlem. Na, de elmesélem, hogy történt: Délután négy óra, Facebook feldobja az események között, hogy ma van Kolozsváron a Pride, s bizony látom,…

Itt vagyunk – mondták a kolozsvári Pride résztvevői, és ennek mi, magyarok is örvendhetünk

Az első Prideon Budapesten vettem részt, s bevallom, ellentüntetőként. Kolozsváron pedig riporterként, s bizony, kis híján résztvevő lett belőlem. Na, de elmesélem, hogy történt: Délután négy óra, Facebook feldobja az események között, hogy ma van Kolozsváron a Pride, s bizony látom, jó pár ismerősöm, is jelezte, hogy ott lesz. Gondolom magamban, hallám, mit b*z*lnak ezek…