A Nemzetközi Demokrata Unióhoz csatlakozott a PNL

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) csatlakozott a Nemzetközi Demokrata Unióhoz (IDU), az erről szóló döntést egyöntetű szavazással hozták meg a szervezet washingtoni vezetőségi ülésén – jelentette be csütörtökön a párt. „Mától (csütörtök – szerk. megj.) kezdődően a Nemzeti Liberális Párt a Nemzetközi Demokrata Uniónak, a világ legnagyobb jobbközép pártokat tömörítő szervezetének a tagja” – olvasható…

Rafila: rég elfeledett betegségek üthetik fel a fejüket

Alacsony átoltottság esetén a kanyaró mellett más, eltűntnek hitt fertőző betegségek is ismét megjelenhetnek – jelentette ki csütörtökön Temesváron az egészségügyi miniszter. Alexandru Rafila szerint a vakcinák „saját sikerük áldozatává váltak”, ugyanis az évek során számos ragályos betegséget – például a diftériát és gyermekbénulást is – sikerült kiirtani az oltásoknak köszönhetően, most pedig a lakosság…

Ausztria megenyhült: a légtéri Schengen szabad a románoknak

Marcel Ciolacu miniszterelnök azt írta szombat esti Facebook-behegyzésében, hogy Ausztria „rugalmasabbá tette” álláspontját a schengeni övezettel kapcsolatban, és beleegyezik a légi határok megszüntetésébe Románia számára. hirdetés hirdetés „Megtörtük a jeget! Ausztria rugalmasabbá tette pozícióját a schengeni övezettel kapcsolatban, és beleegyezik a légi határok megszüntetésébe Románia számára. Ez azt jelenti, hogy a romániaiaknak többé nem kell…

Vakcinagyanúsak: Voiculescu és Mihăilă a DNA-nál

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) pénteken közölte, hogy büntetőeljárást indított Vlad Voiculescu és Ioana Mihăilă volt egészségügyi miniszterek ellen a koronavírus-vakcinák beszerzésével kapcsolatos ügyben. Mindkét volt tárcavezetőt beidézték pénteken a DNA székhelyére, ahol közölték velük, hogy gyanúsítottak az ügyben, súlyos következményekkel járó hivatali visszaélés és ebben való bűnrészesség gyanúja miatt vizsgálódnak ellenük. hirdetés hirdetés Vlad Voiculescu…

Aderarea Ucrainei la UE nu este oportună

Premierul Viktor Orbán a vorbit despre probleme legate de migraţie, despre alegerile europarlamentare din vara anului viitor şi despre rolul NATO şi sistemul european comun de apărare într–un interviu acordat săptămânalului francez Le Point, publicat vineri, în care a susţinut că aderarea Ucrainei la UE nu este deloc oportună. În ceea ce priveşte aderarea Kievului…

Meloni: nem baj, ha a jobbközép erők különböző pártcsaládokhoz tartoznak

A jobbközép erőknek ugyanolyan szövetségre kell lépniük Európában, mint amilyenre sikerült lépniük az olasz kormányban, és nem jelent problémát, ha különböző pártcsaládok tagjai – hangoztatta csütörtökön Milánóban Giorgia Meloni olasz kormányfő. Megmosolyogtatja, amikor egyesek problémának tartják, ha a jobbközép pártok nem ugyanannak az európai parlamenti frakciónak a tagjai lesznek a jövő nyári EP–választások eredményeképpen –…

Munkában az ukrán NAKAM: két lőtt sebet találtak az áruló holttestén

Két lőtt sebet találtak Ilja Kiva volt ellenzéki ukrán képviselő holttestén, akit a moszkvai régióban gyilkoltak meg – közölte csütörtökön az orosz Nyomozó Bizottság (SZK). A hatóság szerint a nyomozók tárgyi bizonyítékokat, egyebek között töltényhüvelyt, egy töltényt és más tárgyakat foglaltak le, átvizsgálták az áldozat autóját és szállodai szobáját, valamint folytatják a tanúk kihallgatását és…

Bőr a pofán: ukrán SS-veterán kiadatását kéri Kanadától az orosz főügyész

Yaroslav Hunka 98 éves kanadai állampolgár, a Waffen–SS Galícia ukrán hadosztályának veteránja kiadatását kérte Kanadától az orosz főügyészség – erősítette meg a testület az Interfax hírügynökségnek. Az orosz belügyminisztérium október 26–án adott ki körözést a veterán ellen, miután az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) büntetőeljárást indított ellene „az Ukrán SZSZK területén a Nagy Honvédő Háború idején…

Orbán Viktor: Magyarország és Szerbia csak együtt lehet sikeres

A jövő megértése érdekében fontos, hogy a szerbek nem lehetnek sikeresek a magyarok nélkül, a magyarok pedig nem lehetnek sikeresek a szerbek nélkül, úgyhogy egyértelmű, hogy mi motiválja az együttműködést – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Tanjug szerbiai hírügynökségnek adott, pénteken megjelent interjúban. hirdetés hirdetés Magyarország kulturális és nyelvi értelemben, továbbá a hagyományok tekintetében is…

Moszkvában nyírta ki az oroszpárti ukrán képviselőt az SZBU

Holtan találták Ilja Kiva volt ukrán ellenzéki parlamenti képviselőt a moszkvai régióban lévő Ogyincovo közelében szerda délután. A politikust a Rosszija 1 televízió tudósítása szerint arccal a hóban találták meg, a fején lőtt sebbel, Szuponyevo községben, egy szállodánál. Az ügyben a Nyomozó Bizottság (SZK) vizsgálatot indított. hirdetés hirdetés Kivát, aki támogatta az Ukrajna ellen megindított…