Annyira szennyezett a Szajna, hogy nem úszhatnak benne az olimpikonok

A párizsi olimpia szervezőinek továbbra is gondot okoz a Szajna vizének rossz minősége a folyóra tervezett úszóversenyek miatt. Az ötkarikás ügyekben jártas insidethegames.biz szerint a főváros tisztségviselői arra hivatkoznak, hogy nem a csatornarendszer hibái jelentik a problémát, hanem az esőzések nyomán válik időnként túlságosan szennyezetté a Szajna. Ezért nincs is „B terv”, és az illetékes…

A szokásosnál kevesebben szavaznak Izraelben a helyhatósági választásokon

Az izraeli belügyminisztérium első adatai szerint a korábbinál kevesebben szavaznak a helyhatósági választásokon, amelyeket a Hamász palesztin iszlamista szervezet ellen a Gázai övezetben indított hadművelet ellenére megtartanak kedden az országban. Délelőtt tízig a választójoggal rendelkezők mintegy 3,9 százaléka adta le voksát, mely jelentős csökkenést jelent az előző, 2018–as választásokon ugyanezen időpontig szavazó 5,3 százalékhoz képest.…

Székelyföld akkor is létezni fog, amikor Ciolacut már rég elfelejtették

Napirend előtti felszólalásban bírálta a román miniszterelnök Székelyföld létét tagadó, az autonómiát eleve kizáró nyilatkozatait kedden a bukaresti képviselőház plenáris ülésén Kulcsár–Terza József, a Magyar Polgári Erő (MPE) ügyvezető elnöke, rámutatva: Székelyföld akkor is létezni fog, amikor Marcel Ciolacut mint politikust már rég elfelejtették. hirdetés hirdetés A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltlistáján parlamenti mandátumot…

Román költségvetési forrásokból állítják helyre Solymos várát

Román költségvetési forrásokból, az országos beruházási társaság (CNI) finanszírozásával állítják helyre és restaurálják Solymos várát a partiumi Arad megyében – jelentette be Florin Pera, Lippa polgármestere. Az elöljáró közösségi oldalán számolt be az újabb fejleményekről, miután múlt héten kiderült, hogy a közelmúltban ledőlt a vár egyik fala. A régió legjelentősebb középkori erődítményének tartott, egykor stratégiai…

Szerényen javult a német fogyasztói hangulatindex

Az elemzők által várt szintre javult a nürnbergi GfK gazdaságkutató intézet márciusra vonatkozó német fogyasztói hangulatindexe. A márciusi mutató mínusz 29 pontra erősödött a februári mínusz 29,6 pontról. Egy éve a mutató jóval borúlátóbb fogyasztói hangulatot tükrözött, az index mínusz 30,6 ponton állt. hirdetés hirdetés A fogyasztóknak a következő 12 hónapra vonatkozó konjunkturális várakozásának mutatószáma…

Michigan államban folytatódik az amerikai előválasztások folyamata

Michigan államban folytatódnak az amerikai előválasztások kedden, egy héttel az összesen 15 tagállamot érintő úgynevezett Szuperkeddet megelőzően. A Demokrata Párt michigani szervezete teljes egészében kedden bonyolítja az elnökjelölt személyéről döntő voksolást. Joe Biden amerikai elnök minden előrejelzés szerint könnyedén megszerzi a támogatást, azaz a delegálti szavazatokat, ami alapján augusztusban az országos jelölőkonvenció alapján eldől a…

Deloitte: 30 százalékkal emelkednek a generatív mesterséges intelligenciával kapcsolatos vállalati kiadások az idén

A Deloitte előrejelzése szerint a generatív mesterséges intelligenciára vonatkozó vállalati kiadások 30 százalékkal emelkednek az idén a 2023–as 16 milliárd dolláros becsült értékről. A nyilvános adatokon tanított mesterséges intelligencia modellek nemcsak segíteni tudják a vállalatokat, de használatuk számos kockázatot is jelenthet. Ennek elkerülése érdekében, valamint a produktivitás javítása, a költségek optimalizálása és a komplex információk…

Iohannis gratulált Sulyok Tamásnak köztársasági elnökké választásához

Klaus Iohannis román államfő közösségi oldalán köszöntötte Sulyok Tamást köztársasági elnökké választása alkalmából hétfőn. „Gratulálok Sulyok Tamásnak Magyarország köztársasági elnökévé választásához. Türelmetlenül várom, hogy együtt munkálkodhassunk népeink javára, a Románia és Magyarország közötti stratégiai partnerség alapján” – fogalmazott az X közösségi hálón (korábbi Twitteren) közzétett üzenetében a román államfő. hirdetés hirdetés Klaus Iohannis tavaly októberben…

Megszavazta a szenátus az RMDSZ törvénytervezetét az államfőválasztás előrehozásáról

Elfogadta a bukaresti szenátus hétfőn a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által beterjesztett törvénytervezetet, amely a román államfőválasztás előrehozásának jogi feltételeit hivatott megteremteni. Az RMDSZ eredeti tervezete szerint a választást legkorábban 90 nappal a hivatalban lévő államfő megbízatásának lejárta előtt lehetett volna megtartani, ami azt jelentette volna, hogy az elnökválasztás első fordulóját legkorábban szeptember 22–ére…

A Kreml szóvivőjének nincs tudomása fogolycsere–megállapodásról

Nincs tudomása a Kreml szóvivőjének arról, hogy megállapodás született volna a később börtönben meghalt Alekszej Navanij elítélt orosz ellenzéki politikus kicseréléséről. Erről Dmitrij Peszkov hétfőn a Financial Times (FT) című brit napilapnak beszélt. Nyilatkozatát széles körben ismertette az orosz média. hirdetés hirdetés Peszkov arra reagált, hogy Navalnij volt munkatársai és több nyugati sajtóforrás közölte: tárgyalások…