Az Európa Tanács nemzetközi egyezményt fogadott el a mesterséges intelligenciáról

Az Európa Tanács elfogadta az első olyan nemzetközi, jogilag kötelező érvényű szerződést, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligenciát (MI) használó rendszerek alkalmazása során biztosítsa az emberi jogok, a jogállamiság és a demokrácia jogi normáinak tiszteletben tartását –közölte pénteken a strasbourgi székhelyű nemzetközi szervezet. Az egyezmény olyan jogi keretet határoz meg, amely a mesterséges intelligenciával működő…

Izrael visszautasította a népirtás vádját a Nemzetközi Bíróságon

A Nemzetközi Bíróságon (ICJ) tartott pénteki meghallgatáson Izrael visszautasította a Dél–afrikai Köztársaság vádjait, amelyek szerint Izrael katonai műveletével népirtást követne el Gázában. Gilad Noam izraeli ügyvéd kijelentette: Izrael a Hamász iszlamista terrorszervezettel vív háborút, és mindent megtesz a rafahi lakosság humanitárius ellátásának biztosításáért. hirdetés hirdetés A hágai ENSZ–bíróság csütörtökön Dél–Afrika érveit, pénteken Izrael válaszát hallgatta…

Ciolacu: Románia továbbra is segíteni fog az ukrajnai menekülteken

Románia továbbra is segíteni fog az ukrajnai menekülteken – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken, jászvásári (Iasi) sajtótájékoztatóján. Az Agerpres hírügynökség által idézett román kormányfő elmondta: 84 ezer ukrán állampolgár telepedett le Romániában a háború kitörése óta, sokan közülük gyermekekkel, unokákkal érkező anyák. Tájékoztatása szerint az ukrán gyerekeket sikerült elhelyezni a hazai iskolarendszerben, az anyanyelvükön…

A csőcselék győzelme: a Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel

A belgiumi Genti Egyetem (UGent) hamarosan megszakítja kapcsolatait három izraeli oktatási és kutatási intézménnyel – jelentette be az egyetem rektora, Rik Van de Walle pénteken. A La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap internetes oldalán számolt be az egyetem döntéséről, mely a Holon Institute of Technology (HIT), a MIGAL – Galilee Research Institute és…

A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni

Nem Észak–Macedóniának, hanem az ország korábbi nevén, Macedóniának akarja hívni hazáját a választásokat megnyerő Belső Macedón Forradalmi Szervezet–Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO–DPMNE) elnöke, Hrisztijan Mickoszki, aki ezzel fel akarja rúgni azt a 2018–as megállapodást, amely lezárta a névvitát Görögországgal. Hrisztijan Mickoszki pénteken újságíróknak azt mondta, alapvető joga van arra, hogy úgy hívja az országát,…

Nem változott az euróövezeti infláció

Az előzetesen közölttel összhangban március után áprilisban is 2,4 százalék volt az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett végleges adatai szerint. Egy évvel korábban, tavaly áprilisban 7,0 százalék volt az euróövezeti fogyasztói árak éves emelkedése. hirdetés hirdetés Havi összevetésben ugyancsak az előzetes becslésnek megfelelően 0,6 százalékkal nőttek a…

Orbán Viktor: Nem ideológiai, hanem gazdasági kapcsolatokra van szükségünk

Olyan választás előtt állunk, amely eldönti a háború és béke kérdését, az amerikai választással együtt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. Felidézte, hogy nem példa nélküli a szomszédban egy regnáló kormányfő elleni merénylet, Szerbiában ugyanis egykor Zoran Djindjicset lőtték le. Európának ez a része a nyugat–európainál jóval…

Újabb műtéten esett át a szlovák miniszterelnök, állapota stabil

Újabb műtéten esett át pénteken a hét közepén lőfegyveres merényletben súlyosan megsebesült Robert Fico szlovák miniszterelnök, állapota stabil, de továbbra is súlyos – jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök–helyettes Besztercebányán a helyi Roosevelt kórház igazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatóján. hirdetés hirdetés „A műtét során eltávolították a lövedék okozta sebesülésben roncsolódott szövetet. A páciens eszméleténél…