Mert néha ki kell állni, és ki kell önteni azt a rohadt teát a kikötőbe!

Az emberiség történetének kezdete óta folyamatosan üzeneteket hagyunk hátra képek, rajzok, és írott szöveges formában is. Ez a dolgot mintha belénk kódolta volna a Teremtő.

1773. december 16-án az amerikai telepesek egy csoportja kiöntött jó pár láda minőségi teát az óceánba, ezzel jelezve az angoloknak, hogy nem kérnek a többletadóból – hagytak tehát egy olyan üzenetet, amely túlmutatott az addigi jelrendszeren és bevett szokásokon. Azóta nagyon sok formában adtak hangot az emberek nemtetszésüknek, hol jogosan, hol pedig megkérdőjelezhetően, de az üzenetküldés folyamatosan zajlott: graffitik, felgyújtott autók Párizs utcáin, vörös festékkel leöntött szobrok, a sor gyakorlatilag végtelen. Aztán történt az Úr 2021. esztendejében, hogy Marosvásárhelyen valakik rámázoltak egy román nemzeti zászlót a székely vértanúk emlékművére…

Kicsit elvonatkoztatva attól, ami a fősodratú sajtóban megjelent és projektálta az emberek fejébe, hogy az elkövetők szélsőséges román nemzetiségű provokátorok, vizsgáljuk meg a jelenséget az etnicitás és nacionalizmus tükrében. Mi történt? Mivel az egész ügy túlságosan homályos, és az elkövetők sem kerültek kézre, ezért csak lehetséges elméletekkel tudunk szolgálni.

1. Az első változat, hogy a román lakosság üzenetet hagyott a város magyar felének. Mivel Marosvásárhelyen 20 év után fordultak a politikai szelek abba az irányba, hogy magyar nemzetiségű polgármestert választottak, ez érzékenyen érinthette a román lakosságot, akik javarészt a Dorin Florea-féle város- és bornapokon szocializálódtak. Ha ez történt, akkor komoly a baj és valamilyen irányt mindenképpen kellene váltani, már ami a román-magyar együttélést illeti, hiszen valaki, vagy valakik, a város felének nevében hagytak egy elég egyértelmű üzenetet. Nem értem őket, de megértem…

2. Egy elszigetelt szélsőséges sejt csinálta, pusztán provokáció céljából: na ez az a ,,píszi” hozzáállás, amit le akarnak nyomni a torkunkon úgy a politikusok, mint a sajtóorgánumok. Senkinek semmi köze az egészhez, itt nálunk nem csinálnak az emberek ilyesmit, csupán arról van szó, hogy ,,Dorel” rosszat álmodott egy cujkás este után, majd a felágaskodó hazaszeretettől vezérelve úgy döntött, hogy fel kell festenie a román nemzeti lobogót valahová. Az, hogy a vértanúk emlékműve volt a legközelebb, arról ő nem tehet, meg amúgy sem tud olvasni magyarul. Ugye érezzük, hogy mennyire struccpolitika és hipokrita hozzáállás ez? Sokan úgy kezelik az etnicitás kérdését Marosvásárhelyen, mint a viccben a turista az izzó patkót, amit k@rva gyorsan meg tud nézni. Elhatárolódunk, másnap reggelre eltakarítjuk az ,,alkotást”, és bízunk az ezer fejű cézárban, hogy majd ítéletet mond a fantom fölött, aki azt odapingálta.

Bár még lenne pár elméletem az egésszel kapcsolatban, nem érzek annyi széles látókört a zónában, hogy esetleg felvessem annak a lehetőségét, miszerint mi van, ha nem is román nemzetiségű(ek) az elkövető(k). Nincs most türelmem kiállni a népharag elé, ezért maradjunk magánál az üzenetnél.

Az pedig egyértelmű: valaki kizárólagos jogot szeretne formálni a jelen pillanatban magyar vezetésű városra. Miért tette ezt? Talán meg volt az oka rá? Ha kizárólagosságot szeretnénk formálni valamire, ami egyáltalán nem homogén, akkor annak óhatatlanul is következményei lesznek a várható reakciók formájában. A tettest el kell fogni, meg kell tudni tettének az okát. Valakik biztosan felelősebbek, mint mások, de (egy klasszikussal élve) ,,mikor a bűnöst keressük, először tükörbe kell tekintsünk…”

Edmond Dantés

(Nethuszár)

Nethuszár