Apa, kezdődik: oroszok a spájzban!

Mintha annyira unatkoznának Oroszországban az emberek, és annyira nem lenne elég saját bajuk, hogy csinálnak maguknak, és ráadásul másoknak is: Putyinia most épp háborúra készül, ismét csapatokat von össze Ukrajna keleti határán, és egyelőre senki sem tudja, hogy mi lesz ebből, max. az oroszok, ők pedig nem hallgatnak, hanem mondanak ezt is, meg azt is. A buliba persze beszállt Biden papa, megjött Erdogan is, és mi, egyszerű népecskék itt, Keleten, várjuk, hogy hányan halnak majd meg ismerőseink közül. Kezicsókolom, ez már a posztkovidos világrend? Ha igen, akkor kérnék még néhány év koronát, totális karanténnal…

Zelenszkij, Ukrajna elnöke kifejezte abbéli óhaját, hogy országa mihamarabb csatlakozzon a NATO-hoz, a hírről a The Moscow Times is beszámolt – az oroszországi független sajtóorgánum már a hírt taglaló cikkében fel is tette a kérdést: jön az orosz-ukrán háború?

Sokat nem kellett várni az úgynevezett válaszra, Oroszország olyan csapatösszevonásokat hajtott végre Ukrajna keleti határán, hogy azt értelmezni aligha lehet másként, mint a geofeszkó gomb feltekerése egy olyan időszakban, amikor amúgy is alig-alig figyel a világ a különböző népirtásokra, a kovidos hírek annyira elviszik a figyelmünket, hogy semmit sem tudunk a mianmari népirtásról, (ma már gránátvetőkkel lőtték a jó népet arrafelé!!!), na, de Donbas és Lugansk itt van a szomszédban, érintett benne pár százezer magyar és román, akik ott születettek és élnek.

Nyugat verbálisan belendül

Joe Biden nem is késlekedett sokat, világossá tette: Amerika megvédi Ukrajna területi egységét, vagy valami ilyesmi, nem biztos, hogy pontosan idéztem az öreget, de tény, hogy nem intézte el egy kézlegyintéssel a dolgot, ami ezen a vidéken kisebb hadüzenettel ér fel, a Pentagon sem gondolja ezt másként, eggyel (vagy kettővel?) fentebb kapcsolta az Európában állomásozó hadtesteinek riadókészültségét, tíz perccel később így tett a NATO is.

Josep Borrell, az EU diplomáciai vezetője is úgy látta, elérkezett az idő, hogy lemossa magáról azt a gyalázatot, amit az orosz külügyér előtti behajolása jelentett, és „megingathatatlan” támogatást ígért Kijevnek.

Jönnek a törökök is

Ukrajna helyében én nem túlzottan örülnék ezeknek a megingathatatlan támogatásoknak, de az már döfi, hogy Erdogan Törökországa is lepacsizott Zelenszkijjel, és támogatást ígért Ukrajnának, a törökök 2019-ben már drónokat is adtak nekik, hogy tudjanak ellenállni, NATO-tagállam, amelynek Fekete-tengeri flottája sem elhanyagolható. Erdogan ráadásul épp iszlám államot játszik, naponta rak tábortüzet az Atatürki hagyományokból, de, ha ez nem lenne elég, épp arra készül, hogy felrúgja a Montreux-i Egyezményt, amely a Boszporusz és a Dardanellák szorosain zajló hajózás szabadságát rögzíti, úgy békeidő, mint háború idején, viszont nem túl kedvező na kinek, kinek, kinek? Hát, igen, Oroszországnak!

Azt, hogy Erdogan grandiózus terve, miszerint egy „Isztambul-csatornával” köti össze az Fekete- és Márvány-tengereket, eléggé csemer, és az említett egyezmény megszegését jelenti nem én mondom, hanem az a 14 török tengerész-tábornok, akik nyílt levélben fordultak Erdoganhoz, hogy hagyja abba a hülyeségeit. Őket mostanság ne hívjátok telefonon, előzetes letartóztatásukat töltik, de ha ez még mindig nem lenne elég annak a bemutatására, hogy Erdogan meddig hajlandó elmenni, akkor csak szólok: a fickót komolyan foglalkoztatta a gondolat, hogy elsüllyeszt egy görög hajót, vagy lelőnek egy görög gépet, az egész a jelenlevő tábornokok ellenállásán bukott meg, de tavaly szeptember óta sok víz lefolyt az említett tengereken, így nem biztos, hogy maradt még olyan katonai vezető, aki ellentmondana a 21. század Szulejmánjának.

Putyin elbeszélget Erdogannal

Az oroszok szerint persze az ukránok a hibásak, a Kreml szerint csapataik nem jelentenek fenyegetést, és addig maradnak ott, amíg szükséges. Magyarország esetében ez jelentett egy laza 45 évet, így a donbasziak helyében nem lennék túl nyugodt, különösen úgy, hogy Moszkva később bővítette a kommunikációs repertoárt azzal, hogy „ha a helyzet úgy kívánja”, akkor a szeparatisták oldalán fognak beavatkozni, és egy ilyen konfliktus „Ukrajna végének kezdetét jelenti” – idéztem szó szerint a Kreml palotát. Hát, mit mondjak, nem a barátságos szavak olimpiáján vagyunk, ennyi gondolom nektek is lejött a sztoriból.

A fedősztorit Putyin pont Erdogannak erősítette meg, akivel pénteken telefoníroztak egyet, és itt Vologya azzal vádolta ukrán szomszédait, hogy „veszélyes és provokatív akciókat” hajtanak végre.

Erdogan ugyanakkor abban bízik, hogy a konfliktus békésen oldódik majd meg, és ez jól jelzi, hogy a nemzetközi diplomácia máris bevette az oroszok trükkjét, ugyanis a konfliktus két fél közötti nézeteltérést jelent, vagy legalábbis jelentene, ám jelenleg csak az oroszok azok, akik valamiért feszkóznak, az pedig nem lehet értelmes indok, hogy Ukrajna a NATO-ba vágyik, elvégre csak egy szuverén országról beszélünk, legalábbis papíron, persze a helyi gázüzletek, és a Biden-család abban való érintettsége, a Majdanon ukrán fiatalokat gyilkoló orosz mesterlövészek (egy komolyabb tanulmány erről ITT OLVASHATÓ PDF-formátumban) együttes jelenléte az országban inkább azt mutatja meg, hogy itt, Kelet és Nyugat határán vannak azért rossz percei is a kompországoknak.

Erdogan persze másban is bízik, bízhat: egy Nyugat-orosz elhúzódó konfliktus esetén az említett Isztambul-csatorna felértékelődik az oroszok szemében is, és ki tudja, nem-e ébredünk majd arra, hogy egy török-orosz tengely áll fel a NATO-val szemben, előzmények is voltak már, azért a szíriai konfliktus idején együtt-együttműködtek a törökök az oroszokkal, akkor is, ha egyikőjük NATO-tagállam, hogy melyik, azt már egyre nehezebb kitalálni.

A geófeszkó, és benne a mi országaink

Magyarország erős játékos ebben a sztoriban, egyike azon államoknak, akik keményen blokkolják Ukrajna NATO-csatlakozását, válaszul arra, hogy az ukránok olyan nyelvtörvényt vezettek be, amely alapján egy egyszerű, magyarul elhangzó „jó napot kívánok”-ért is bünti jár. Itt jegyezzük meg, hogy az egyesült európai jogvédők és demokraták függetlenobjektív közössége mindezt némán tűrte, nem különösebben erőltették meg magukat, hogy a nyilvánvalóan erősen fasiszta törvényt Kijev fejére olvassák, volt egy Velencei Bizottság által kiadott jelentés, amivel az ukrán elit kitörölte a seggét, és utána folytatta ott, ahol abbahagyta.

A degenerált nyugati államok pedig azt hitték, hogy az jelenti az igazi segítséget Ukrajnának, ha mindezt figyelmen kívül hagyják, és diplomáciában példátlan módon próbáltak nyomást gyakorolni Magyarországra, hogy az nézzen félre, amikor a magyar nyelvhasználattal feltörlik a padlót a szomszédban.

Szóval, Magyarország itt erős játékos, a szabályok értelemében, amíg ők gátolják az ukránok NATO-csatlakozását, addig nem lesz NATO-légibázis az ukrán Deveselun, pedig ezt nagyon egyszerűen fel lehetne oldani, egyszerűen nem kéne baszogatni az Ukrajna területén élő magyarokat (és románokat sem!), és akkor szent a béke, igazán jó szomszédok is tudunk lenni, ha akarunk – és akarunk!

Ettől viszont messze vagyunk, cserébe Magyarország kiváló kapcsolatokat ápol Oroszországgal, az állammal, amellyel Románia viszonya minimum fagyos. Viszont ők jóban vannak az amcsikkal, onnan is az új demokrata ihletésű elnökséggel, Bidenékkal ahol pont Magyarországnak nem túl rózsás a viszonya, és ezek a (v)iszonyok most konkrét kihatással is lehetnek a történelem kerekének fordulására, hogy a tavaszi szellő simogatására fogjam ezeket a szecessziós képzavaraim, mennék már biciklizni, csak ezt fejezzem be, na, szóval…

Az okos lépés: egy román-magyar szövetség

Adott egy helyzet, amit nem mi, azaz sem a románok, sem a magyarok nem akartak, de mégis lett, és ez az ukrán-orosz feszkó. Adott az a helyzet, amikor a két nagy tömb – Oroszország és a Nyugat (Amerika, NATO-tagállamok, Nyugat-Európa) között annyira kiéleződik a szitu, hogy a szokásos diplomáciai csatornák befagynak, a kommunikáció a hidegháborús szintre esik vissza – azt hiszem egyébként, hogy már bőven itt tartunk.

Viszont: ebben a helyzetben mindkét félnek érdeke, hogy valamennyire azért kommunikáljon a másikkal, és ebben a geokommunikációs játékban Románia és Magyarország könnyen lehetnek egymás szövetségesei.

Azaz: lévén egyikünknek sem érdeke, hogy az ukrajnai konfliktus tovább eszkalálódjon, egyikünknek sem érdeke, hogy az oroszok kitolják határaikat Záhonyig, így azt az esélyt, hogy egyikünk az egyik féllel tud jól kommunikálni, másikunk a másik féllel tud jól kommunikálni muszáj kihasználnunk!

A felek amúgy egymással nem kommunikálnak, így könnyen lehetünk mi a mérleg nyelve – a „mi” alatt értem, ismételten elmagyarázom, Romániát és Magyarországot együtt – ráadásul egyik félnek sem érdeke, hogy saját államát végképp elszigetelje valamelyik hadviselő fél előtt. A románok sem akarnak az oroszokkal örök haragot, habár ennek itt vannak hagyományai, gondoljunk csak Ogoranura, aki 29 évig (!!!) bujkált a Fogarasi-havasokban, miután társaival korábban öt éven át álltak ellen a kommunizmus kiépítésének, nem egy szekust és politikai komisszárt küldve át a másvilágra ez idő alatt, de a mostani idők nem kedveznek a romantikának, annál inkább az észnek és a kategorikus imperatívusznak, amely azért azt világosan kimondja, hogy háborúzni nem jó, és történjen bármi is, a román és a magyar szomszéd marad, akkor miért ne legyünk inkább jóban, és máris megmutattam, hogy mégiscsak van ideje a romantikának, de Kossuth óta várjuk azt a pillanatot, amikor a Duna-menti köztársaságok jegyében végre okosan és egymással is összehangolva lépnek eliteink.

Magyarországnak sem érdeke, hogy Amerika és a Biden-adminisztráció előtt, mögött örökre felégessen minden hidat, itt viszont a románok tudnak besegíteni, azaz: ha két állam most, ebben a helyzetben, ha összefog, akkor  megalkothatja a viszonylag – és nem is akármennyire viszonylag – szuverén kelet-közép-európai régióját, ebbe pedig a lengyelek tutkó szívesen beszállnak, arról nem is beszélve, hogy a kárpátaljai magyar és román kisebbség csak nyerhet ebből!

Mentem biciklizni!

Ghonzó

(Nethuszár)

Nethuszár