Az eljövendő múlt napjai

Bár az X-MEN-ben kissé szokatlan módon tálalták ezt a megnevezést, a dolog lényegi részén nem sokat változtat. Olyan időket élünk majd meg, amelyek több száz éve már része voltak a mindennapoknak. Nem tanultunk belőle, ezért arra ítéltettünk, hogy újra megéljük. Az alábbi történet, akár 2022-ben is játszódhatna. 

Emilia-Romagna nehéz időket élt meg. Az olasz tartományban egyre inkább elharapódzni látszott a dögvész, amelyet egy idő után csak fekete halálként emlegettek. Sokan úgy gondolták, hogy a gyilkos kórt maga Isten küldte, hogy az ember vezekeljen bűneiért. De miért küldene Isten ilyen szörnyű csapást saját gyermekeire? Miért büntetné halállal és pusztulással azokat, akik minden leírás szerint kedvesek őneki?

Parma határában halotti máglyák égtek. A lenyugvó Nap megvilágította a fekete füstöt, így a távoli szemlélőnek bíbor behatást kölcsönzött. Olyan volt ez, mintha az emberek lelke éppen akkor távozna a megfáradt és fekélyes testükből. Az égő hús szaga beterítette a vidéket, magát a várost is nyomasztóvá téve. A máglyarakások mellett védőruhába öltözött pestisdoktorok rakták az illatos gallyakat egy másik tűzbe remélve, hogy az majd valamelyest elnyomja az irdatlan szagokat. A szél viszont nem volt kegyes az életben maradottakhoz, mint ahogyan a járvány sem bánt kesztyűs kézzel a vidékkel az elmúlt hónapokban.

Az alábukó Nap azt is jelentette, hogy a földöntúli látvány helyett, immáron csak a szagok maradtak meg a városnak. Parma egyik koszos sikátorában, amely hemzsegett a rágcsálóktól és a kosztól, egy szikár alak haladt óvatos lépésben. Mintha settenkedne, lopni készülne, úgy osont, egy macskát is megszégyenítő finomsággal. Nyilvánvalóan nem véletlenül indult útra, hanem célja volt. A sikátor végében düledező viskó állt. Az ajtaja hiányzott, csupán egy szürke gyolcs választotta el a benti világot a kintitől. A viskóhoz közeledve az alak félve körülnézett, majd a gyolcsot elhúzva besuttogott rajta.

– Alszol Giuseppe?

– Még nem…Salvatore, te mit keresel itt, ebben az órában? Az éjjeli őrség folyamatosan pásztázza a környéket és kalodába kerül, aki megszegi a kijárási tilalmat. Különben is járvány van…Egy ilyen helyzetben a legbölcsebb a házban maradni és csak a legszükségesebb dolgokért javallott útra kelni. A kormányzó is megmondta…Na meg Ferrarában nagyon kevesen kapták el a fekete halált, mert betartják az előírásokat

– Ugyan már, Giuseppe…nem hiszem el, hogy beveszed ezt a süket dumát, amit az egyház kezdett terjeszteni, hogy aztán ijedtükben az emberek visszameneküljenek hozzá és még több adományhoz juttassák. Láss végre egy kicsit a színfalak mögé. Az embereket megmérgezik a doktorok a csodafüveikkel. Én nem vettem be egyet sem és lásd: kutya bajom. Ebből is látszik, hogy igazam van. De térjünk a lényegre. Öltözz és gyere, dézsmáljuk meg a márki szőlőjét. Az állítólagos járvány miatt a csőszök is félnek, nem nagyon őrzi senki a szőlőst. Most érett meg, ilyenkor a legfinomabb. Na meg akkor, ha nem kell pénzt adni érte…Szóval siess!

– Lehet benne valami…Egyik nap is láttam, hogy házról-házra járnak a csőrös emberek…Aztán pár napra rá halottakat hoztak ki. Franco bácsi is meghalt. A rohadékok meg eltemetni sem hagyják a halottakat, mert szerintük a tűz fertőtlenít. A lelkük ez miatt nem fog üdvözülni. Majd útközben még beszélünk. Veszem a csizmámat, oszt mehetünk.

– Ez a beszéd, barátom. Amúgy egy percig sem gondoltam, hogy bedőltél a járványhisztiző idiótáknak…Csak kicsit eltévelyedtél. Megmérgezték az elmédet. Elhomályosították a látásodat. De szerencsére itt van neked Salvatore barátod. Még a nevem is azt jelenti, amit teszek…Megmentő. Most megmentettelek téged a propagandától, hamarosan meg megmentelek attól, hogy fél ezüstöt fizess egy láda szőlőért.

– Ez jó…Tetszik…Megmentő…hahaha

Az éjszaka leple alatt a két cimbora árnyként suhant végig Parma utcáin, kikerülve az éjjeli őrséget, a kapuőrök álmát kihasználva a város falai sem jelentettek már akadályt, és már úton is voltak a márki szőlőse fele vezető keskeny csapáson, ami egy tágas réten vezetett át, fel egészen a domboldalra.

– Isteni ez a szőlő, megmentőm – nevetett Giuseppe, miközben két kézzel tömte szájába a mézédes szemeket, a nedű két oldalt folyt le a szája szélén, be az ingébe.

– Mondtam én neked…Kár lett volna kihagyni egy ilyen hülyeség miatt, mint a járvány. Szerintem pakoljunk otthonra is belőle. Pár napig nem kell újra kiszökni, nyugodtan falatozhatunk az otthon kényelmében, a hatóságok is nyugodtan tudnak vészmadárkodni – nem kell a nyomunkban koslassanak.

– Odanézz, Salvatore…Fekszik ott egy ember – Egy pillanatig meg sem mertek mozdulni, gondolván, hogy a csősz szunyókál a bokorban, majd miután az meg sem mozdult, lassan elkezdtek araszolni feléje. Alaposan szemügyre vették, Salvatore még meg is bökdöste csizmája talpával, majd miután erre sem reagált megállapította.

– Te Giuseppe…Ez meghalt. Gyorsan zsebeljük ki és tünés innen, mielőtt valaki meglát és kitalálja, hogy mi öltük meg egy láda szőlőért.

Giuseppe összehúzta szemöldökét, alaposabban szemügyre vette az élettelen testet. Arcán és mellkasát kelésszerű gümők lepték el, amelyek felpuffadva, egy-egy kifakadva fekete levet engedett.

– Ne menj közelebb Salva…Ez a gümőkor…A fekete halál.

– Mondtam már, hogy ez a betegség nem létezik. Megmérgezték szerencsétlent, majd pár nap múlva összeszedik és az oszlásnak indult tetemet bemutatják, mint a nemlétező járvány következő áldozatát. – azzal fogta a csősz tetemét, hasára fordította és zsebeit átfésülve elvette annak értékeit. Nevetve fordult Giuseppéhez:

– Mivel ismét gyáva voltál, ezért nem osztom meg veled a zsákmányt. Remélem, megtanulod a leckét és következő alkalommal felezhetünk.

Giuseppe lehajtott fejjel baktatott a fütyörésző barátja után a keskeny csapáson, ami visszavezetett a városba. Nem élvezte már annyira az éjszaka sétát, a lopott szőlő is mindinkább teher volt a vállán, mintsem édes csemege.

Már a városkapuhoz közeledtek, amikor egy harsány üvöltés hallatszott:

– A romagnai hadsereg nevében, ÁLLJ!

A két barát égnek meresztett kezekkel figyelte, amint 4 db számszeríj figyel rájuk. A talpig páncélban levő katona folytatta harsányan a mondandóját:

 – Az Emilia-Romagna tanácsa döntése értelmében, minden romagnai várost lezárunk negyven napra. Ezen belül lakhelyelhagyási tilalom is érvényben lesz. Az ételt a kijelölt doktorok fogják szállítani ez idő alatt minden egyes házba. A negyvenegyedik napon a házak felnyittatnak, a halottakat elégetjük, az élők meg kijöhetnek. Bár a lezárás nemrégiben megtörtént, ti suhancok takarodjatok gyorsan haza, ameddig finom vagyok és nőies!

Salvatore szívesen kifejtette volna nézeteit az egész járványról meg karanténról, de a számszeríjak és a szuronyok tükrében inkább csendben igyekezett be a város falain belülre, az őrök kíséretében meg ki-ki a maga lakhelyére.

Giuseppe a következő hetekben csak a halott csőszre tudott gondolni, meg hogy Salvatore elvette az értékeit. Bánta már a szőlőlopást is, meg hogy kilógott az egyértelmű tiltás ellenére. Feltett szándéka volt, hogy a karantén végén megkeresi Salvatoret, és ráveszi, hogy a csősztől lopott értékeket vezeklésképpen vigyék el a közeli Szent Antal kápolnába és kérjék az úr bocsánatát. A negyvenegyedik napon véget érő vesztegzár azt jelentette, hogy a csontsoványra fogyott Giuseppe végre megvalósíthatta elképzelését. Erőtlenül elindult Salvatorehoz. Az utca, amerre ment tele volt csőrös maszkot viselő doktorokkal és hullaszállító szekerekkel. Majdnem minden házból letakart holtesteket hoztak ki. A doktorok közben illatos füveket füstöltek, hogy elnyomják az orrfacsaró bűzt, amit a hullák árasztottak.

– Még egy utca és ott vagyok – gondolta Giuseppe…léptei sebesebbre fogta.

Ahogy bevette az utolsó kanyart, a megdöbbenés és rémület lett úrrá rajta. Salvatore házából éppen négy darab holttestet hoztak kifele. Anyját, apját, húgát és legvégül a rettenthetetlen megmentőt, magát Salvatoret. Bár testük le volt takarva, a gyolcs alatt is felismerte gyerekkori barátja körvonalait. A gyolcs alól kibukkanó ökölbeszorult keze tele volt sebekkel és el volt már színeződve.  Meredten nézte, amint mind a négyüket felpakolják a hullaszállító szekérre, a csőrös maszkot viselő ember megnógatja a szamarat, majd a szekér lassan elindul a városon kívüli területre, ahol a halottakat égették. Giuseppe a szekér után fordult. Az az utca végén beledöccent egy gödörbe, a rajta levő testeket mozgásra késztetve. Salvatore szekérről lelógó és ökölbe szorított kezéből kiesett 3 ezüstpénz az utca kövére…Giuseppe odaszaladt és fölvette, megszemlélte: a három ezüstpénzt még ragacsos volt a szőlő levétől.

Tudta mi a dolga, és mit kell vele tennie….

Dantés

(Nethuszár)

Nethuszár