Akkor ez most HÁBORÚ? Magyarázó gyorselemzés

Tegnap este úgy fogalmaztunk itt a Nethuszár blogon, hogy „kitört a háború” – ezt viszont sokan vitatják ma a magyar nyelvterületen megjelenő kommentelők világában, így tisztázni szeretnénk néhány dolgot, másrészt pedig egy nem mellékes, de eddig mellőzött szempontra is felhívnánk a köz figyelmét.

Ahogy a tegnapi írásunkban fogalmaztunk:

a fogalmak már megváltoztak, a háború ma már nem azt jelenti, mint száz, ötven, vagy akárcsak harminc évvel ezelőtt – háború sem úgy háború már, ahogy volt!

Az tény, hogy a fentiek magyarázatával adósak maradtunk tegnapi cikkünkben, így ezt most próbálom pótolni. A helyzet az, hogy a jelenlegi orosz-ukrán, tágabb értelemben Oroszország-Nyugat konfliktus nem ma kezdődött, hanem már 2014-ben, és tulajdonképp azóta élünk háborúban, egy olyan háborúban, amelyben a bolygó összes állama – kisebb vagy nagyobb mértékben – érintett, így mi is.

Mi, Magyarország, és mi, Románia is!

A fogalmak bábeli zűrzavarában

A háború alatt a széles néprétegek még ma is azt értik, amit nagyszüleink, dédnagyszüleink által elmesélt történetekből, a történelemkönyvekből, illetve a háborús filmekből tudunk. Ez egyébként nem is csoda: bár nem biztos, hogy a háború a legabsztraktabb fogalmak közé tartozik, de a modern világunkban, a technológiai fejlődésnek és a globális hálózatok egyre erősebb összefonódásának következtében azzá vált: absztrakt fogalommá. A háború ma már nem feltétlenül jelenti azt, hogy repülőgépek bombáznak rommá városokat, vagy tömeggyilkosságok révén hajtanak végre etnikai tisztogatásokat, hanem ennél egyrészt sokkal többet, másrészt, ami szempontunkból még lényegesebb, ennél sokkal másabbat is.

Ebben az értelemben a más még csak nem is könnyen körülírható, megértenünk pedig igazán nehéz lenne: nem ismerjük a pénzpiacok működését, azok rejtett működését pedig végképp nem, ami alapján esetleg megérthetnénk, hogy egy-egy pénzügyi manőver miként számít háborús cselekménynek – akár egyenértékű is lehet azzal, mintha a szenvedő államot lebombázná az ellenséges haderő.

A gazdasági fogalmaink viszonylag tisztábbak, jópárat ismerünk is közülük, a kereskedelmi vagy a szolgáltatások tere ilyen: bizonyos termékek exportjának vagy importjának tilalma a szenvedő ország számára felér azzal, mintha egy komplett társadalmi osztályát géppuskáznád le. A közösségi média, mint szolgáltatás felfüggesztése vagy épp elérhetővé tétele kormányokat emelhet fel, vagy dönthet romba.

Más országok belügyeibe való folytonos és rejtett beavatkozás: szélsőséges politikai erők finanszírozása, társadalmi osztályok, államon belüli különböző etnikumok egymás elleni uszítása, lokális polgárháborúk kirobbantása, azok elősegítése, a politikai osztályok korrumpálása – nemcsak hadviselési eszközökké váltak, hanem ezek szerepe ma már egyenesen jelentősebb, mint a hagyományos hadviselésben alkalmazott tankok, géppuskák és repülök szerepe.

A technológiai fejlődés szintén abba az irányba mutat, hogy mindaz, amit eddig a háború fogalmáról gondoltunk elavult, nem passzol már ahhoz, hogy helyesen írjunk le vele egy állapotot, pontosabban és a jelenlegi ukrajnai helyzetre vonatkoztatva: a háború elavult fogalma alapján gondolkodni a helyzetről, ez alapaján értelmezni azt szükségszerűen vezet ahhoz, hogy tévesen, mi több, a valóságosnál enyhébbnek ítéljük meg azt, ami az északi szomszédságunkban zajlik.

És akkor még nem beszéltünk a fake-news terjesztésről: bár az ellenség dezinformálása ősidők óta a hadviselés része, ez mára már olyan eszközzé vált, ami talán mind közül a legjelentősebb, ebből következően a módszerek annyira kifinomulttá váltak és széles skálán mozognak, ráadásul sokkal olcsóbbak, mint a hagyományos hadviselési eszközök (egy Facebook-hirdetés, amelyben népszerű, de hamis hírt futtattnak meg „gondos kezek” még mindig jóval olcsóbb, mint egy páéncélos!), így aztán a modern hadviselésben betöltött szerepük is megnőtt.

Másképp és cinikusan fogamzva: miért pazarolnád el saját pénzed lőszerre, hogy kinyírd egy falu lakosságát, amikor ehhez ma már annyi is elég, hogy az algoritmus működését ismerő kezek elhelyezik a hírt a közösségi médiában, hogy X falu vizét megmérgezte Y csoporthoz tartozó Gipsz Jakab, a többit pedig a falusiak megoldják egymás között.

A módszer lehet, hogy lassabban ér célba, mintha odaküldenél egy hadsereget millió golyóval és tankokkal, meg a szükséges ellátási logisztikával, de akkor is módszer, ráadásul bármikor letagadható, mi több, másra, az ellenfélre kenhető. A hágai bíróságon is jól tennék, ha már most alkalmaznának profi IT-s szakembereket, másképp, némileg plasztikusabban fogalmazva: az európai ember utolsó élő emlékképe a háborúról az a balkáni háborúkhoz kapcsolható.

Akkor még rakétával kellett kilőni az áramelosztó központot, elvágni a vezetékeket stb., hogy az ellenfél áram nélkül maradjon. És a kár akkoriban még „csak” annyiban volt mérhető, hogy a polgárok sötétben rettegtek lakásaikban. Ma mindezt egy programozásban közepesen jártas pattanásos kamaszfiú megoldja egy laptoppal egy moszkvai kávézóból, a kár is sokkal nagyobb, mert ma már az interneten intézett banki ügyleteinktől kezdve az élet minden területén megéreznénk egy ilyen támadást, miközben az elkövető kiléte sem lenne egyértelműen bizonyítható, sőt, a kárt okozó ellenség sikeresen tudná elterjeszteni azt is, hogy valójában szövetségesünk tette ezt velünk!

A jelenlegi helyzet vázlata

Az, hogy Oroszország hadsereg bevonult a szakadár köztársaságok területére, az a 2014 óta tartó konfliktus újabb szintje, és azért is riasztó, mert ez már világméretűvé vált. Mégegyszer mondom: vált – nem majd valamikor, nem most talán történik, hanem meg is történt! És még ehhez azt is tegyük hozzá, hogy orosz többségtől függetlenül ide vagy oda – a Donbasz még ma is de jure Ukrajna területe.

Katonai erővel elvenni egy másik ország területét pedig háború – a fogalom régi és újabb értelmében is! – miközben a fake news-ok korában könnyen el lehet érni nemcsak azt, hogy a hibás fél tűnjön ártatlannak, hanem azt is, hogy a szélesebb közönség mindezt ne, vagy még ne értelmezze háborúként!

Még továbbá: a jelen helyzetben már sem Ukrajna, sem a NATO, sem Amerika, sem Oroszország nem tud olyan lépést tenni a bélke irányába, ami ne jelentené azt, hogy korábbi álláspontjából felad valamennyit – amit veszteségként értelmezne saját tábora túl az ellenfél is, és innen kezdve ördögi körben vagyunk, a kérdés csak az, hogy a szemünk előtt zajló háború modern fogalma mikor fedi majd le a háború régi fogalmát IS!

Ez utóbbi egyébként nem biztos, hogy megtörténik, azaz nem száz százalék, hogy bombázók fognak hasítani fejünk felett, óvóhelyekre kell menekülnünk és hasonlók – Isten őrizzen is meg ettől mindannyiunkat!

Akkor ez most háború?

Azt viszont már most biztosnak tekinthetjük, hogy életünk radikálisan megváltozik, és a jelenleginél is rosszabb irányba, mindez pedig egyenes következménye az ukrajnai eseményeknek: az energetikai piacok felborulnak, hamarosan már nem a gázszámla lesz a problémánk, hanem maga a gáz, az információs hadviselés erősödni fog, ezért egyre nehezebben igazodunk el a világban, az energetikai válság további mélyülése ipari zuhanást eredményez, gyárak, üzemek, munkahelyek szűnnek meg (pont mint a háború régi fogalmában, amikor ezeket még le kellett bombázni), a társadalmi feszültségek fokozódnak, és ezt még felerősítik a fake-news-ok…

A két nagy ellenfél, Oroszország és Nyugat minden európai országban megvívja majd proxyháborúját az általuk támogatott és finanszírozott pártok, civil szervezetek képében, amelynek köszönhetően tovább mélyül a politikai instabilitás és Oroszország összességében minden olyasmit elér, amihez régebb még a háború hagyományos fogalmai szerinti cselekvések lettek volna szükségesek.

Szóval, igen, ez most már háború. Ha úgy tetszik, egy pszichológiai, információs, a lakosság toleranciaszintjét folyamatosan próbára tevő állapot, amelyet Moszkva immár nyílt katonai erővel is támogat, idő kérdése, hogy a NATO és Amerika mikor száll be a buliba, bár ez utóbbival kapcsolatban komoly kételyeim vannak, inkább hajlok ara, hogy amit most látunk, az egy meglevő deal-nek az orosz kivitelezése, de akárhogy is legyen, az tény, hogy mi életünk – ha nem is olyan mértékben, mint ukrán embertársainké – alapvetőn fog olyan irányba megváltozni, amilyenbe mi nem szeretnénk! És ez már bőven elég, hogy háborúnak nevezzük azt, ami az is!

Jó, de akkor miért VILÁGháború?

Amikor az első világháború elindult, akkor egy ideig csak az Osztrák-Magyar Monarchia és Szerbia kötözködött egymással, míg végül beszállt minden európai ország, majd a tengerentúliak is. A második világháború első időszakában a németek vígan maguk alá gyűrték Európát és semmi, a kor szintjén komolyabbnak nevezhető összecsapás nem történt. Így van ez most is: Oroszország évek óta folytat pszichológiai, információs és cyberhadviselést Ukrajna ellen, ennek sikerét most katonai erővel pecsételte meg, de jure megszállta egy másik, szuverén ország területét, ezzel pedig kinyitotta Pandora szelencéjét, a Balkánon hamarosan ismét robban a lőporos hordó, az európai államok költségvetéseiben már megjelent a fegyverkezés, mint az eddigiekhez képest plusz tétel, Amerika dettó, Kína óvatosan kivár, de gazdasága révén mindent és bármit tud befolyásolni, plusz neki is le kell játszania Tajvannal, az írek dörzsölik tenyerüket, amíg mindenki keletre figyel, addig kimattolják a briteket a szigetről, a katalánok is lehet új lendületet kapnak, mindeközben pedig szélsőséges, fundamentalista és, ami a nagyobb baj, intellektuálisan szörnyen szegény politikai szervezetek kerülnek kormányokra, vagy azok közelébe.

És nemcsak azért világháború, mert a fentiek megtörténnek a közeljövőben, hanem azért, mert ezek már történnek, szerte a golyóbison minden állam azon gondolkodik, hogy miként viszonyuljon az orosz-ukrán, tágabb értelemben az Oroszország vs. Nyugat kérdéshez, ami azt is jelenti, hogy olyan döntéseket kell – kell, értsd: nem saját akaratából – meghoznia, amelyek polgárainak mindennapi életét alapvetően befolyásolják – ez utóbbi ma már a világ majdnem összes államára igaz, tehát világháborúról beszélünk, de nem a háború hagyományos, mára nem kissé idejétmúlt fogalmai szerint!

Összegezve

Minél hamarabb ismerjük fel, hogy a háború fogalma megváltozott, annál hamarabb tudunk érdemi válaszokat kitalálni, de ettől sajnos még messze vagyunk. Úgy a politikai elitek, mint a nép egyszerű fiai a járványkommunikáció alatt maximumra felpörgetett wishfull thinking csapdájába estek, és mintha nem tudnának onnan kimászni, ma is még ott tartunk, hogy nem háborúnak nevezzük azt, ami az, nem nézünk szembe a helyzetben rejlő megannyi komoly, mindennapi életünkre záros határidőn belül hatással bíró veszéllyel, így aztán kapkodás lesz a vége, amely szükségszerűen szüli meg a rosszabbnál rosszabb válaszokat.

Tehát: háború van és nem mi állunk nyerésre!

Felcser V. Örs

Kapcsolódó:

(Majdnem!) Minden, ami az orosz-nyugat konfliktus megértéséhez szükséges

(Nethuszár)

Nethuszár