Az atomfenyegetés logikája: nem szabad meghátrálnunk!

2022. 04. 29. 09:28:40

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter már harmadik világháborút vizionál, Putyin egyre többször rebesgeti az atomfegyver bevetését – utóbbiból miden hétre jut egy, így már egyre kevésbé ijedünk meg tőle, mi több, lassan hozzászokunk, mint orr a szarszaghoz és a hasonlat sem véletlen. Kell-e félnünk az atomfegyver bevetésétől, és milyen esélyeink vannak rá? Nos, félni nem kell, mert az esélyek nagyok, legalábbis soha nem voltak ekkorák.

hirdetés

Beszéljünk akár taktikai atomról, akár a stratégiairól, legyen szó akár csak „kisebb” volumenű pusztításról, úgy mint egy ukrán város, vagy a világot befagyasztó nukleáris télről, a helyzet az, hogy nekünk, emberiségnek el kellett érkeznünk idáig. Ha már van atombombánk, akkor azt előbb-utóbb valaki használni fogija – 75 évig úgy voltunk a nukleáris fegyverekkel, hogy léteznek ugyan, de mégsem, azaz bevetésük, az ezzel való fenyegetés tabunak számított. Azzal, hogy Putyin nem habozik ezzel fenyegetni tulajdonképp minket is megtanít arra, hogy ne féljünk ettől – vigyázat, defetista álláspontok következnek, de van bennük igazság!

Szóval, a legnépszerűbb indok arra, és talán legvalószínűbb is, hogy miért vetné be az atomfegyvert Putyin az, hogy annyira sarokba szorulna, amikor neki már minden mindegy. Amennyiben elakad a serege Ukrajnában, vagy nota bene, még elkezdik őket vissza is verni az ukránok, akkor könnyen lehet, hogy átvillan az agyán egy gondolat egy bizonyos piros gombról. Ilyenkor szoktak előhozakodni a Putyin-párti érvekkel, miszerint az ukránok tegyék le a fegyvert, és akkor minden jó lesz, különben sem lehet győzni egy atomhatalom ellen stb., stb. Az ilyen alig leplezettül gyáva szempontokat már mindannyian olvastuk itt vagy ott, a sajtó különböző szegleteiben. A helyzet viszont az, hogy az sem oldana meg semmit, ha az ukránok ma reggel, a kávé után letennék a fegyvert. Sőt, csak rontana a helyzetünkön – úgy értem: globálisan, mindenkién.

Az atomfegyver bevetésének belengetése olyan tabu, amit 75 éve senki nem lépett meg úgy igazán – ha most ennek hatására meghátrálunk, akkor Putyin elkönyveli magában, hogy ez volt a titok, ezt kell használni. Kicsit megszusszan, összeszedi csapatait és megtámadja Berlint – ha a németek túl erősen állnak ellen? Akkor jön megint az atomfenyegetés – és Berlin után vagy helyett lehet akár Budapest is célpont, vagy Bécs, Amszterdam, Párizs – mert végül is, ha ennyire megijednek az atompuskáimtól, akkor miért ne, gondolná Putyin.

Arról már nem is beszélek, hogy amennyiben Nyugat meghajol Putyin nukleáris puskái előtt, akkor az milyen üzenettel bírna a világ többi része felé, olyan országok irányába, amelyeknek szintén vannak atomfegyverei és nézeteltérései más államokkal. Pakisztánnak mekkora labda? Atomfegyvere van, érdekei vannak – Kasmír. India szintén atomhatalom, így aztán percekre lennénk egy rendes atomeszkalációtól, de Észak-Korát sem kéne sokat biztatni, hogy déli tesóinak küldjön egy szívecskés nukleáris ajándékot. (Ja, az első indai atomfegyverkísérlet idején Mosolygó Buddhának nevezték el a nukleáris csapásmérő eszközüket – van humoruk, nem?)

Ha Putyin azért vetné be az atomfegyvert, mert nincs már hova hátrálnia, akkor ez az érv pont mögénk, Nyugat mögé húz egy falat: tulajdonképp mi vagyunk azok, akiknek nincs már hova hátrálnia! Pontosabban: lenne, de ez azt jelenti, hogy hallgatunk a putyinisták lelki fröccseire, magukra hagyjuk az ukránokat, és visszavonulunk a konfliktusból. Addig ússzuk meg, amíg Putyin újra nem kezdi, és ez nem sok idő, a nukleáris ortodoxia (vallásos magyarázat arra, hogy miért kell Oroszországnak atomhatalomnak lennie) Putyin halálával sem érne véget, így aztán jönne a következő fenyegetés – megint kihátrálunk, megint jön egy atomfenyegetés Moszkvából, megint hátrálunk, amíg aztán TÉNYLEG nem lesz hova hátrálunk, és akkor mi is előkapjuk azt, ami maradt még, mert a sok hátrálásban annyira legyengülünk, hogy nem tudunk majd sem visszaütni, sem önmagunkat megvédeni.

Magyarán: ha az atomfenyegetés nem elfogadható, ha az egy vörös vonal, akkor pont ellenkezőleg – nemcsak, hogy nem szabad magukra hagynunk az ukránokat, nemcsak, hogy nem szabad hátrálnunk, hanem MOST kell mindent megtennünk, hogy ebből a játékből Putyint és Kremlt örökre kivonjuk. Vagy legalábbis nagyon hosszú időre. Ha nem így teszünk, a gyerekeink egy bármikor kirobbantható atomháború árnyékában fognak felnőni.

Nincs más út, mint a Putyin elleni totális háború útja – ez az igazság. Nem mi akartuk, hogy így legyen – ez a másik igazság, amit mindvégig szem előtt kell tartani!

Örsh

(Nethuszár)