Hatásos-e az olajembargó, és Magyarország TÉNYLEG vétózni akar?

Mit kell megértenünk az olaj- és úgy egyébként az orosz energiaembargó kapcsán? Nos, a kérdés nem is annyira bonyolult, de erősen komplex, így aztán összeszedtünk pár olyan szempontot, amellyel nem, vagy alig találkozni a sajtóban. Érdemes elolvasni, de, ahogy mondani szoktuk, fundamentalisták inkább lapozzanak.

Az senki előtt nem titok, hogy a háború pénzbe kerül: pénzbe kerül az is, hogy Ukrajna védekezzen, de Moszkvának súlyos pénzekbe kerül az is, hogy támadjon, miközben egyelőre látványos katonai sikereket nem ért el, így szakértők arra számítanak, hogy felpörgeti a hadműveletet, akár hadüzenetet küld Ukrajnának, és elrendeli Oroszországban az általános mozgósítást – ez utóbbi fontos eshetőség az olajembargó szempontjából is!  Akár meglépi ezt Putyin, akár nem, a háborúja jelentősen terheli az államkasszát, és akkor még az eddigi szankciókról nem is beszéltünk.

Azt is tudjuk, hogy az orosz gazdaság nagy mértékben függ az energiahordozók exportjától, Európa pedig kiemelt piac, ebbe az irányba épült ki a legtöbb vezeték, és Moszkvának ez nagyon komoly bevételt jelent.

A dilemma viszont nem abban keresendő, hogy kell-e támogatnia Magyarországnak az olajembargót olyan körülmények között, hogy az a magyar gazdaság visszaesésével járna, és az igazán mély probléma nem is Magyarország szempontjából vetődik fel.

Sőt, a dilemma mégcsak nem is az, hogy milyen hatással járna ez az összeurópai gazdaságra nézve, hanem a fő kérdés az: megállítjuk ezzel a lépéssel az orosz inváziót, visszaszorítjuk vele Oroszországot és az embargó vajon elvezet-e gyorsan, lehetőleg nagyon gyorsan a békéhez vagy sem

Ráadásul az olajembargó hatásainak ténye mellé oda kell sorolni a legalább ugyanilyen fontos időfaktort: ha igen, ha nagyon erősen hatnának az orosz gazdaságra ezek a nyugati lépések, akkor is, mennyi idő, amíg annyira lebénul az orosz gazdaság, hogy kénytelenek leszenek abbahagyni a háborút? És még tovább is van: attól, hogy racionálisan nézve kénytelenek lennének abbahagyni, vajon tényleg meg is teszik?

Hogy jobban értsük a jelent,
nézzük az előzményeket:

Azzal, hogy rubelben követelte az ellenértéket Putyin adott egy aduászt az Unió kezébe: volt valami, amit el lehet utasítani, majd a Kreml azt sem vette észre, hogy a Nyugat részéről ez szándékos politika, ezzel kergetik kelepcébe, így aztán elkövette azt a hibát, hogy elzárta Bulgária és Lengyelország elől a gázcsapokat. Az EB köszönte szépen, ami neki sokszoros tárgyalási körbe került volna, és nem talán nem is ér vele semmi lényegeset, azt Moszkva secc-pecc alatt elintézte.

A két ország szélsebesen átszervezte gázimportját, így már nem függnek az orosz gáztól, ráadásul a helyzet megszülte azt is, hogy új gázvezetékek megépítéséról, vagy jelenleg futó vezetékprojektek gyors befejezéséről is szó esik, nem is csak pletyka szinten, hanem egész komoly tervként. (román-bolgár interkonnektor, bolgár-görög kapcsolat stb.)

A kőolajembargó lebegtetése
ugyanezt a célt szolgálja:

Elsősorban politikai eszköz, amellyel ismét csapdát állítanak Moszkvának (úgy néz ki Putyin is olvassa Nethuszárt, most sajnos nem akarja bevenni a cselt), másrészt arra kényszeríti az erősen oroszfüggő tagállamokat, hogy már most elindítsanak, megígérjenek, elkötelezzék magukat olyan projektek mellett, amelyek az orosz kőolajtól való függésük csökkenését eredményezi.

A politikai faktort az is bizonyítja, hogy az EB amúgy nem kapkodna az olajembargó bevezetésével – azon országok, amelyek a leginkább függnek az oroszoktól (tehát ezek fizetnek nekik a legtöbbet, köztük Magyarország), hosszú időre szóló mentességet kapnának, legutóbb már 2024 vége került szóba, ami, egyezzünk meg, elég messze van, addigra már rég vége lesz a háborúnak, de, ha így haladnak a dolgok, akkor addigra már Oroszország sem lesz, szóval…

 

A szakadék szélén: Oroszország HÉT nagy vesztesége

 

Akkor mi köze ennek a háborúhoz?

Az, hogy a gáz-, olaj-, és széneladásokból finanszírozza Moszkva a háborút – becslések szerint naponta fizetünk neki pont fix annyit, amennyi a háború napi csekkjén szerepel. Könnyen látható, hogy amennyiben Putyin nem kap tőlünk pénzt, akkor nem lesz miből finanszírozza a háborúját. Ez eddig egyszerű, mint az egyszeregy, csakhogy nem is annyira biztos, hogy ebből az következik, amire az EU számít, ugyanis

Mi a garancia, hogy
az olajembargó révén lesz béke?

Nos, a helyzet az, hogy erre viszont semmi garancia nincs, de nézzünk pár szempontot:

1. Nem tudjuk, hogy mennyi idő múlva menne csődbe Oroszország. Annyira kell csődbe menjen, hogy az Putyinnak fájjon, és leállítsa a hadseregét, ugyanakkor azt is tudjuk, hogy HIVATALOSAN emiatt sosem fog visszatáncolni. Putyin esetében elképzelhetetlen, hogy kiálljon a népe elé, és azt mondja: folytattam volna még, de a nyugatiak nem vesznek tőlem kőolajat, így most békét kell kötnöm. Nos, ez biztos, hogy nem fog megtörténni, így aztán a kérdés az, hogy mi történhet még?
2. Azt azért Putlerék is kiszámolják, hogy olajembargó esetén maximum meddig húzhatják a háborús gépezetet, és azon lesznek, hogy ez idő alatt a lehető legtöbb területet elfoglalják (akkor is, ha nem sikerült eddig), a rendelkezésükre álló időben a lehető legnagyobb pusztítást vigyék végbe, sőt, ha nagyon szorul már a hurok, akkor az atomfegyver bevetésén sem fognak sokat habozni, bármit is nyilatkozzon erről a Kreml. Mindenesetre még azelőtt, hogy az olajembargó hatásai igazán érezhetőek legyenek, számítani kell egy az eddiginél is sokkal intenzívebb orosz támadásra!
3. Ráadásul: az olajembargó miatt kieső európai bevételeket ideig-óráig még pótolhatja is Putyin – van neki vezetéke Kína fele, igaz, hogy nem tud annyit tolni a csövön, amennyit szeretne, igaz, hogy nem dollárban vagy euróban kapná érte a lovét, magyarán sokat azzal a pénzzel sem érne, de ideg-óráig elműködne ezzel. Az ideig-óráig pedig itt és most nagyon fontos kérdés, lásd 2. pont!
4. Azt is látni kell, hogy az olajembargó visszaveti az európai gazdaságokat. Kit jobban, kit kevésbé, de visszaveti – mindez olyan időszakban, amikor még a járvány okozta károk sem múltak el nyomtalanul. Az európai gazdaság hanyatlása, egy recesszióba való átfordulás messze nem lenne olyan súlyos, mint Oroszországban. Csakhogy: Oroszországban diktatúra van, és ott akkor sem fognak nyilvánosan panaszkodni, ha éheznek az emberek és vacognak a lakásaikban! Egy-két ellenzéki előfordul majd a Vörös-téren, őket sűrű gumibotozások közben elvezetik és kapnak fejenként nyolcszáz év letöltendőt valamelyik szibériai lágerben, ezzel pedig pont megüzenték a többieknek, hogy tüntetni nem ér. Még továbbá: ebben a helyzetben számítani kell az orosz propagandagépezetre is – az országban semmiféle független sajtótermék nincsen, mindenki a Kreml üzeneteit közvetíti, ez viszont még egy recesszió idején, annak miden nyomorával együtt is képes eltolni azt az időpontot, amikor a lakosság elfojtott indulatai átcsapnak cselekvésbe. Előbb-utóbb átcsapnak, ez kétségtelen, de nagy kérdés: mikor? Ez pedig nagyon fontos, lásd 2. pont!
5. Meddig bírjuk mi? Meddig bírja Európa, és a fogyasztáshoz hozzászokott konzumidióta lakossága a nadrágszíj meghúzását? Az tény, hogy az európai egység még sosem volt ilyen erős, de ezt akkor is fenn kell tartani, ha a citoyenek spórolni kényszerülnek. Egy recesszióba süllyedő Európában számolni kell azzal, hogy megerősödnek a szélsőségek! (Vagy épp az oroszbarát szélsőségek!) Ahogy azt a járvány idején láttuk, az oltásellenes AUR simán bemasírozott a Parlamentbe, nos, ez a jelenség több európai országban is megismétlődhet. Hogy messzire ne menjünk, Bulgária: a jelenlegi kormány épp csak paraszthajszállal nyerte meg a választásokat, ellenzéke pedig oroszpárti. Tudnak ők előrehozott választásokat tartani, főleg, ha a növekvő elégedetlenségre az FSZB is rátesz majd egy lapáttal.
6. Amennyiben az eddigi pontokat összevetjük, akkor az világosan látható, hogy az olajembargó után, de még az orosz kapituláció előtt Ukrajnát továbbra is támogatnunk kell! Egy intenzívebbé váló orosz támadás esetén (lásd 2. pont) még jobban, mint eddig. Egy recesszió felé forduló európai gazdaság megtudja ezt tenni? Aligha – így aztán előbb-utóbb Brüsszel magára hagyja majd az ukránokat, hogy mentse, ami menthető. (Lásd Krím annektálása, Donbászi harcok és az európai reakciók, a viccnek is gyenge Minszk stb. )
7. Ha meg is tudnánk tenni, hogy tartalékok felszabadításával segítjük az ukránokat továbbra is, meddig lehet ezt lakossági támogatással megtenni? Az 5. pontot továbbgondolva: biztosak vagyunk benne, hogy a lakosság többsége támogatná az Ukrajna-párti intézkedéseket, miközben egyre jobban süllyed a szegénységbe?
8. És biztos, hogy az olajembargó nem fog kedvezni az oroszoknak? Az elején nem, ezt tudjuk, de egy esetleges béketárgyalásokon titokban felajánlják a nyugati állomoknak, hogy akkor elindul a kőolaj és olcsón fogják számolni. Mit fog lépni erre az olajembargó miatt recesszióba fordult német gazdaság, amelyik az Északi Áramlattal már egyszer hátbaszúrta Európát? Egy gázra, olajra, energiára kiéhezett EU kéne majd tárgyaljon egy háború utáni gyors talpraállásban reménykedő rossz vezetéssel: ez tuti alku és tuti az ukránok hátrányára.

A fentieket összeadva felmerül a kérdés: akkor mi szükség van a olajembargóra? Nos, egyrészt, minden veszélyével együtt még mindig hatékony fegyvernek számítana Oroszország ellen, ugyanakkor azt sem szabad elfeledni, hogy ez a fegyver kétélű, és ránk is visszaüthet, ahogy vissza is fog, ennek csak a mértéke kérdéses. Ugyanakkor feltenném azt a kérdést is:

biztosak vagyunk mi abban, hogy
Európa VALÓBAN akarja a kőolajembargót?

A gázembargó lebegtetésénél már láttuk, hogy Moszkvát könnyen csapdába lehet csalni. Mi is történt a gázzal? Európa egyrészt elkezdett leválni az orosz gázról, másrészt lebegtette, hogy importtilalmat rendel el az orosz gázra. Putyin válaszként elrendelte, hogy akkor ezentúl rubelben kell fizetni a gázért, ami a korábbi szerződések komoly felrúgása, nem is fogadta el az Uniós és bekeményített, nemet mondott az orosz zsarolásra.

Mi történt ezután? Moszkva elzárta a csapot Bulgária és Lengyelország előtt. Mindkettő ország esetében épp közeledett a fizetési határidő és nem fizettek rubelben. Putyin gondolt egyet, és üzentet küldött a Nyugatnak, így jártok, ha nem fizettek, és elzárta a csapot. Aztán?

Aztán nagyon nem az történt,
amire a Kreml számított:

mindkét ország talált magának alternatív útvonalakat, az európai államok egymással versengve siettek a két ország segítségére és Putyin számára kiderült, hogy baszhatja a gázfegyverét, mert mi leszarjuk. Mi több, azzal, hogy Moszkva nem szállította a szerződésben rögzített gázmennyiséget, és elzárta a csapokat (helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy a Kreml elzáratta a Gazprommal), az európai gázpiac hirtelen többszereplős lett: felértékelődött Ankara, Athén és Szófia szerepe, Norvégia szintén kilométereket lépett előre a fontossági listán, ahogy az LNG terminálok építése, új vezetékekről szóló projektek kerültek be a közbeszédbe.

Az egész gázfegyveresdi vége? Putyin nemrég kiadott rendelete nyomán a Gazprom levelet küldött európai klienseinek, hogy nyugodtan fizessenek csak euróban vagy dollárban, ők küldik a gázt. Óriási visszalépés Moszkva részéről a korábbi harcias attitűdhöz képest.

Balfasz ruszkik: már nem is kell rubelben fizetni, csak fizessünk

Nos, könnyen meglehet, hogy
az Európai Bizottság most is ezt az utat járja:

lebegteti az olajembargót, és várja mit lép Moszkva. Mindeközben az európai államok is új behozatali források felé néznek, és az egyszer már elindult projekteket nagyon nehéz visszafordítani – az EB ebből a szempontból POLITIKAI sakkjátszmát űz, amelynek első célpontja nem is annyira Moszkva, mint a megmerevedett európai energiastruktúrák megváltoztatása.

És akkor Magyarország miért vétóz?

Magyarország, akárcsak több európai tagállam azért nem örül az olajembargónak, mert oroszfüggősége ezt nem engedi meg. Csakhogy: ezen országok is, benne Magyarországgal, már azon agyalnak, hogy miként változtassanak sanyarú helyzetükön, az EB pedig erre gyakorol most gyorsító hatást. Ugyanakkor Brüsszel sem biztos abban, hogy az olajembargó jó dolog (lásd a pontokat fent), így aztán nagyon is jól jön nekik, hogy Magyarország vétózni akar – ezzel óvatosan elkerülik a lépéskényszert, hagynak maguknak egy ajtót visszafele is, miközben Magyarországé elviszi a balhét.

Azt azonban nem hinném, és senki se gondolja, hogy Budapest ezt nem tudja, és akartalanul is Brüsszel kottájából játszik. Nagy a gyanúm, hogy itt egy jól kigondolt egyezség mentén zajlik a színdarab, a magyar kormány vétóz, ő lesz a rossz fiú, de ebbe a vétóba szép lassan belekapaszkodik Szlovákia, Horvátország, újabban pedig már Bulgária is.

Kérdés persze, hogy
mit nyer ezzel Magyarország?

Nos, az Unió által visszatartott pénzek – elég nyomós érv, nem? Joseph Borrell legutóbbi Magyarországgal kapcsolatos nyilatkozata szerint „elfogadhatatlan”, hogy Budapest a vétóval próbálja meg kizsarolni az újjáépítési alapból neki járó pénzt az Uniótól. Azt viszont nem tette hozzá Borrell, hogy mi van akkor, ha erre a „zsarolásra” maga Ursula von der Leyen kérte meg Orbán Viktort?

Olyan elképzelhetetlen ez?

Ghonzó

(Nethuszár)