Így indul a hét: eső, embargó

Unalmas, esős hétvégénk után készüljünk fel, hogy ezen a héten felrobban a puliszka, noha eddig sem volt az hideg és eddig is fortyogott: ma és holnap az Unió nagyjai gyűlnek össze, hogy megvitassák azt a bizonyos hatodik szankciós csomagot, aminek része az olajembargó, ez az, amit Magyarország meg akar vétózni, mondván, hogy orosz olaj híján a magyar gazdaságnak kampó.

Ebben van is valami, nem is kevés, azt is tegyük hozzá, mielőtt tömegek állnának neki szidni a magyar kormányt, hogy Európa több tagállámában erősen szurkolnak Budapestnek, hiszen ez egy olyan olajembargó, amit senki sem akar, aki meg igen, az sem annyira.

Borrell uniós külügyér ma már bizakodó, szerinte lesz embargó, Zelenszkij ukrán elnök, pontosabban egyik tanácsadója (!) pedig pár nappal ezelőtt azzal fenyegette meg Magyarországot, hogy szépen levágja Druzsba kőolajvezetéket, ami az embargó bevezetésének egy igencsak radikális módja.

Európa tehát tököl, ahogy mindig szokta, miközben napi milliárdot fizet Moszkvának euróban, aki köszöni szépen és tovább finanszírozza a háborúját a mi pénzünkből. Azt persze látni kell, hogy olajembargóval nem tudja majd finanszírozni a mi pénzünkből, ugyanis nekünk sem lesz pénzünk – az energiahiány a járványtól amúgy is megtépázott európai gazdaságnak nem tesz jót, és akkor még finoman fogalmaztunk.

Mi több, az eddigi szankciók miatt az orosz olaj ára annyira leesett, hogy nagyon hülyék kéne legyünk, ha nem most töltjük fel az összes tartályunkat Európában, de ez szerintem sikerülni fog, és ismét nagyon hülyék leszünk.

Az olajembargó, és úgy általában az energiaembargó olyan kérdés, ami nekünk is fáj – tetszik nem tetszik, nem könnyű bevezetni, mert a gazdasági visszaesés akár olyan folyamatokat is elindíthat Európában, amelyek az oroszoknak kedveznek majd, de erről már írtam bővebben, csak Brüsszelben nem olvasnak Nethuszárt, meg is látszik rajtuk.

Hatásos-e az olajembargó, és Magyarország TÉNYLEG vétózni akar?

No, ez a rendlívül komplex és sokszereplős kérdés megvitatása indul ma Nyugaton.

És itt, Keleten? Méla unalomban telt a hétvégénk, sokfelé esett az eső, de néhány román honfitársunk gondoskodott róla, hogy csak legyen klikkelni való az interneteken, így felcaplattak egy festékesvödörrel a Székelykőre, és azt a piros-fehér-zöld határkövet, amelyiknél Novák Katalin magyar köztársasági elnök fotózkodott átfestették piros-sárga-kékre, a román nemzeti színekre.

Győztek ők is, győztünk mi is, mert a másik határkő továbbra is magyar színekben pompázik, akár maradhatna így is, de biztos, hogy nem fog, ugyanis ez a határkőfestás Torockó mellett amolyan néphagyománnyá vált, úgy magyar, mint román oldalon, hát milyen szép, hogy ezekben a zűrös időkben is van, ami összeköt minket.

A háború kapcsán ugyanaz van, ami volt: az oroszok továbbra is egy idegen és szuverén országban tombolnak településeket törölnek el a föld színéről, ukránokat deportálnak orosz vidékekre, gyilkolnak, rabolnak, lopnak, semmi új, de ez legalább 1945 óta így van, mert kell az állandóság ebben a változékony világban. Békére egyelőre semmi kilátás, ilyenkor szoktak egyébként a háttérben eldőlni azok, amiket két hét múlva majd olvasunk, úgyhogy nagyon messzire ne menjetek, nehogy lemaradjatok a békéről – érzésem szerint ez közelebb van, mint gondolnánk, kérdés persze, hogy mit nevezünk békének.

Induljon a hét, kövessétek a Nethuszárt a közösségi médiában is:
Facebook

Twitter

(Nethuszár)