Öt forgatókönyv a háború alakulásáról és a béke kitöréséről

Miközben mindenki azt találgatja, hogy mikor lesz vége a háborúnak, addig a Nethuszár összeszedte, és távirati stílusban elétek tárja azokat a forgatókönyveket, amelyek meghatározhatják majd a béke kitörését. Előre szólunk, nincs optimista verzió!

A nemzetközi sajtóban megjelenő különböző szakértőket és elemzéseket végigolvasva, öt különböző forgatókönyv kezd kialakulni azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne véget vetni a háborúnak, minek kellene történnie ahhoz, hogy a helyzet kicsit normalizálódjon, és külön felhívnám a kedves olvasó figyelmét a „kicsit” jelzőre.

1. Állóháború (Valószínűség: 50 százalék felett!)

Sajnálatos módon ez tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek. Ez egy elhúzódó, hónapokig, vagy akár évekig tartó fegyveres konfliktust jelent, amely azonban egyre szűkebb területen zajlik majd, tulajdonképp Kelet-Ukrajna területéről nem lép ki. Egyik fél sem hajlandó engedményeket tenni, egyik fél számára sincs értelme ezeknek az engedményeknek. Putyin úgy gondolhatja, hogy sokat nyerhet azzal, ha a nyugati országok tovább szenvednek majd az inflációtól, a megnövekedő migrációs nyomástól stb., mindez csak azért, mert ő továbbra is pörgeti a háborús masinériáját.

Arra számít, hogy azt elhúzódó háború során a nyugati országok belefáradnak Ukrajna támogatásába, inkább a saját gazdasági válságukra koncentrálnak, vagy épp a Kína felől érkező fenyegetésre. Ennek némileg ellentmond, hogy Biden elnök nemrég bejelentette, országa akár tíz vagy húsz évig is hajlandó fegyverekkel támogatni Ukrajnát, és ezt a forgatókönyvet ugyanakkor valószínűsíti az, hogy Franciaország, Németország és úgy általában a nyugat-európai országok mintha már kezdenék megmutatni a megegyezésre, a diplomáciai cserbenhagyásra alapuló megoldás iránti elfogadásukat. Ebben a forgatókönyvben tehát velünk marad a háború, a 2014-es donbászi konfliktusnál valamivel intenzívebben, de mégiscsak helyi háborúként, viszont törés áll be a nyugati fronton: egyik felén a nyugat-európai államok és az eurózóna, a másik felén Kelet-Európa, a balti államok és Amerika.

Ezzel együtt, a Nyugat továbbra is támogatja majd Ukrajnát fegyverekkel és anyagiakkal, a frontvonalak állandósulnak, a háború befagyott konfliktussá válik, vagy különböző intenzitással zajlik majd, különösebb értelem vagy cél nélkül, amíg az oroszok mindent, de tényleg mindent el nem pusztítanak. Nagy kérdés, hogy utána tovább mennének, vagy visszavonulnak, esetleg mindenki megáll ott, ahol éppen van, és ezzel leáll majd az egész háború. Ez a forgatókönyv viszont évekig tarthat. Mick Ryan volt ausztrál tábornok szerint: „kevés győzelmi perspektíva mutatkozik, sem operatív, sem stratégiai értelemben nincs arra lehetőség, hogy a felek bármelyike megsemmisítőnek szánt csapást hajtson végre. A háborús felek egyike sem bizonyította, hogy képes stratégiai, mindent eldöntő csapás végrehajtására”

Jó, Mick Ryan nem számolta bele a nukleáris csapást, de ebben a forgatókönyvben ez nem valószínű, hogy bekövetkezzen. Megnyugodtál? Ne tedd, lesz olyan, amikor ép ez a legnagyobb fenyegetés…

2. Putyin bejelenti a tűzszünetet (Valószínűség: 40 százalék, talán még több is)

Mi lenne, ha Putyin azzal lepné meg a világot, hogy egyoldalúan bejelenti a tűzszünetet? A jelenleg elfoglalt területeket akár a győzelemi bejelentéshez is elégségesek, különben is, a hozzá hű, seggét nyaló orosz média nem fogja őt zavarni kellemetlen kérdéseivel. Így tűzszünetet hirdethet, és bejelentheti győzelmét.

Nyugodtan hivatkozhat arra, hogy a „különleges katonai hadművelet” sikeres volt: a Donbász szeparatistáit megvédték, szárazföldi összeköttetés van a Krím-félszigettel, és egyezzünk meg, bár a jelek szerint nagyon nagy árat fizetett mindezért Oroszország, és fogja is még csengetni a csekkeket, azért katonapolitikai értelmében ez tekinthető győzelemnek. Különösképp, ha az áldozatok számát, a fizetett árat lehazudják a sajátjaik előtt. És ebben ők azért profik…

Ráadásul ezzel a lépésével Putyin nyomást tudna gyakorolni Ukrajnára, hogy ő is hirdessen tűzszünetet, ezzel pedig az ukránok már félig le is mondanának azokról a területekről, amelyek orosz megszállás alá kerültek.  És mekkora ütőkártya lenne ez Putyin kezében a Nyugattal, főként a nyugat-európai államokkal szemben?

„Ez egy olyan trükk, amit Oroszország bármelyik pillanatban bevethet, ha azt szeretné, hogy a nyugati országok nyomást gyakoroljanak Ukrajnára, hogy az megadja magát, és a békéért cserébe adja fel területi követeléseit” – mondja Keir Giles, a Chatham House Oroszország szakértője.

Hasonló érvek azért már többfelé hallatszanak, Párizs, Berlin és Róma adja meg az alaphangot: „nem kell meghosszabbítani a háborút, állítsuk meg a világgazdaság válságát”. Ugyanakkor ezt a forgatókönyvet ellenezné az AEÁ, az Egyesült Királyság és Kelet-Európa jelentős része, ahol a döntéshozók úgy értékelik: a tartós béke csak akkor születhet meg, ha Oroszország elbukik. Szóval, az egyoldalú tűzszünet megváltoztathatja a háborús narratívákat, de nem tenne pontot a háború végére.

A Nethuszár azonban úgy látja, hogy az 1. forgatókönyv mellett ez a másik legvalószínűbb – ráadásul olyan óriási különbségek sincsnek közöttük.

Putyin képes rókává változni, különösen úgy, hogy egyre többen ellenzik a háborút, még közvetlen környezetéből is. Mindemellett félő, hogy az Oroszországot sújtó szankciók nyomán egyre növekedő társadalmi elégedetlenség egyszer csak átcsap valami olyasmibe, amit ő már nem tud kontrollálni. Putyin akár hatalmának megőrzésének szándékával is hirdethet tűzszünetet, ez nem is annyira a háború végért tenné, hanem azért, hogy ne sajátjai szúrják hátba, az Oroszországot több mint két évtizede foglyul ejtő szilovikok és oligarchák bűnszervezete továbbra is uralma alatt tudja tartani az államot. A fogatókönyv valószínűségét egy dolog azonban nagyon beárnyékolja: az eddigiek alapján láthattuk, hogy Putyin immár nem képes racionálisan gondolkodni. Ugyanakkor az egyoldalú tűzszünet akkor is létrejöhet, ha azt nem Putyin, hanem valaki más, például Putyin utódja jelenti be – ez akkor történne meg, hogy Vlagyimirt megpuccsolják, majd gyorsan tűzszünetet hirdetnek, plusz az új arcok már hitelesebbnek is tűnhetnek, így a szankciók feloldását is elérhetik. Na, ez a forgatókönyv már sokaknak tetszene, akkor is, ha ez sem vetne véget a háborúnak, ezért mondjuk, hogy az 1. és a 2. forgatókönyvek közötti eltérés, minden izgalma ellenére, csak nüánsznyi.

3. Patthelyzet a harcmezőn (Valószínűsége: 30 százalék, vagy inkább az alatt)

MI történik akkor, ha úgy Oroszország, mind Ukrajna rájön, hogy ennél többet már nem érhet el a harcmezőn, és tárgyalóasztalhoz ülnek? Hadseregeik kimerültek, hiányoznak a friss erők és a lőszer- meg fegyverutánpótlás. Oroszország veszteségei nem fenntarthatóak, az ukrán nép pedig belefárad a háborúba, nem akarja majd, hogy tovább kockáztassa fiainak életét egy olyan győzelemért, amely örökké kétséges marad.

Mi történik akkor, ha a kijevi vezetés úgy dönt, hogy itt az ideje a tárgyalásoknak? Joe Biden amerikai elnök nyíltan elismerte, hogy Amerika célja az, hogy Ukrajna „a lehető legerősebb alkupozicíóba kerüljön a tárgyalásokra”. Ugyanakkor ez a forgatókönyv nem kecsegtet nagy valószínűséggel.

Egy ilyen patthelyzet egyelőre nem látszik a horizonton, akár hónapokig tarthat, míg előáll, és akkor sem biztos, hogy a tárgyalásos módszert veszik elő a felek, különösen úgy, hogy Ukrajna, és vele együtt a komplett nyugati világ egyáltalán nem bízik Oroszországban, és nem is miden alap nélkül. Egy békekötés minden bizonnyal csak ideiglenes lenne, ezt pedig újabb harcok követnék majd. Ráadásul, aki először jelentené be igényét a tárgyalásokra, az vesztesként könyveli a másik a fél – ez pedig még óvatosabbá teszi a feleket.

4. Ukrajna győz! (Meglepetés: valószínűsége 45-50 százalék, és mégsem fog megtörténni!)

El tudna érni valami olyant Ukrajna, ami közel áll a győzelemhez? Rá tudja kényszeríteni az orosz hadsereget arra, hogy visszavonuljon a február 24-i vonalak mögé?

Zelenszkij elnök még a minap is úgy fogalmazott egy holland tévétársaságnak adott interjújában, hogy „Ukrajna megnyeri ezt a háborút. Mi történik akkor, ha Oroszország nem tudja az egész Donbászt bekebelezni, és egyre több veszteséget szenved? Ukrajna ellentámadásokat indít, védekezésből átmegy támadásba, beveti a frissen kapott rakétáit, miközben Oroszország, a szankciók miatt nem tudja pótolni az elveszett hadianyagait sem.

Ez a forgatókönyv van annyira valószínű, hogy a döntéshozók körében aggodalmat szüljön, annak következményei miatt. Ha Putyin szembesülne azzal, hogy vereséget szenved, akkor a konfliktus eszkalálódhat, akár kémiai, vagy épp nukleáris fegyvereket vethet be. Nial Ferguson történész nemrég egy londoni szemináriumon úgy fogalmazott, hogy „nem tartom valószínűnek, hogy Putyin elfogadjon egy katonai vereséget akkor, amikor van egy nukleáris opciója is”.

Szép, mi? Oroszországot akkor sem győzhetjük le, ha amúgy le tudnánk… Ennek forgatókönyvnek ugyanakkor van realitása, és mégsem fog megtörténni – miért? A nyugati államok nem fogják hagyni, pont a fent taglalt veszélyei miatt. Ugyanakkor az „Ukrajna győz” kifejezés kicsit árnyalásra is szorul: nem kell feltétlenül kiszorítania Ukrajna teljes területéről az orosz hadsereget, elég, ha olyan szintű veszteségeket okoz neki, amelyet egyhamar nem tudnak pótolni. A Moszkva cirkáló? Hadihajók, legújabb orosz technikák megsemmisítése? Az orosz katonák pusztítása? Mind-mind olyan lépések, amelyek nagyon fájnak Oroszországnak, és sokáig fognak még fájni. Amennyiben Ukrajna annyi veszteséget tud okozni Oroszországnak, anélkül, hogy különösebben nagy területeket venne vissza tőlük, de Moszkva tárgyalóasztalhoz kényszerülne eme veszteségek miatt, akkor az egyértelmű ukrán győzelem. Ugyanakkor azt is szögezzük le: Ukrajna nem tudja megtámadni a Krímet például, hogy azt visszavegye – a Krím Moszkva álláspontja szerint már Oroszország része, és az orosz nukleáris doktrína szerint, akkor nyomható meg a piros az atomgomb, ha Oroszországot támadás éri.

Nem véletlenül akarják Oroszországhoz csatolni az elfoglalt donbászi területeket is a ruszkik, ilyenformán egy azok ellen indított támadás már mindenkinek szöget ütne a fejében. Ugyanakkor Ukrajnának – bármilyen is fájó ezt leírni – lassan nem érdeke visszakapni azokat a területeket. Mit kezdjenek Mariupollal? Az acélüzem oda, újjáépíteni annyi pénz, hogy abból inkább felhúznak egy újat máshol, biztonságosabb helyen, a város a földdel egyenlő, és a kép hasonló mindenhol, ahol a Red Army megfordult. Azzal, hogy Ukrajna esetleg visszaszerezné ezeket a területeket, egyúttal azok rehabilitálásának költségeit is a nyakába venné, miközben több mint valószínű, hogy egyhamar nem fog nyereséget teremni az a vidék.

5. Oroszország győz (Valószínűsége 25 százalék körül)

Dacára a veszteségeinek, Oroszország továbbra sem tesz le a Kijev elleni támadás tervéről, valamint arról, hogy Ukrajna nagy részét megszállja. A Donbászi csata után, nyilván annak kimenetelétől függően, az orosz csapatokat már át lehet irányítani máshova, akár egy újabb Kijev elleni ostromra is. Ők győzelemre hajtanak majd, az ukránok tovább szenvednek, miközben Zelenszkij elnök is elismerte már, hogy naponta 100 ukrán katona hal meg a harcokban, és akkor a civilek szenvedéseiről még nem is beszéltünk. Ebben az esteben nagy valószínűség szeriont Ukrajna népe is megoszlana, egyik fele békét sürgetne (pontosabban: megadást) másik fele viszont tovább harcolna. Ugyanakkor, miközben Oroszország azt hinné, hogy győzött, hirtelen megnövekedne azoknak a száma, akik a konfliktus eszkalálásában lennének érdekeltek – Lengyelország vagy a balti államok például.

Egy nyugati diplomata úgy nyilatkozott a BBC-nek, hogy ebben az esetben a Nyugatnak tesztelnie kéne egy nukleáris fegyvert valahol a Csendes-óceáni térségben, már csak azért is, hogy Moszkva érezze a törődést. Bár a Nethuszár ezt a forgatókönyvet tartja a legvalószínűtlenebbnek, azért attól se félünk, hogy ne következne be.

Az orosz vezetés van annyira hülye és embertelen, hogy ebbe az irányba induljon el, ez pedig elérhető közelségbe – az eddiginél is elérhetőbb közelségbe hozná a lengyel-orosz, magyar-orosz, szlovák-orosz vagy épp román-orosz határt, amit a felsoroltak közül senki sem szeretne, így aztán egyre érdekeltebbé válnának, hogy belépjenek a konfliktusba, és örökre lerendezzék a számlát az oroszokkal. Ez viszont már konkrétan világháborút is jelent, a nukleáris fenyegetés óriásira ugrana, sőt, előbb-utóbb az oroszok be is vetnék, amire mi is válaszolunk. Sötét forgatókönyv, ugyanakkor, bármennyire is nem tetszik ez majd olvasóinknak, ez az, ami elhozná a békét is – egy ilyen háborúban Oroszország valószínűleg hónapok alatt elvérezne, értem ezalatt, hogy a NATO gépei egyszerűen eltörlik Moszkvát a föld színéről, a balti államokból naponta mérnénk rakétacsapásokat Szentpétervárra, és megszálljuk földgáz- és kőolajmezőiket. Véres lenne, a legóvatosabb becslések is millióra becsülik a halálos áldozatok várható számát, viszont a Nyugat egyértelmű győzelmével zárulna. Ezt mi nem akarjuk, kérdés, hogy Putyin mit forgat a fejében.

Az értelmezést segítő további szempontok:

Bár a Nyugatot rendesen megtépássza az energiaárak emelkedése, sőt, maga az energiahiány, azért ezt túl tudjuk élni, nekünk első számú kérdésünk, hogy a fogyasztói kulturálatlansághoz hozzászoktatott pórnép, és vele együtt a finnyás értelmiség miként reagál majd arra, hogy nem lehet évente lecserélni az IPhone-t, vagy arra, hogy be kell osztani a kenyeret – mindezt abban a nyugati civilizációban kell értelmeznünk, amely élen jár az energia- és az élelmiszerpazarlásban. Vagyis: vannak opcióink, csak lusták vagyunk ezeket lehívni, így aztán egyre több ártatlan ukrán veszti életét, amíg már nekünk sem marad más lehetőségünk, mint fegyvert fogni az oroszok ellen.

Nem tűnik az sem túl bölcs dolognak, hogy Franciaország vagy Németország épp most, egy európai háború kellős közepén akarja eljátszani a katonailag fontos, megkerülhetetlen állam szerepét. Értem én, hogy geostratégiailag ez sokat jelent nekik – valójában nem, és amit igen, sem geostratégiai -, de a helyzet az, hogy mégsem kéne Amerikával összeveszni. A balkáni háborúban már láttuk, hogy Nyugat-Európa nem képes békét teremteni, nem képes meggátolni a tömeggyilkosságokat, és akkor is Amerika kellett a daytoni békéhez, illetve a soron következő népirtást is úgy sikerült megállítani, hogy Amerika végül bevállalta, hogy ENSZ-BT felhatalmazás nélkül is szétbombázza az albánirtás iránt leküzdhetetlen vágyat tápláló szerbeket.

Borítékolni lehet:

ha Európa, főként a jelenlegi helyzet kialakulásáért a minszki egyezmények révén kiemelten felelős Németország és Franciaország ismét érvényesíti akaratát (érdekeit), akár az ukránok rovására, akár valamilyen rövid távú saját cél elérének érdekében, akkor Amerika búcsút int Európának, legalábbis annak nyugati felének biztosan, ez pedig az Európai Uniót is megrázza majd, mert a kelet-európai és a balti államok inkább mennek az USA-val, mint az alakoskodó, folyton saját anyagi érdekeiket előtérbe helyező Berlinnel vagy Párizzsal. Jól mutatja a helyzet abszurditását, hogy már Róma is békejavaslatokkal áll elő, olyasmikkel, melyek Putyinnak kedveznek, miközben Olaszország szerepe a kontinens biztonságában elhanyagolható.

Nos, eddig tartott az elemzésünk, kövessétek be a Nethuszár Facebook-oldalát, hogy ne maradjatok le arról, ami igazán lényeges!

(Nethuszár)