Benzinár-sapka és a döntés elmélete – miért döntött jól a magyar kormány?

Miért csökkentette a magyar kormány azon személyek körét, akik kedvezményesen tankolhatnak, és mi jöhet még? Kis Nethuszár-összefoglaló, márcsak azért is a mi részünkről, mert májusban ELSŐKÉNT írtuk meg, és kértük arra a magyarországi olvasóinkat, hogy spóroljanak, különben a jelenlegi kedvezményes rendszer nem lesz fenntartható. A magyar polgárok zöme persze nem olvas Nethuszárt, így aztán májusban többet tankoltak, mint valaha, a magyar kutakon ekkor fogyott a legtöbb benzin és gázolaj. Megérte habzsolni?

Azt a Nethuszár is már jó előre, azaz időben megírta, hogy az állami támogatás nem azt jelenti, legalábbis a lakossági értelmezésben nem azt kéne jelentse, hogy korlátlanul pazaroljuk az energiát, legyen szó akár áramról, akár gázról, akár üzemanyagról. A fogyasztás visszafogása nagymértékben segítené a magyar kormány munkáját, annak a magyar kormánynak a munkáját, amelyik egyébként Európában EGYEDÜLÁLLÓ módon igyekezett fékezni az elszabaduló energiaárakat – a rezsicsökkentés korlátozása előtt, azaz alig pár hete, még Magyarországon volt a legalacsonyabb energiaszámla az egész EU-ban. Az üzemanyag esetében hasonlóan, bárhol máshol csak drágábban lehetett tankolni.

Az minden józan paraszti ésszel rendelkező polgár előtt nyilvánvaló volt, legalábbis kellett volna legyen, hogy

ez nem tartható fent a végtelenségig,

ahogy az sem igényel különösebben éles logikát, hogy ez az alacsony energiaár nem arra van, hogy hedonista célokat szolgáljon, nem arra van, hogy luxusigényeket elégítsen ki. Másképp szólva, ahogy akkor írtuk is: a légkondicionálók működtetése például egy olyan túlfogyasztás, amely országos jellegű, azaz mindenhol jelen van, az esetek zömében teljesen felesleges, mi több, káros az egészségre, ennek ellenére még ezen a fogyasztási területen sem történt legalább egy minimális visszalépés. (A Portfolió minapi cikke szerint, a rezsicsökkentés korlátozásának bejelentése óta érezhető a villamosenergiával történő spórolás, a szaklap ezt a légkondik óvatosabb használatával magyarázza.)

Aztán jött a rezsicsökkentés korlátozása, aminek blogunk, talán egyedüliként, nagyon örült, és kifejezetten helyes kormányintézkedésnek tartottuk. Most pedig az olcsón tartott üzemanyagárból részesülők körét szűkíti a kormány, és ennek szintén csak örvendeni tudunk.

De miért éppen így?

A Facebookon máris elindultak az üresfejű, hedonista lázadók, miszerint a kormány fél a gazdáktól és a taxisoktól, ezért őket meghagyta a kedvezményezettek körében, míg a szállítókat pl. kivette, ezért aztán most jön az infláció, plusz egy rakat konteó, amit ezek az őrült elmék oda látnak bele, ahol a vegytiszta racionalitáson kívül mondjuk semmi egyéb nincs. Súlyosbítja (vagy nem – ízlés kérdése) a helyzetet, hogy sokan közülük jobboldaliak, eddig a kormány támogatóiként szerepeltek a közösségi médiában, hogy aztán hirtelen felfedezzék magukban a social warriort.

Egyrészt az infláció így is, úgy is jönni fog, másrészt azt nem tudom megérteni, hogy pl. egy Belvárost naponta kipufogógázzal megtömő pizzaszállító miért kéne kedvezményesen tankoljon? Ez persze most társadalmi osztályok összeugrasztásának tűnhet, de megpróbálom a döntés mélyebb rációját elmagyarázni.

Mit lehetett tenni?

A kormány előtt nagyjából négy lehetőség állt, ebből kettő a szélsőséges érték, azaz: vagy eltöri mindenestől a kedvezményes üzemanyagárat, vagy nem nyúl hozzá, és minden marad úgy, ahogy volt. A két út közül egyik sem járható, ez a kormány tagjai előtt világos volt, a lakosság egy része előtt pedig szintén nem volt valami mély és megfejthetetlen titok, ezért említettem a józan paraszti észt, valamint annak hiányát az előbb.

Amennyiben mindenestől eltörli az ársapkát, akkor a kormány azt kockáztatta volna, hogy az infláció, kilő egyenesen a csillagos égig, vagy tán azon is túl, miközben  a polgárok vásárlóereje is drámai mértékben zuhanni kezd!

A másik oldalon? Ha nem lép semmit, akkor a százhalombattai olajfinomító leállása, illetve az importárak és a magyar árképzés miatti összefüggésekből kifolyólag nem tud üzemanyagot szerezni. Azaz: ha nem nyúl hozzá a rendszerhez, akkor könnyen előállhatna az a helyzet, nemhogy drága lesz a benzin, hanem nem lesz. Egyáltalán nem lesz. Nyilván, a kormány ezt sem szerette volna. (És az üzemanyag hiányának veszélye még mindig nem múlt el teljesen!)

Mi a másik kettő lehetőség?

Maradt tehát még két lehetőség – ezt a két lehetőséget most sarkítva mutatom be, nyilván, mindkét esteben vannak árnyalatok, amelyek akár fontosabbak is lehetnek, mint a kiinduló alaptétel, de ettől függetlenül az alább vázolt két megközelítés, úgyis mint koncepció, vagy filozófia áll a lehetséges döntések mögött.

Első variáció:

a kormány a céges autók, és egyéb gazdasági szereplők számára fenntartja a kedvezményes üzemanyagárat, de mindenki másnak, így a lakosságnak is, teljes árat kell fizetnie. Magyarán, ez pont a fordítottja lenne annak, ami megtörtént.

Ez egy gazdaságot, pontosabban a gazdasági szereplőket (azon belül is kereskedői és szolgáltatói szektort inkább) védő intézkedés lenne, amiben van ráció. Sőt, talán így még igazságosabb is lenne, mint a jelenlegi szabályozás, ugyanis Kovács Pistike, aki unalmában autózik a barinőjével, miért kéne kevesebbért tankoljon, mint az a céges Iveco, amelynek tulaja több embernek ad kenyeret?

Ez a megközelítés jogos, legitim, csakhogy nem válasz arra a problémára, amit az üzemanyagár-sapka módosításával megoldani igyekeztek: azaz, amennyiben a kormány ebbe az irányba mozdul el, úgy nemcsak, hogy nem csökkenne a fogyasztás, de az energiazabáló mentalitást ismerve, talán még nőne is. Ezzel pedig nemhogy nem oldaná meg a problémát a kormány, hanem súlyosbítaná, sőt, annak bekövetkeztét előrehozná, lévén a céges autók fogyasztása magasabb, mint a lakossági fogyasztás, egy kamion ugyanis nem annyit tankol, mint egy Suzuki Swift, ha esetleg valaki ezt nem tudta volna.

Másrészről: ha csak a lakossági fogyasztás esetén törli el az ársapkát, akkor a polgárok bevételeinek nagyobb százaléka megy majd el üzemanyagra, emiatt kevesebbet tudnak vásárolni, így a céges autókhoz tartozó cégek, hiába tankolnak olcsóbban, kevesebb profitot realizálnak, abból kevesebb adót tud beszedni az állam – miközben az inflációt még ezer más dolog is befolyásolja. Magyarán: az egyre dráguló árak mellett egyre kevesebb pénze maradna a lakosságnak, miközben a cégek profitja is csökken – nem jó pillanatkép.

A második variáció:

a lakosságnak marad a kedvezményezett ár, ezt a kört pedig kibővítik a gazdákkal. Ez utóbbinak semmi köze ahhoz, hogy a kormány félne a traktoristák lázadásától, ennek egyszerűen ahhoz van köze, hogy az aszálytól sújtott gazdák számára nemsokára indul az aratás, a mezőgazdasági munkáknak ma is, tegnap is, holnap is folytatódnia kell, ha azt akarjuk, hogy ebből a kirívóan száraz évből maradjon valami kenyér a budapesti üzletek polcaira is.

Ez a második variáció, azaz a kormány ma ismertetett döntése viszont azt eredményezi, hogy megugrik az infláció – ami így is, úgy is megugrik, mert háború van, és akadoznak az ellátási láncok, lásd az ukrán gabonaexport körüli problémákat – viszont nem hozza közelebb azt az elvileg és gyakorlatilag egyaránt lehetséges pillanatot, amikor Magyarországon teljesen elfogy az üzemanyag. És ez utóbbinak az elkerülése volt a cél. Mellékes eredménye: a polgárok egyelőre elkölthetik másra is a pénzüket, amit az olcsó üzemanyagon spórolnak meg, ez pedig a céges világnak is jót tesz…

Akkor jól döntött a kormány?

Szerintem akármelyik variációt is választotta volna, mindkettő legitim lenne. Azt azonban meg kell értenie mindenkinek, hogy a kormány nem jókedvéből kellett ezt a döntést meghozza, a világon egy kormány sem hoz ilyen döntéseket csak úgy, hobbiból, hanem egy válsághelyzet eredménye ez a döntés. A válságot pedig nem a magyar kormány okozta, tudomásom szeriont ugyanis nem Hernádi Zsolt támadta meg egy csapat Mol-alkalmazott élén Ukrajnát, hanem a ruszki hadsereg.

Mikor jön vissza a rezsitámogatás, az olcsó üzemanyag?

Őszintén remélem, hogy az a korszak, ami a 2020-as évek előtti fogyasztást jellemezte, soha többet nem tér vissza. Miért kéne valaki, bárki, ugyanúgy filléreket fizessen a gázért vagy áramért, amikor saját szobáján kívül még fűti a medencéjét vagy a garázsát, hogy a zsírúj Porsche ne fázzon meg? Miért kéne annyit fogyasztanunk, amennyit fogyasztottunk a boldog ’10-es években? Egy példa: egy jó ismerősöm pár évvel ezelőtt 50 lejért vett magának repülőjegyet Rómába.

Kolozsvárról!

Mivel Kolozsvár Monostor-negyedében lakik, így a taxi a reptérig majdnem ugyanannyiba került neki, mint a repjegy Rómáig. Szerintetek ez normális?

Nagyszüleink korában az autó önmagában luxuscikknek számított – egy családban egy autó már státusznak számított. Alig egy generációval később, szüleink korában már egy autó/család volt a normális elvárás, és ez ki is alakult a rothadó Nyugat által teremettet kapitalista világban, hogy aztán mára az legyen azt alapállás, hogy papa, mama külön autóval mászkál a városban, a csemete pedig, amikor betölti a 18. életévét, akkor mit kap ajándékba, na mit? Naná, hogy egy verdáét a segge alá. Sajnos, vagy nem sajnos, de ideje kimondani,

ez így nem volt normális!

Amit eddig éltünk, az olcsó energiaforrások korát, az volt a nem normális, most pedig az inga visszaleng, ennek pedig a háború csak kiváltó oka, kicsit előbbre hozta azt, amivel így is, úgy is szembe kellett volna nézzünk, mert a klímaváltozás és az autók számának növekedése közötti összefüggés már nem olcsó fantázia, nem konteó, hanem tudományos tény.

A rezsicsökkentés-csökkentése, illetve az üzemanyagár-sapka korlátozása pedig egy jó alkalom is lehet, hogy zöld, környezetbarát, vagy környezetet kevésbé megterhelő fogyasztási szokásokat alakítsunk ki.

A bolygónk ugyanis nem a miénk – azt az unokáinktól kaptuk kölcsön!

Ghonzó

(Nethuszár)