Gerhard Schröder, egykori német kancellára, majd az orosz Rosznyeft vállalat igazgatótanácsának vezetője, Vlagyimir Putyin barátja nemrég Moszkvában járt, ahonnan visszatérve magával hozta Putyin békejavaslatait. Hogy ezek mennyire komolyan vehetőek, és mi történne, ha tényleg megfontolnánk, illetve milyen dilemma elé állíthatja Nyugatot ez a hír, arról majd a KONTEXTUSBAN értekezünk, számoljunk be először az alaphírről.

Szóval, Gerhard Schröder, akinek Németország többek között azt is köszönheti, hogy függővé vált az orosz gáztól (jó, ezen Merkel mama is derekasan dolgozott, mert „wir schaffen das”) július 26-án utazott Moszkvába, hogy beszélgessen egyet rég nem látott barátjával, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnal, innen pedig augusztus harmadikán ért haza, majd alig szállt le a reptéren, mikor már interjút is adott a német Stern magazinnak, ebben pedig beszámolt a Putyinnal folyatott eszmecseréről, ebből derül ki, hogy Putyin milyen feltételeket szabna, mit szeretne a békéért cserébe.

A Stern anyagát nem tudtuk átnézni, lévén fizetős, és ilyen esetekben az eredeti cikkben elhangzottakban szereplő minden apróságnak jelentősége van, minden vesszőnek, hogy így mondjam, ezért az Unian.net ukrán portál beszámolójára hagyatkozunk, akik szintén a Sternre hivatkozva számolnak be Schröder által elmondottak főbb pontjairól.

Az egykori német kancellár szerint Putyin „tárgyalásokon akar megoldást találni”, ami „jó hír”. A gabonaszállítás újraindításáról szólva, Schröder annak a véleményének adott hangot, hogy ez fokozatosan bővülhet, amíg létre nem jön a tűzszünet. A ruszkik által annektált Krímről szólva úgy fogalmazott: „idővel talán lehet megoldást találni, talán nem 99 év múlva, hanem a következő generációknak sikerülhet” – fogalmazott a Rosznyeft alkalmazottja.

A nagy kérdés ugyanakkor a február 24-e után megszállt területek sorsa, nagyjából ide tartozna az, hogy Schröder szerint a Donbasz problémáját a „svájci kantonok modelljén alapuló” berendezkedés válthatna fel, ez lehetne a megoldás. Schröder szerint Putyin számára Ukrajna NATO-tagsága helyett a „katonai semlegesség” osztrák példáját kéne követnie. A Reuters ugyancsak beszámol Schröder szavairól, ők is a Stern hetilapra, ileltve az RTL/ntv híreire hivatkoznak, ezek szerint Schröder azért hozzátette, hogy azt még meglátják, hogy Putyin visszavonul-e a február 24-i határok mögé egy tűzszünet esetén, vagy nem.

Angol eredeti a Reutersben:

„A solution based on the Swiss cantonal model will have to be found,” he said, adding it would have to be seen if Putin would go back to a pre-war „contact line” in a ceasefire.”

Ja, és ahogy azt a magyar sajtóban széltében-hosszában már olvashattátok, Schröder szerint be kéne indítani az Északi Áramlat2-öt, hogy a németek ne fázzanak a télen, és az iparnak is legyen elég energia.

Nagyjából ennyi, ezek lennének a főbb pontok, amelyek mentén Putyin – ÁLLÍTÓLAG! – elképzeli a béketárgyalásokat.

Források tehát: Reuters, illetve Unian.NET

Fontos tudni a hír értelmezésekor:

Schröder semmilyen hivatalos állami funkciót nem visel, mi több, saját pártjából, a jelenlegi kancellár által irányított SPD-ből is ki akarják zárni putyinizmusa miatt. Ilyenformán az általa elmondottak semmiféleképp nem értelmezhetőek úgy, mintha Putyin hivatalos ajánlatot tett volna bármire is, de ez a történet akár fordítva is igaz lehet: Schröder alkudozásaival senki sem veszíthet, a közvetítése a két erőközpont között bármikor letagadható, lenullázható, hiszen ő valójában semmiféle hivatalos formával nem bír, semmiféle tárgyalásokra utaló mandátummal nem rendelkezett, most sem rendelkezik, és vélhetően nem is fog. Mondom ismét: ez akár azt is jelentheti, hogy úgy beszélhet, ahogy mondjuk Scholz, vagy Ursula von der Leyen beszélne szíve szerint, de Schröder szavai bármikor ráfoghatóak arra, hogy csak egy magánakció volt részéről, nem képvisel semmiféle hivatalos álláspontot, bla-bla-bla.

És akkor nézzük ezt az egészet a szükséges, de nem elégséges kontextusában.

KONTEXTUS:

Először is, nem tudjuk, hogy a Sternben megjelentek mennyiben tartoznak Schröder elképzeléseihez, és menyiben vehetőek úgy, mint Putyin üzenetének szó szerinti átadása. Sajnos ki kell jelentenünk, hogy itt két olyan személyről beszélünk, akik közül egyik sem az igazmondásáról, vagy őszineteségéről híres, minden nyilvánosan kijelentett szándékuk mögött meghúzódik valami mögöttes és önző érdek. Semmi okunk arra, hogy azt higgyük, most ez másképp lenne, és miden okunk megvan arra, hogy azt gondoljuk, ez most egy kicsit mégiscsak más, mintha megérné komolyan venni, legalábbis egy próbát megér alapon elgondolkozni a fent ábrázolt pontokon.

Vegyük őket sorra:

Északi Áramlat2:

jó, mi? Még az 1-esen sem tolja Putyin a gázt, különböző olcsó kifogásokat keresve, de hirtelen az Északi Áramlat az működne, azon jöhetne a gáz. Mielőtt legyintenénk, szólok, hogy az egész schröderi üzenetnek ez a lényege: az ebbe csomagolt álságos orosz jóindulat megetetése az európai közvéleménnyel. Nem is kell olyan sokat várnunk, és jönnek majd a trollok, beszélő fejek, akik elmagyarázzák, hogy nem kéne fagyoskodunk a télen, mert Putyin bácsi jó bácsi, küldene ő gázt, csak hát a Nyugat, na az, az nem engedi…  Én ezt annyira komolyan nem veszem, de nézzük a többit…

NATO-tagság:

nincs benne semmi extra követelés. Ukrajna a háború előtt sem lett a NATO-tagja, a Krím annektálása miatt pedig nem is lehet, ugyanis a NATO-nak nem lehet tagja olyan ország, amelynek területi követelései vannak más államokkal szemben. A semlegességet pedig maga Zelenszkij elnök ajánlotta fel, nemsokkal a háború kitörése után az erős orosz akadályoztatással meginduló majd hamvába holt orosz-ukrán tárgyalások előtt, közben és után. Ha Putyin tényleg ezt üzente Schrödertől, akkor azt is mondhatta volna, hogy elfogadom Zelenszkij néhány hónappal ezelőtti ajánlatát…

Zelenszkij: nem muszáj a NATO, béke lehet, kapituláció nem!

Jó, Valgyimirovics ilyent nem mondhat, de az tény, hogy ezzel a háború okaként emelgetett NATO-tagság kérdését kipipálta, így Zelenszkij emiatt már nem veszhet össze vele. Más kérdés, de ide tartozik, hogy Ukrajna vélt, de sosem valós NATO-tagsága, mint háborús indok, eddig is csak a Kreml fantáziájában létezett, de ott sem túl mélyen, ezt sokkal inkább a hasznos idióták és a fizetett trollok terjesztették. Úgyhogy, összegezve, ez a pont az, amiben az orosz és az ukrán fél a legkönnyebben tudna megegyezni.

Mindezt úgy, hogy Zelenszkij elnök már jóval korábban kijelentette: lemondott országa NATO-tagságáról, hajlandó a Krímről is tárgyalni, mi több Donbaszról is, csak akkor még erősen állt a zászló a ruszkiknak, azt hitték, hogy nyerni fognak, és nem vették figyelembe az ukrán elnök javaslatait.

Krím:

itt sincs nagy durranás, Putyin nem fedezte fel a spanyolviaszt, Putyin gyakorlatilag megismételte Zelenszkij elnök korábbi ajánlatát: március 29-én, az isztambuli tárgyalások ki tudja már hányadik fordulójára Zelenszkij a következő ajánlatot tette a Krímmel kapcsolatban:

(…)induljon egy maximum 15 évig tartó tanácskozás, amelynek formája kizárja a katonai intervenció lehetőségét, és csak akkor kezdődne el, amikor teljesen megszűnnek a harcok. „

Béke, tárgyalások, kanyarban a háború vége?

Ahogy akkor írtuk: Ukrajna ezzel az ajánlatával gyakorlatilag lemondott a Krímről, mindezt már március 29-én! Úgyhogy Putyin kartárs mostani Krímmel kapcsolatos ajánlata inkább jóváhagyása annak, amit korábban az ukrán elnök felajánlott, ez erősen visszalépés-szagú az oroszok részéről, és épp ezért nagyon is gyanús, másrészt a háború előtti, vagy épp a jelenlegi realitásokon ez önmagában semmit sem változtat.

Donbasz és a kantonok:

ez a legrejtélyesebb „ajánlat” – Zelenszkij, a már említett tárgyalásokon szintén nyitottnak mutatkozott arra is, hogy a Donbasz sorsáról tárgyalásokat folytasson, gyakorlatilag az összes lehetőség előtt nyitva hagyta a kapuit, egyetlen egyet zárt ki akkor – a kapitulációt. Azonban történt egy s más azóta: Mariupol földről való eltörlése, Bucsa és Borogyanka, népirtások, tömegmészárlások orosz részről, így aligha van óriási fogadókészség ukrán részről arra, hogy ők olyan területekről tárgyaljanak, amelyek a háború kitörése előtt hozzájuk tartoztak. Magyarán, itt már nem az egykori Luhanszki és Donbaszi úgynevezett köztársaságok területéről van szó, hanem egy jóval nagyobb területről, az egész Donbaszról, az egész Luhanszkról, amit február 24-e után foglaltak el az oroszok. Ráadásul itt csak a Donbaszról tesznek említést, de ugye Luhanszkon túl ott van még a déli frontszakasz, Mariupol, Melitopol, és a Krimhez vezető szárazföldi korridor – ez utóbbiról az oroszok BIZTOS nem fognak lemondani, így ezen területekről szóló alkudozás igencsak megnehezíti a béketárgyalásokat, ha lesznek egyáltalán.

Az ajánlat gyorselemzése:

Van azonban egy másik szempont is: nyilván, a különböző nyugati titkosszolgálatok majd alaposan megszűrik ezeket az infókat, de annyi még nekünk is lejöhet, hogy Oroszország meggyengült. Nem tudjuk VALÓJÁBAN mennyire, de az BIZTOS, hogy igen – különben száz százalék, hogy Putyin semmiféle olyan ajánlatot nem pusmogott volna Schröder fülébe, amely értékelhető és akár komolyan vehető tételeket tartalmazna. Amennyiben ezt elfogadjuk, akkor azt is értenünk kell, hogy a háború utáni dilemma ismét Nyugat elé került – erről már mi is írtunk korábban, az eldöntendő kérdés így hangzott, és ezek szerint így hangzik most is:

békét vagy győzelmet akarjon a Nyugat?

A Nyugat stratégiai dilemmája: békét akarunk vagy győzelmet?

A háború elején nem volt kérdés, hogy a győzelmet választjuk, és ennek a logikája mentén szerveződünk (fegyverszállítások, Ukrajna támogatása minden szinten, szankciók stb.), most viszont a helyzet valamivel bonyolultabb. Amennyiben Putyin TÉNYLEG ilyen, vagy legalábbis részben ehhez hasonló ajánlatot tett Schröderen keresztül a Nyugatnak, és tényleg komolyan is gondolja, akkor az nyilvánvalóan jelzi, hogy az orosz összeomlás nem is lehet olyan messze, mint azt mi gondoljuk.

Erre mutatnak egyébként az utóbbi hetek eseményei is: egyre gyérülő orosz offenzívák, amelyek egyre esetlenebbek, egyre erősebb ukrán légitámadások, melyek a ruszkik logisztikáját morzsolják fel, gyakorlatilag lőszer és egyéb utánpótlás nélkül hagyva a ruszki katonákat, a tervezett ellenoffenzíva Herszon környékén, és úgy általában a HIMARSH által szerzett ukrán előny, amihez még hozzájönnek az elképesztő orosz veszteségek. Mindehhez tegyük hozzá, hogy az orosz kommunikáció már nem is törekszik arra, hogy összehangolja a folyamatokat, szinte naponta találni olyan nyilatkozatotokat, amelyek a két, egy, vagy akár órákkal korábban kiadott közleménynek mondanak ellent, ezzel párhuzamosan Moszkva felizzította az Európába kihelyezett alvó sejtjeit, ennek fejleménye volt a Szerbia-Koszovó incidens a minap, felpörgött ismét a fake news gyáruk, a Yale Egyetem kutatói szerint az orosz gazdaság igenis megroppant a szankciók miatt, Lavrov már Afrikában rodeózik, hogy Oroszország mellett tartsa azt a kevés államot, aki még nem köp ki a nevük hallatán, Kína szarik támogatni őket, egyenesen kihasználja a helyzetet, és bevásárol olcsó, piszok olcsó, sőt, szemtelenül olcsó orosz olajból, már amennyire tud, mert Moszkva nem tud csak úgy szállítani, a serpák pedig, akármilyen kemények is legyenek, azért nem tudják átgurítani az olajoshordókat a hegyen, úgyhogy baj van elég Putyin nyakán, de ő kereste magának.

És akkor ugye nekünk kell megválaszolni azt a kérdést, hogy

békét akarunk vagy győzelmet?

Ha a Nyugat most továbbra is a győzelemre játszik, akkor Oroszország két éven belül megszűnik létezni. Sajnos ezt Putyin is nagyon jól tudja, így a háború folytatódása esetén egyre közelebb kerülne az atomfegyver bevetéséhez. Nem véletlenül zúgja azt mostanság a Kreml minden fórumon, hogy az atomháborút el kell kerülni, bla-bla-bla, ami egyenértékű azzal, mintha nukleáris csapásokkal fenyegetnének, ugyanis, ha Putyin tagad valamit, akkor azt meg akarja csinálni.

A nukifenyegtés azonban bagatell – bármennyire is ijesztőnek tűnik így elsőre. A gond ott van, hogy Európa fogyasztáshoz hozzászokott konzumidióta populációja nem alkalmas, nem is akar az lenni a spórolásra, a fogyasztás visszafogására, az elszegényedéstől, inflációtól való félelem egyre nagyobb zavarokat okoz a kontinensen: a háború kitörése óta megbukott a bolgár kormány, pont az oroszbarát erők buktatták meg, megbukott az olasz kormány, erősen oroszbarát erők aknamunkája miatt, lemondott Boris Johnson, és Scholz német kancellár székét sem szegezték oda a Bundestagban. A német ipar teljesen kiszolgáltatott az orosz gáznak, így a visszaesés alapjaiban rengetné meg Németországot, mivel a németek egész Európát pörgetik így a német recesszió óhatatlanul is magával rántaná az Európai Unió országait, de még azon kívül is éreztetné hatását.

A másik oldalon viszont: ha továbbra is a győzelemre játszunk, akkor Oroszország legkésőbb jövő tavaszra, nyárra úgy megroppan, hogy annak a lehetősége is fennáll, hogy a kilenc időzónát, megannyi nemzetiséget, etnikumot tömörítő Orosz Föderáció egyszerűen szétesik, a zűrzavarban mi felvásároljuk, esetleg megszálljuk katonailag is a gáz- és olajmezőket, majd fillérekért vesszük meg tőlük, ezzel pedig villámgyorsan talpraáll gazdaságunk. Romantikus elképzelés, ugye? Igen, de nem is annyira lehetetlen, ehhez viszont el kell kerülni a fent vázolt két csapást: az európai lázongásokat és az orosz atomrakétákat. Na, így már végképp nem romantikus.

Mit nyerünk egy békével?

Nem csúszunk bele a recesszióba, sőt, időt nyerünk arra, hogy átálljunk az orosz gázról más forrásokra, időt nyerünk a fegyverkezésre, időt nyerünk Ukrajna megerősítésére, és ki időt nyer életet nyer alapon, lehet azt is megérjük, hogy Putyin megkrepál, megdől a sziloviokok hatalma, legalábbis élesen megreccsen, és egy egész más Oroszországgal kell majd további tárgyalásokat folytatnunk, miközben már nekünk is vannak tartalékaink.

Nekem ez nem tűnik rossz forgatókönyvnek, és egészen addig elfogadható, amíg az európai vezetők nem felejtik el, hogy bármilyen békét is kössenek Oroszországgal, az csak egy szünet a következő háborúig. Moszkva ugyanis nem megállni akar, hanem újratervezni, fegyverkezni, pótolni a veszteségeit, majd ismét folyatni ezt az őrületet.

Ghonzó

(Nethuszár)