Putyin halott, és egyelőre élvezi
2022. 09. 10. 17:25:42
Hölgyeim és uraim! A Nethuszár örömmel jelenti, hogy az ukrajnai háború fordulóponthoz érkezett, a megszálló orosz erők pánikszerűen menekülnek Harkiv térségéből, és ez még nem minden. Bár attól továbbra is messze vagyunk, hogy bármelyik fél győztesen hagyja el a csatateret (az oroszok ezt már biztosan nem tehetik meg), azért az elmúlt napok eseményei alapján kijelenthetjük, hogy a háború olyan löketet kapott, amely alapjaiban változtatja meg az orosz fél eddigi stratégiáját, fél évnyi harc után immár második alkalommal – ez minden, csak nem a nyerésben levő orosz hadsereg képe, és ez még csak a kezdet: Oroszországnak ugyanis azzal kell szembenéznie, hogy Putler őrültsége miatt már saját állami léte is veszélybe került.
Kezdjük az elején: a magyarajkú putyinistákra emlékezünk most, akik a február 18-i cikkünk alá azzal kommenteltek be, hogy „hazugság, az oroszok nem is akarnak háborúzni, mert Putyin rendes ember”. Mindannyian ismerjük ezeket az atomfizikusok és idegsebészek szellemi képességeit meghaladó okostojásokat, vonatkozó cikkünkben pedig egy héttel a hadjárat megindítása előtt írtuk meg, hogy bizony, lesz háború.
Azóta sokszor jeleztük, hogy a geopolitikai és harcászati folyamatok mögött meghúzódó filozófiai-természeti törvények alapján szinte kizárt, hogy az oroszok ebből jól jöjjenek ki, nem egyszer írtunk arról is, hogy Oroszország ezzel a háborúval mindent elvesztett, ami előtte még megvolt neki, és nem biztos, hogy egyáltalán nyer valamit vele, ha igen, annak értéke minimum kétséges. Visszaemlékezünk most azokra a bősz Nyugat-ellenes kommentekre, ahol elmagyarázták nekünk, akik napi 16 órában foglalkozunk a kérdéssel, hogy a petrodollár be fog dőlni és a rubel lesz az új király, a jüan meg a királyné, vége Amerikának, Ukrajna pedig nem is létezik.
Emlékszünk még azokra, akik szent meggyőződéssel állították, hogy a mariupoli Azov üzem bunkereiben magasrangú NATO-tisztek bujdosnak? Ezt az orbitális nagy faszságot készpénznek vették, miközben a millió forrásból egyértelműen bizonyítható orosz háborús bűnöket megkérdőjelezték. Az Azov azóta orosz kézen, Mariupolt a földdel tették egyenlővé, a magasrangú NATO-tisztek pedig egy féreglyukon távozhattak a lapos Föld másik felére, ahol már várták őket az amerikai biolaborokban. Na, ja…
És hol tartunk ma?
Szemünk előtt fordul a történelem: amikor ezeket a sorokat írom, az ukránok már percekre vannak attól, hogy Izjumot bekerítsék, a ruszkik vagy pánikszerűen menekülnek, vagy rendezettnek tűnő evakuálást próbálnak végrehajtani, mérsékelt sikerrel. Putyin az éjjel összehívta az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsát, sok hír nem szivárgott ki, de ez a csend most mindennél beszédesebb – a győzelmi propagandát sugárzó Kreml-közlemények és orosz sajtócikkek garmadája után most kifejezetten hírértéke van ennek a csöndnek.
Túl a harctéren elkönyvelt ukrán sikereken, én ennek a csöndnek tulajdonítok most nagy jelentőséget – igaz, hogy helyhatósági, regionális választások vannak Oroszországban, de a TASS-nál még ez sem veri ki a biztosítékot. Úgy letekerték a harctéri híreket, mintha soha nem írtak volna erről, nincsenek Peszkov-tirádák, Zakharova-örömkönnyek, Medvegyev-fenyegetések – a TASS, mint orosz állami hírügynökség hírértéke minimum kétséges, de inkább értéktelen, azonban a végiggörgetés alapján kialakuló hangulatból már lehet következtetni egy-két dologra.
A mostani helyzet pedig hasonló ahhoz, amikor február 18-án megírtuk, hogy lesz háború, és február 21-án már be is jelentettük azt, hogy kitört – kollégánk, Ghonzó egyébként mai napig február 21-ét tartja a kezdőrúgás valódi dátumának – és ezekben a cikkeinkben pont erre alapoztunk: a TASS megváltozott hangulatára. Nem tudom könnyen körbeírni, hogy ezt hogyan is fogja fel racionálisan az olvasó, de valahogy úgy kell elképzelni, hogy az ilyen következtetéseinkben benne van az Oroszország-ismeretünk, az orosz politika követésével kapcsolatos tízévnyi tapasztalat és egyfajta zsurnalisztai hetedik érzék – ezt utóbbit másképp nem tudom megfogalmazni, de remélem értitek.
Nos, a TASS, és úgy általában az orosz állami média esetében tapasztalt jelenlegi hangulatváltozás, pontosabban a jelenleg tapasztalható hangulattalanság, a néma csönd olyan radikális változásnak számít az akár még tegnapelőtti általános orosz sajtóképhez képest, hogy bátran merünk arra következtetni: az orosz összeomlás közel van, legalábbis elérhető közelségbe került, és a ruszki vezetés is tisztában van ezzel.
Hogy miért halott Putyin?
Nos, ha az nem lenne elég, hogy a harctéri események finoman szólva sem az ő szája íze szerint alakulnak, itt van sorban a többi gond, amit ő maga zúdított országa nyakába:
EGY: az Unió ársapkát készül bevezetni az orosz gázra – ez azt jelenti, hogy nem tud többet a mennyiséggel játszani. Eddig kevés gázt küldött, ezzel egyszerre két legyet próbált leütni: kiszolgáltatott helyzetbe hozza az európai ipart, amely így kénytelen lesz lenyelni Moszkva követeléseit, másrészt pedig kevesebb gázmennyiségből ugyanannyi, de inkább még több pénzt vasal be, mint a normális üzletmenet idejeén.
Nos, ez addig működött, amíg az épphogy csordogáló orosz gázzal és nem kevés egyéb forrással elértük azt, hogy tározóink tele vannak, már jóval a fűtési szezon kezdte előtt. Azt, hogy Európa rohamtempóban lépte meg az új gázpiacok felkutatását és azok bevonását pedig áttételesen Putyinnak köszönhetjük. Nem így akarta az orosz elnök, de ez lett belőle, és nem is kellett jósnak lenni, hogy akár előre is láthassa, ez történik majd, mert ez a természet logikájának menete. Itt érhető tetten egyébként, hogy hiába Dugin sztárolása, mint húh, de nagy filozófus, attól, hogy valaki félrészegen összefirkálja a világatlaszt, kicsit leönti ortodox fekete mágiával, majd megírja élményeit, még nem válik filozófussá.
Putyin nem ismerte fel, hogy az emberi természet reagálása az, hogy akkor, amikor támadás éri, amikor veszélyben érzi magát, a legősibb logika mentén fog cselekedni: nem megadja magát, hanem védekezik, és a legjobb védekezés a visszatámadás – ez történik már a háború eleje óta, és ennek a zenitjét érjük el a napokban, amikor az ukránok szó szerint kergetik az orosz megszállókat. A baj pedig nem jár egyedül:
KETTŐ: Amikor a háború elején a putyinisták azzal ekézték a Nethuszárt, hogy mi nem látjuk az orosz-kínai közös kombináció letörhetetlen világuralmi jelentőségét, akkor hiába magyaráztuk: Kína nem fog semennyit sem harcolni Oroszország oldalán. Amikor a putyinisták azzal érveltek, hogy a szankciók alá vont orosz kőolajat Moszkva majd eladja Pekingnek, ezért a Kremlnek nem fog fájni, hiába magyaráztuk, hogy a tankerhajók nem tudnak annyit szállítani, a szibériai vezeték sem tud, egytelen opció marad, hogy a serpák átgörgetik a hordókat a Kaukázuson, de azért lássuk be, sem ez, sem az, hogy majd Tescós-szatyrokban küldik a gázt Pekingnek nem egy olyan módszer, amire alapozni lehet egy állam gazdaságát.
Márpedig az orosz állam bevételeinek közel fele származik az energiahordozók eladásából, legnagyobb piaca pedig pont mi vagyunk. És nemcsak a legnagyobb piaca vagyunk (talán ideje múlt időben fogalmazni: voltunk, és ez is Putyin szűklátókörűségének eredménye), hanem a legbiztosabb is – Európa mindig időben és korrektül fizetett a Gazpromnak. MI van most? Oroszország elképesztő kedvezményekkel árulja a kőolaját Kínának és Indiának, akik nem hülyék, és annyit tárolnak be maguknak, amennyit csak bírnak. Azonban az se tévesszen megsenkit, ha a szerződéses mennyiséget nem most szállítják le: egy tankerhajó egy-két hónap alatt jut el Indiába, illetve Kínába, a közelgő tél miatt erre már csak korlátozott kapacitásuk marad a ruszkiknak, és akkor a nyugati technológia hiánya által okozott problémákról nem is beszéltem. Sok sikert, de ezeket a szerződéseket így is, úgy is teljesítenie kell az orosz államnak, ha nem más akkor, amikor már nem lesz Putyin és nem lesznek érvényben a szankciók.
És akkor is majd ilyen nyomott áron kell ezt megtenni, szóval Vlagyimir most kártyázta el az oroszok jövőjét a geopolitikai kaszinóban, és akkor azt még nem is tettem hozzá, hogy Moszkva 30 százalékos kedvezménnyel árulja aranyát Kínának, aki veszi, mint a bolond, egy év alatt négyezer (nem elírás!) százalékkal emelkedett az orosz-kínai aranykereskedelem. Lehet arról álmodni, hogy Putyin így jut pénzhez, és ebből az összegből majd beveti a csodafegyvert, de ez nem történik meg. A jelenség inkább arra enged következtetni, hogy Oroszországnak pénz kell. És két módon kell neki a pénz: sok legyen és sürgősen! Kína (és mellette India) pedig nem támogatja Oroszországot azzal, hogy olcsón vásárol tőlük, hanem kihasználja – ez hatalmas különbség. Tulajdonképp úgy is fogalmazhatunk, hogy Putyin asszisztálása mellett Kína és India kifosztják Oroszországot – ez azért jelentősen lekorlátozza az orosz állam jövőbeni esélyeit, és ezzel még mindig nincs vége, ugyanis geopolitikai társutasait is elveszti, mint például Iránt.
HÁROM: Írtam már arról, hogy a geopolitikát, és főleg a mögötte meghúzódó politikai filozófiát nemcsak érteni kéne, hanem érezni is – természetéből kifolyólag ez ugyanis egy olyan terület, ahol semmi sincs kőbe vésve, mégis miden statikus, az ebben rejlő ellentmondás pedig nem kötelezően feloldandó dilemma, hanem a geopolitika lényege – a paradoxonok működtetik a geopolitikai gondolkodást, amennyiben ezek megszűnnek, mert kioltják egymást, akkor nincs már geopolitika, mert nincs világdinamika. Nem belemélyülve a filozófiai boncolgatásba, Irán értelmezésé jól mutatja, hogy a magyar olvasói közeg mennyire nem érti, amiről olvas, és mennyire vágyvezérelt gondolkodású. Lehet arról ábrándozni, hogy a Teherán-Moszkva tengely majd elhozza a nyugati világ végét, csakhogy ez sem történik meg.
Ebben a kontextusban Irán nem azért lép be Moszkva oldalán a konfliktusba, hogy a dilemma egyik pontját megsemmisítse (a nyugati világképet például), hanem egyszerűen saját érdekéből, mégpedig hosszú távú érdekéből. Iránnak ugyanis két dologra van szüksége: pénzre és nyugati technológiára. Sőt, pénzre talán kevésbé, mint a technológiára, amelyet viszont az ellene érvényben levő szankciók miatt nem kaphat meg. Nos, Teherán előbb otthont ad a Putyin-Erdogan találkozónak, majd drónokat ad el Moszkvának, ezzel pedig saját szerepét súlyosabbnak mutatja, mint amekkora valójában, így srófolva fel geopolitikai árát – az ár pedig egyszerű: a nyugati szankciók feloldása.
Mit kínál cserébe? Iráni gázt, kőolajat, stabilitást a térségben (Irak, Afganisztán), amit egyébként be is tud tartani, és azt, hogy nem lesz Moszkva barátja. Köszönjük, nekünk ennyi elég is – amit most látunk, a dróneladás, szájtépés, az, ahogy mondtam, a geopolitikai ár megemeléséhez tartozó show része. Moszkva pedig Irán elvesztésével nemcsak egy fegyverhavert veszít: ha elindul az iráni gáz Európába, kiegészülve az azeri, kazah molekulákkal, akkor az orosz állam geopolitikai helyzete elértéktelenedik. Egyrészt nincs már rájuk szükségünk, másrészt az új vezetékrendszer új hub-országokat hoz létre: Törökország, Bulgária, Románia. Ezzel minden megváltozik, és a mindenben Oroszország nem kap helyet, de ezzel még mindig nincs vége, ugyanis a Kaukázus forrong.
NÉGY: Tudjuk, hogy Ukrajnában jobbára nem is orosz katonák, hanem burjátok, csecsenek és egyéb kisebbségek harcolnak, akik olyan nyomorban élnek odahaza, hogy nekik az orosz hadsereg jelenti az egyetlen kiutat. (Ghonzónak mesélték még régebb orosz forrásai, hogy Burjátföldön nem kell fizetnie az orosz állami tisztségviselőknek, hogy katonákat tudjanak toborozni, hanem ellenkezőleg: a burját családok fizetnek a toborzótiszteknek, hogy gyereküket elvigyék katonának. Gondolom a háború azért ezen nem kicsit változatott… ), legalábbis eddig, mert, ha a kiút azt jelenti, hogy lelőnek téged Harkivban, akkor az nem feltétlenül egy rózsaszínű jövőkép.
És ezek a népek mindegyike olyan, hogy van némi elszámolnivalójuk az oroszokkal, és az orosz vezetéssel. Kadirov nemrég bejelentette, hogy szívesen nyugdíjba menne, talán ő ráérzett valamire, nevezetesen arra, hogy Moszkva-barátsága miatt hamarosan pont a sajátjai fogják felakasztani. Csecsenföldön csak azért nincs még orosz-csecsen háború, mert Kadirov elnyomja a sajátjait, illetve korábban az oroszok a csecsen lakosság felét (nem elírás, tényleg felét) elűzték szülőföldjükről. Ingusföld? Dettó. A burjátok? Hamarosan ők is rádöbbennek, hogy az orosz hadsereg nem kitörési pont számukra, hanem a rabszolgasorsot megteremtő tényező. És ott állnak majd ezek az ukrán harctéren megedzett csecsenek, ingusok, burjátok, tatárok Moszkva kapuinál – nem egy fényes jövőkép, főként, ha hozzávesszük, hogy az orosz sereg verhetetlenségének mítosza odalett, így az azerikai elfoglalják majd Hegyi-karabahotzt, a grúzoknak is akad elszámolnivalójuk Moszkvával, ahogy a kazahoknál is van egy vastag számla…
Magyarán: azzal, hogy most összeomlik az orosz front, illetve azzal, hogy Ukrajna sikeresen tudott ellenállni a világ második legerősebb hadseregének (lófaszt második, nincs ez még negyedik sem) lerántotta a leplet a királyról, és, ahogy az a történelemben lenni szokott, kiderült, hogy a király meztelen. A természet logikája szerint ilyenkor egyrészt mindenki megbosszulja sérelmeit a királyon (vagy megpróbálja), majd jön a királygyilkosság, ezzel pedig menteni, ami még menthető a birodalomból.
Itt tartunk most, illetve itt tart most Putyin.
Halott ember, csak még élvezi.
Kapcsolódó:
Azoknak, akik szerint az oroszok soha nem követtek el, és nem is követnének el háborús bűnöket:
Február 22-én, két nappal a háború hivatalos kitörésének időpontja előtt a Nethuszáron már nemcsak, hogy biztosak voltunk benne, hogy lesz háború, hanem véleméynünk szerint az már zajlott is. Hogy miért gondoltuk ezt, és hogyan láttuk akkor, az alábbi cikkünkből kiderül – szerencsére a világháború elkerült miket, legalábbis eddig.
Április vége felé már arról írtunk, hogy Oroszország a szakadék felé tart, és felsoroltuk azt a hét területet, ahol kénytelenek voltak veszteségeket elkönyvelni a ruszkik – ezek mindegyike stratégiai fontosságú számukra, és hatásukat még évtizedek múlva is érezni fogják:
A háborús bűnök listájához egy újabb adalék:
Miközben a konteósok és putyinisták (van különbség köztük?) gőzerővel magyarázták a Facebookon, hogy vége a petrodollár uralmának, és a rubel lesz az új világvaluta, kísérve a jüantól, addig a nyugati világ szép csendben megszívatta Putyint – ráadásul a saját hülyeségével vágtunk vissza neki. Május közepén megjelent cikkünkben magyaráztuk el az idiótáknak is, hogy a világ pénzügyi körforgása nem vágyálmokon nyugszik:
Rubelfizetés: Hogyan nyert óriásit a Nyugat az oroszok hülyeségén?
Eben a hónapban történt, hogy egy ismert oligarcha, a Lukoil vezetője kiesett a kórház kilencedik emeletéről. Nem ő volt az első gyanús haláleset, íme egy rövidebb lista:
Vlagyimirovics univerzumában idén hullanak az oligarchák MUTATJUK!
Miközben mindenki geopolitikai szakértővé vált a közösségi médiában, mi megpróbáltuk elmagyarázni a háború legfontosabb dilemmáját – márciusi cikkünk:
A Nyugat stratégiai dilemmája: békét akarunk vagy győzelmet?
Szintén márciusban, a Meduza orosz nevű ellenzéki portálon keresztül jutott el hozzánk egy mariupoli lakos megrázó levele – ilyen volt az élet az ostrom alatt álló Mariupolban. Nadejda Sukhorukova – Istennek hála! – nem halt meg, tudomásunk szerint végül kijutott Mariupolból és eljutott Litvániába. A kutyus nem élte túl…
“Biztos vagyok benne, hogy hamarosan meghalok” – levél Mariupolból
Ugyancsak márciusban elmélkedtünk arról, hogy mi kellhet a háború befejezéséhez, minek kell megtörténnie – próbáltuk ismertetni a szláv háborús mentalistást, a szerbek boszniai hadszíntéren mutatott viselkedése alapján, és már akkor biztosan megállapítottunk két dolgot: a háborúnak előbb-utóbb vége lesz, és azt Oroszország nem nyeri meg!
Március negyedkén már látszott, hogy semmi sem úgy alakul, hogy az őfelsége, Putyin cár eltervezte, és emiatt kezdett ideges lenni. Gondolom azóta sem lett nyugodtabb 😀
Hogy miért nincsenek nagy tiltakozások Oroszországban a háború ellen? Nos, az alábbi cikk elég jól elmagyarázza – ugyanis háborús sincs, legalábbis hivatalosan nem történik semmi ilyesmi, így tiltakozni sem lehet ellene. Ha mégis, akkor kapsz 15 évet. Kis belső infó: a háború első napjaiban, amikor még Moszkvában és Szentpéterváron is tüntettek az orosz agresszió ellen az orosz ellenzékiek, akkor felvettük a kapcsolatot jó pár orosz tüntetővel. Az orosz rendőrség viszont ezrével szállította őket a fogdára (alig tíz nap alatt 15.000 ember miatt indult eljárás, amiért háborúnak nevezte a háborút és tiltakozott ellene), itt pedig átnézték a telefonjaikat. Nagy valószínűség szerint a Nethuszár riporterének álprofilját is megtalálták, amin a kapcsolatot tartottuk informátorunkkal, talán ennek is köszönhető, hogy alig két nappal később közel ezer üzenetet kaptunk nagyon gyönyörű orosz lányoktól, akik feleségül akartak jönni hozzánk, plusz forró szexet ígértek. Az álprofilunkat megszüntettük azóta, de a történet tanulságos lehet másoknak is …
Putyin odahaza is fokozza a nyomást: 15 év, ha kimondod az igazat
(Nethuszár)
