Nehammer: a Gazprom osztrák kurvája

Túl vagyunk egy agyzsibbasztó schengeni izzatáson, mert tárgyalásnak aligha lehet nevezni azt, amit Ausztria leművelt. Most megpróbáljuk összeszedni magunkat, úgy is mint ország, úgy is, mint megalázott fél, és remélem, hogy politikai osztályunk felhagy a szokásos hóvirág pozíciójával és rendesen visszavág ennek a birodalomépítési múltból délibábos álmokat szövő zsebkendőnyi területtel sem rendelkező osztrák nevű moszkovita bábállamnak. És mindezt meg is magyarázom majd a cikkemben, de, figyelem!, sokkoló információ már az elején: Bécs nem is velünk, nem is Romániával baszott ki a legjobban most, hanem Magyarországgal, és persze saját magával. Ilyen az, amikor a sokadik osztrák kancellár és vezető politikus játssza el Ruszijá kurvájának hálátlan, de jól fizető szerepét.

Kezdjük az elején, amiről azt sem tudjuk, hol található igazából, de az tény, hogy Ausztria ennek az évnek nagyobbik részében sem elvi, sem gyakorlati kifogást nem fogalmazott meg Románia schengeni tagságával szemben, a fordulat az utóbbi hónapokban állt be, talán nem függetlenül attól az eseménytől, hogy a Fekete-tengeri gázkitermelés megindításában érdekelt OMW osztrák főispánja Bukarestbe látogatott, annak is egyenesen a közepibe, a Klaus Iohannis által belakott államfői Cotroceni-palotába. Hogy mit beszéltek és mit nem, arról sok tudomásunk nincs, de erős kétségem van afelől, hogy ennek a ténynek semmi hatása ne lett volna az osztrák pozícióra.

Arról az osztrák pozícióról beszélek, amely a 180 fokos fordulata után olyan érvekkel próbálta önmagát igazolni a JAI-bizottság előtt, amire még az európai tagállamok többsége is felhördült. Vicces volt, csak kár, hogy röhögni nem tudtunk azon, amikor európai szellemiségből jelesre vizsgázó Nicolae Ciuca román miniszterelnök magának az EU-nak a hivatalos adataival cáfolta az osztrák kancellárt és belügyminisztert.

Megérdemeltük volna Schengent?

A vita máris elindult a román társadalomban, és most úgy néz ki, mintha ez lenne a leglényegesebb kérdés az elutasításunk kapcsán, holott ez csak mellékszál. Pont annyira igen, amennyire nem. Igen, van korrupció a határainkon, de volt már előttünk olyan schengeni tagfelvétel, ahol nem állt fent miden kritérium, mégis sikerült – aztán menet közben pótolták. Az is megoldás lehetett volna, hogy most ugyan nem lépünk be, de konkrét határidőt szabnak, amikortól igen, ez lehetne jövő év nyara, vége, valami, amitől tisztában látunk és nem érezzük magunkat megalázva.

A kulcs pedig itt van: amikor a bécsi hattyúkat nyárson sütő román állampolgárokból egyre európaibbá váló románok miniszterelnöke az uniós adatokat citálva cáfolja pontról-pontról Nehammer és belügyérének ellenérveit – az priceless. Mi lettünk a kontinens értékhordózói, a sógorok pedig zagyva kelet hazudozós balkáni bolondjai.

Biztos, hogy mi akarunk az EU külső határai lenni?

A kérdés másik része, hogy nem is annyira biztos, hogy kellett nekünk schengeni határszakasz. Persze, jó dolog az, ha nem költ fel a vámos a vonaton, amikor a határra érkezel, de itt jegyzeném meg, hogy a csatlakozással együtt nyakunkba kaptuk volna az Unió külső határainak védelmező szerepét, mindazzal együtt, ami ezzel a műfajjal jár.

Hogy jobban értsük: északon az ukrán–román határ, túloldalon egy véres háborúval és az orosz fenyegetéssel. Keleten a Moldovai Köztársaság, ahol a román testvéreink élnek, és az orosz fenyegetés csak növekszik. Plusz Fekete-tenger, plusz a Duna délen – nem könnyű feladat, nem is csodálom, hogy Ausztriának ez szinte felfoghatatlan, elvégre területe nagyjából akkora, hogy egy jól elkészített kalotaszegi abrosz déli csücske már belógna az olasz Tirolba, ráadásul határszakaszaik túlnyomó részén schengeni államokkal szomszédosak. A töketlenségből aztán született a mesterséges értetlenkedés, nem függetlenül az így megszerezhető politikai tőkétől, amire az Ein Volk, Ein partei bécsi kancellárnak igencsak szüksége van, lévén rohamosan csökken a népszerűsége odahaza.

Ez már önmagában elég ahhoz egy Nehammer-félének, hogy odarondítson egy másik ország asztalára, elvégre a kormányzás megtartása nevű hadműveletben vannak olyan részek, ahol be kell fogni az ember orrát, ha kormányfő akar maradni. Gusztustalan, de nem is ez a legnagyobb probléma, van nagyobb is.

Nix ugribugri: nincs román gáz a magyaroknak

Sokat olvashattatok a Fekete-tengeri gázkitermelésről, megpróbálom címszavakban, erősen dióhéjban összefoglalni a lényeget: a Neptun Deep mezőről van szó (ezen kívül van még kettő gázmező, ahonnan már évek óta folyik a kitermelés), ennek kincsét 100 milliárd köbméterre becsülik, hozzávetőlegesen és érzékeltetésképpen, ez nagyjából Magyarország tízéves gézellátása, iparral, lakossággal és mindennel együtt úgy, hogy máshonnan nem is kéne már importáljanak az alföldi tesóink.

A kitermelést a Romgaz végzi, ezzel nem is lenne baj, de a tengerparttól tovább kéne vinni, ehhez kell egy csővezeték (Tuzlától Podisorig), plusz egy kompresszor, így jutna el a Fekete-tengeri nafta a BRUA (Bulgaria, Romania, Ungaria, Ausztria államnevek kezdőbetűiből álló mozaikszó, a gázvezetékrendszer déli korridorjának szerves része) vezetékbe, ahonnan már lehet tovább tolni Magyarország, illetve Ausztria irányba.

Igen ám, de az OMW része ennek a projektnek – most hagyjuk azt, hogy miként jutott ide, jelenleg ez a helyzet – és az említett vezeték megépítéséhez szükség van részükről egy úgynevezett kereskedelmi beleegyezésre, vagy a franc sem tudja mi a neve ennek magyarul, románul acord de comercialitate, ebben az OMW vállalja, hogy a kitermelt gázt elszállítja a tengerparttól az X földrajzi pontig, jelen esetben a Podisor településig, ahol csatlakozna a BRUA-ra. A kitermelés pedig addig nem kezdődhet meg, amíg nincs lefixálva, hogy ki szállítja azt el és hova, ugyanis – a józan paraszti észnek megfelelően – addig nem érdemes kitermelni, amíg egyebet sem tehetünk vele, mint elégetjük majd a tengerparton.

Az OMW ezt idén december végéig kéne megtegye, különben elveszítheti a licencét. A hírek arról szólnak, hogy jövő év közepéig lehagyták az ügyet, az OMW itt is különböző kifogásokat keresett és talált, hogy húzza az időt, ebből viszont egyenesesen következik, hogy 2025 előtt a magyarországi háztartásokba nem jut el a román gáz.

Összefoglalva:

A román cégek, állami szervek stb. már rég megkezdték volna a kitermelést, ha az OMW nem akadályozná azt, nem húzná folyton az időt. Az eset hasonló ahhoz, amikor még Dragneáék voltak hatalmon: évekig húzták a kiterméshez kapcsolatos jogszabályok módosítását, hogy végül egy adó- és illetékemeléssel, plusz offshore törvény módosítással kihúzzák az évek óta készenlétben álló amerikai Exxon alól a szőnyeget. (Ezt Exxon licencet örökölte meg a Romgaz.) Most valami hasonló játszma zajlik, csak kifinomultabban, és áttolva más terekre is a problémát.

A kép nagyjából a következő:

• a háttérben az OMW egyre pofátlanabb kérésekkel áll elő, amelyekről nagyon jól tudja, hogy elutasításra találnak majd Bukarestben. Ezzel kitolja a kitermelés megkezdésének időpontját.
• A schengeni vétóval éket ver az uniós tagállamok közé, plusz felerősíti az unióellenes hangokat abban a Romániában, amely szegénysége, korruptsága és minden egyéb vélt vagy valós bűne dacára a jó oldalra állt az orosz–ukrán háborúban, és Amerika hű szövetségese. Nem úgy, mint Ausztria, amelynek kancellárja volt az első nyugati vezető, aki ellátogatott Putyinhoz a háború kitörése UTÁN.
• A BRUA láncolatán fekszik két ország, amely majdhogynem száz százalékban függ az orosz gáztól: Magyarország és Ausztria. Amennyiben nem indul meg a Fekete-tengeri kitermelés, akkor ezek az országok továbbra is kénytelenek orosz gázt vásárolni. Moszkvának szüksége van az ebből befolyó pénzekre.
• Logikus vége: Magyarország az évszázados Habsburg-elnyomás, az aradi tizenhármak kivégzése után most ismét „megköszönheti” a sógoroknak, hogy magára hagyták őt.

Biztos, hogy a fenti elmélet vakon megírt valami?

Ugye, hogy is feltételezzük azt, hogy Nehammer saját országát taszítja további oroszfüggőségbe, amikor a németek Schröder és Merkel alatt évtizedeken keresztül ezt csinálták? Ne vicceljünk már: az OMW majd kilép a román gázberuházásból, vagy a mieink végre kibasszák őket innen, remélhetőleg a Schweighoferrel együtt, és az orosz függőséget Bécsben majd ráfogják a román bosszúra, hogy ismét a Gazprommal kell szerződjenek – van az a Völkischer Beobachter, ami ezt megteszi.

És van az a Gazprom-igazgatótanács, ahol Nehammernek már melegítenek egy széket.

Ghonzó

(Nethuszár)