Vallás, mint választható érettségi tantárgy? Miért ne?

Romániában új tanterv körvonalazódik, az érettségi módszerein is változtatnának az illetékesek, és ennek kapcsán merült fel, hogy a vallás akár választható érettségi tantárgy is lehetne. És akkor persze jöttek a progresszívek, minden irányból, akik máris fenyegetve érzik magukat, a laikus államot, és a minden egyebet, amit ilyenkor félteni szoktak, de kérdem én, vérliberálisként, hogy pontosan miért is lenne baj ez? Exnáci vérlibsiként válaszolok: az égadta világon semmi baj nincs ezzel – persze addig, amíg…

Azért szögezzük le: Magyarországon, és úgy általában a magyar nyelvi térben meghonosodott liberális gondolkodás – erősen szűkítve a jelenséget – az emberi jogokból vezeti le liberalizmusát, én inkább a Romániában még élő, bár erős politikai szerephez itt sem jutó másik irányt követem, eszerint – ismét csak sarkítva – az ember alapvetően liberális lény, ami Istenből, és az ő teremtéséből következik, hiszen szabad akaratot is adott nekünk. Ebből viszont logikusan következik, hogy minden szabadelvűség mellett, az én liberalizmusom hisz Istenben, hisz annak köszönheti liberalizmusát, ugye, egyúttal pedig el is fogad egyfajta természetben eredendően jelenlevő hierarchiát, amit Isten, mint teremtő és az Ember, mint teremtett közötti kapcsolat a logika minden szempontja alapján feltételez. Persze csak akkor, ha nem akarunk szembe menni a józan paraszti ésszel, ami viszont manapság divatos intellektuális cselekedet, ki is üresedett tőle a nemesnek indult kontinentális liberalizmus, tessék csak megkérdezni Leo Strausst a kérdésről.

Na, persze a hit meg a vallás nem feltétlenül egyenértékű, de a képlet valójában nem attól bonyolódik, hogy miféle vallásból lesz miféle tananyag, hanem akkor adhatja a fal a másik pofont, ha nem arról kezdünk el beszélni, hogy ez a tananyag pontosan MIT tartalmazzon, és esetleg mit NE tartalmazzon, azért ugye az állam laicitását sem kéne az ablakon kidobni, főleg nem egy ortodox országban, főleg nem olyankor, amikor egy házszámmal arrébb épp az ortodox-keresztény értékek fölöttébb hazug védelmében indít háborút egy Putyinnak nevezett pokoli gazember. És ezzel el is érkeztem az egyik legfőbb érvemhez: a pokolhoz, és a mai társadalmunkhoz.

A második világháború után milliók töprengtek azon, hogy mi késztethette arra az embereket, hogy ennyire, de ennyire kegytelenek legyenek. Miként tudták végignézni, ölbe tett kézzel, de sokszor, túl sokszor tevőlegesen is segítve a zsidók százezreinek legyilkolását, miként juthatott oda az ember, hogy szomszéd szomszédot, testvér testvért gyilkoljon, jelentsen fel stb.

A kérdés az akadémiai szférát is elérte, filozófusok esszék és tanulmányok ezreiben próbálták megválaszolni a megválaszolhatatlant, de mind közül Hannah Arent értelmezése áll hozzám a legközelebb: azért tudott ennyire kegyetlenné válni az ember, mondja Hannah Arent, mert nem félt már a pokoltól – most persze szintén sarkítva adtam elő Hannah remek gondlatiságának lényegét, de azt hiszem laikusok számára most és itt nem is kell ennél több a mély filozófiából.

De mit is ért a pokoltól való nem félelem alatt Arent?

Értelmezésének lényegét nagyjából így lehetne összefoglalni: az emberek eltávolodtak a korább vallási-teológiai etikai parancsoktól, amelyeknek viszont része volt a pokolra való jutás, azaz, része volt egy olyan etikai tanítás, amely arra próbálta nevelni az embert, hogy cselekményeinek bizony vannak következményei, akár a földi élet után is. Lévén, ha Istentől nem is fordultak el, de a pokoltál már nem féltek az emberek, így könnyen lehettek kegyetlenek is – úgysem kapnak érte büntetést.

Talán ez volt a nácizmus, és a közel fél évszázadig a fél kontinenst uraló kommunizmus egyik legnagyobb bűne: az erkölcs felszámolása, amely helyett az egyszeri halandó csak politikai ideológiát kapott, ez pedig természetnél fogva örökké változott, igazodva az épp aktuális ellenséghez vagy termelési célokhoz, így az erkölcsi relativitás a norma része lett – ismét csak nagyon röviden foglaltam össze, de remélem érthető a gondolatmenet.

Ma, amikor egy maroknyi, lelkében még nem teljesen elrothadt magyar ember szörnyülködve nézi, ahogy honfitársaink magukból kivetkezve szurkolnak a Kreml mészárosának, amikor ezrek és ezrek nyomnak röhögő emotikont a gyerekek haláláról beszámoló hírek alá, akkor fölöttébb ildomos lenne fellapoznunk Hannah Arentet, és még ennél is ildomosabb lenne a valláshoz, mint az erkölcsi nevelés akár jól is működő eszközéhez visszanyúlnunk – persze, Mao óta tudjuk, hogy „religion is poison”, és eme félreértés tisztázásában biztos, hogy nem segít például az a Sebestyén nevű grafomán székely katolikus plébános, aki Putyint éltető publicisztikákban mutatja a fényt alaposan eltévedt báránykáinak – sponsored by Borboly-Hargita Népe Co. via Kreml –, cserébe az sem ártana, ha egyre jobban eldurvuló világunkban nem azzal foglalkoznánk, hogy mely erkölcsi nevelésre alkalmas eszközöket dobjuk ki az ablakon absztrakt elvekre hivatkozva, hanem valahogy a probléma megoldása felé haladnánk.

Illúzióim persze nincsenek: az értelmiség árulása ezekben a súlyos, mi több, életveszélyes percekben is pont úgy folyik, ahogy zajlott a járvány alatt, elég csak arra célozni, hogy a demokraták szellemi idolja, bizonyos Habermas is putyinista ízű kiáltványokkal veteti észre magát a Die Linke legnagyobb örömére, akiket a Magyarországon a nap minden percében az orbáni diktatúra lebontásáért harcoló Konok Péter is aláírásával támogat.

Nos, a vallásra, mint érettségi tantárgyra, talán ezért is lenne oly’ nagy szükség: hogy a Kun páter nyomdokain öles léptekkel haladó Sebestyén-féle plébánosok és a vérvörös Konok Péterek ne találjanak egymásra, ugyanis, ha ez megtörténik, akkor nekünk végünk van.

Talán ebben segíthetne a vallásoktatás rangjának visszaállítása: hogy el tudjuk választani a jót a rossztól, az ocsút a korpától, a valódi vallási vezetőt a Júdástól, a demokratát a komcsitól. Többre nem is lenne szükségünk…

(Nethuszár)