Török áfium: miért NEM kell félni Erdogantól

Javában zajlik a török elnökválasztás második fordulója, a hírfogyasztó olvasó izgatottan várja a minden bizonnyal korszakhatárnak is beillő ma esti eredményt, miközben hírmagyarázók ezrei igyekeznek úgy feltüntetni ezt a voksolást, mint sorsdöntő összecsapást. Igazuk is van, meg nem is. Íme.

Tény, mi tény, hogy Erdogan újabb győzelme esetén talán búcsút inthetünk a török demokráciának, ami, akárhogy is vesszük, mégiscsak közel száz éves intézmény, ezzel pedig lazán előzik Kelet-Európát, ahol nekünk ebből a műfajból is csak a népi jutott, az is a szovjet fegyverektől megtámogatva, a történelem épp most ismétli magát egy házszámmal arrébb, épp hozzánk is készülődik benézni, de ugorjunk, most nem erről, illetve nem elsősorban erről van szó.

Szóval, mi lesz, ha Erdogan marad?

Elemzők sokasága szerint rendszere majd átcsap egy nyílt autokráciába, amikor ezeket olvasom, akkor kissé szoktam köhögni, mert, ha a mostani, ahol már eleve börtönben ül pár száz ellenzéki az még mindig rejtett (választási) autokrácia, akkor milyen lesz majd a nyílt?

No, de: kezdem úgy látni, hogy Erdogan majd jól meglep mindenkit, és nemcsak, hogy nem fordul át erőszakosba rendszere, hanem épp ellenkezőleg, egyfajta társadalmi béke megteremtése fogja inkább lekötni az öreg szultánt.

Miért is?

Több válasz is adható erre, de az első az rögtön Törökországon kívül esik, de nem is annyira messze tőle, ez pedig Azerbajdzsán. Amint arról mi is beszámoltunk, Örményország elismerte Hegyi-Karabahot, mint Azerbajdzsán részét, ezzel pedig lefele kerekítve egy jó három évtizedes háború végére kerülhet pont, de ami ennél is fontosabb: Örményország, lévén, hogy a Hegyi-Karabah felett gyakorolt ellenőrzését csak Moszkvának köszönhette eddig is, erősen elgondolkodik a Kremlhez fűződő viszonyán, egyre gyakrabban írnak arról a térség szakértői, hogy az eurázsiai kereskedelmei egyezményből, ami tulajdonképp a szegény orosz ember OECD-je, amolyan Európai Unió teszkós változatban, nos, ebből a konglomerátumból Örményország kilép, mert miért is maradna benne?

Eddig is csak Moszkva érdeke volt, hogy ott voltak, de cserébe legalább megkapták Karabah védelmét, ha már az sincs, akkor háború sincs és örmény-azeri puszilódzás veszi kezdetét, akkor a Kremlnek már nem sok keresnivalója marad a térségben, annál inkább viszont Törökországnak, aki most – némiképp számára is váratlanul ugyan – de nemcsak a már meglévő azeri befolyását tudja megerősíteni, hanem ki is tudja terjeszti azt Örményország felé.

Hogy ez mekkora geopolitikai jelentőséggel járna,

és főleg mennyire értékelné fel Törökország szerepét, arról illene néhány szót ejteni. Túl azon, hogy a török érdekszférának számító Azerbajdzsán megszabadult az örmény nyomástól, lassan átfordítja figyelmét arra az Iránra, amelyik egyrészt heveny ruszkibarátsága miatt felhívta magára a nukleáris fejlesztéseit amúgy is árgus szemmel figyelő komplett Nyugatot, ide most beleértjük Törökországot is, mert Irán területén él egy pár millió azeri is, akik nem lennének túl boldogok, ha az őket nem különösebben szívlelő ajatollah megkínálná némi hasadó anyaggal, és, az előbbiek alapján azt hiszem nem kell hozzá vaslogika, hogy megértsük: Isztambul sem tartana utcafesztivált örömében – a török tehát az Irán-ellenes keleti tömb megkerülhetetlen szereplőivé válhatnak, és ez nem kis eredmények számítana Erdogan CV-jében.

Nos, Erdogan számára ez soha vissza nem térő alkalmat nyit arra, hogy rendezze kapcsolatait azzal a Nyugattal, amelynek pénze nélkül egy laza nyolcvanöt százalékos inflációval szórakozik, miközben vár rá a földrengés-sújtotta régiók újjáépítése. A Nyugatnak pedig úgy hiányzik a török áfium, mint sivatagnak az esővíz, különösen úgy, hogy a Fekete-tengeri orosz jelenlét kordában tartása nehezen képzelhető el a törökök nélkül, velük szemben pedig szinte lehetetlen. Minden adott a win-win szituációhoz, nem véletlen, hogy Joe Biden és úgy általában a Fehér Ház, de még a nyílt drukkolásokra amúgy hajlamos demokrata elit sem írta meg az ilyenkor szinte kötelező ódáit a demokratabajnok Kilicdarogluhoz.

A másik választ pedig pont az eredményben kereshetjük:

miközben a nemzetközi kontextus páratlan lehetőséget kínál fel Erdogannak, hogy történelmi alakként vonulhasson majd egyszer vissza, addig az első forduló eredményei világossá tették: Törökországnak fele szereti őt, a másik fele pedig pokolra küldené. Így hát nyerhet akármennyivel is ma, Erdogannak akkor tisztában kell lennie azzal, hogy az eddig folyatott politikáját az ország lakosságának fele utasítja el, ha nem változtat, akkor pont ezek fognak elvándorolni.

És kik ezek az ezek?

A fiatalok, a jól képzettek stb. Recep bácsiról sok mindent el lehet mondani, by the way, én őt tartom az igazi capo di tuti capinak a mai autokraták közül, Putyin vizet sem vihet neki, szóval öreg a csávó, de nagyon nem hülye és nem is kell külön kimatekolnia, hogy mivel jár, ha nem a társadalmi békére törekszik, elég, ha csak vet egy pillantást Ruszijára, ahol a sokszor és egyébként tévesen hozzá hasonlított Putyinnak sikerült elüldöznie jelentős részét annak a rétegnek, amelyik egy országot szokott felépíteni és vinni a vállán, a háború vége pedig még messze van.

Szóval, az a véleményem, hogy Erdogan tanul azotól az autokratáktól, akikkel őt előszeretettel szokták összehasonlítani, és nem a sikereikből tanul, arra neki nem sok szüksége van, hanem a hibáikból.

A következtetése pedig csak egy irányba vezethet:

vagy folytatja erőszakos, autokrata rendszerét és Törökországot a sírba taszítja, vagy átmegy demokratikusba, lévén számára ez sem rejtene különösebb veszélyt, viszont Törökországot rég nem látott magasságokba röpítheti.

Összességében: kár rettegni Erdogantól, ahogy kár szurkolni Kilicdaroglunak, utóbbi egyébként nemrég azzal kampányolt, hogy, amennyiben ő nyer, akkor eltörli a törökök banki adósságait. Hát, igen, végül is csak sikerült valakinek überelnie a magyar ellenzék feles többséggel zajló alkotmányozásait, gratulálunk, nagyjából ez volt az a pont, ahol Kilicdaroglu komolyan vehetősége megszűnt egy olyan verseny előtt, amelyet akár meg is nyerhetett volna.

És akkor várjuk meg a török választás eredményeit.

(Nethuszár)