A Nyugat háborús narratíváinak anomáliái

Azért a Nyugat sem fenékig tejfel, hogy egy kellően oktondi képzavarral éljek. Az Izrael-Hamász kirobbanása után már a vak előtt is világossá vált, hogy főként a nyugat-európai politikusok nem igazán állnak a helyzet magaslatán, de Washingtonban sem mennek a szomszédba egy kis debilségért. Ha ez pusztán kommunikációs trükkök sora lenne, amelyeket jól-rosszul alkalmaznak, akkor szót se szólnék, de félő, hogy ezek a sehova sem vezető tanácsok, elvárások olyan irányba változtatják meg a háború menetét, amelyből Európa csak több kínt és szenvedést produkál magának.

Egyik ilyen sehova sem vezető, számomra kifejezetten hülyeségnek tűnő narratívát a Nyugat akkor kezdte el teríteni a közvéleményben, amikor az IDF likvidálta a Hamász vezérét, Yahya Sinwart. Sőt, ezek a butaságban fogant gondolatok mai napig visszaköszönnek különböző politikusi nyilatkozatokban, lényegük pedig a következő: most, hogy Sinwar már halott, Izrael igazán leállíthatná az offenzívát, mi több legyen tűzszünet és béke…

Már bocsánat, de mi köze van Sinwar likvidálásának egy lehetséges tűzszünethez?

Sem a háború nem azért tört ki, és az IDF sem azért ment be Gázába, hogy Sinwart likvidálja, majd, mint aki jól végezte dolgát, lezárja az egész konfliktust. A túszok továbbra is Gázában vannak, mi több, a Hamász még azt az információt sem közli Izraellel, hogy közülük hányan vannak még életben egyáltalán. Jellemező, hogy a nyugati tűzszünet-felhívásokra a Hamász csak annyit reagált:

ők majd akkor hagyják abba, ha Izrael kivonult Gázából

– a túszok szabadon engedéséről pedig egy szót sem szóltak.

Holott az egész háború azért kezdődött, mert a Hamász rátámadt az izraeli békés civilekre, megölt több mint ezer zsidót és nem zsidót, elrabolt több mint 200 civilt (zsidót és nem zsidót egyaránt), akiket esze ágában sincs szabadon engedni, holott azóta szeretett Gázájukat már a romhalmaz kifejezéssel is eufemizmus lenne említeni.

Ha a Hamász szabadon engedné a túszokat, akkor Izrael KÉT háborús indokából egyiket, és azok közül is a legsúlyosabbat, leginkább érthetőt azonnal ki lehetne iktatni. Tel-Aviv ugyanis két háborús célt tűzött ki maga elé:

1. a túszok hazahozatalát, illetve
2. a Hamász felszámolását.

Utóbbi kissé absztrakt fogalom, főleg a nyugat-európai politikusok számára, így annak bármikor véget lehet vetni, és bármeddig el lehet húzni. A túszok szabadon engedése viszont egyértelmű: ők vagy otthon vannak, vagy nem. Jelenleg pedig nincsenek otthon.

A nyugati mainstream mégis ebben a Sinwar likvidálva >> tűzszünet logikai láncban utazik, csakhogy ebben semmiféle ok-okozati összefüggés nincs. És ezt még a Hamász is megmondta, amikor közölte: megvan Sinwar utódja, folytatják a harcot – és továbbra is civil célpontokra lövik ki házi készítésű rakétáikat.

Nem értem, hogy a Nyugat miért nem a Hamász irányába próbál nyomást gyakorolni? Miért nem szólítja fel a Hamászt, hogy minden tárgyalás megkezdése ELŐTT, annak ELŐFELTÉTELEKÉNT az összes túszt engedje szabadon? Miért nem gyakorol nyomást a palesztin lakosságra, hogy álljon ellen a Hamásznak? A nyugat-európai propalesztin-baloldali tüntetéseken miért nem hangzik el kismilliószor az a követelés, hogy a túszokat engedjék szabadon? Az amerikai és nyugat-európai egyetemek propalesztinjai miért nem petícióznak a túszok szabadon bocsájtásért?

Tényleg ennyire odalett minden kognitív képességünk?

-örsh-

(Nethuszár)