A Trump-Harris csata eredménye az európaiak számára

Ember nincs ezen a sárgolyón, aki biztosra tudná, hogy miként végződik a holnap kezdődő amerikai elnökválasztás. A világot most az a kérdés köti le, hogy Trump vagy Harris, bár erről már írtunk mi is, a válaszunk az, hogy Ukrajna szempontjából – sajnos – mindegy.

A nagy kérdés azonban már nem is az, hogy ki nyer végül, hanem az, hogy mit fog tenni a vesztesnek kikiáltott fél. Trump négy évvel ezelőtt sem fogadta túl egyszerűen a hírt, lett is belőle egy Capitolium-ostrom, most pedig azon töpreng szakértők és megmondóemebrek egész hada, hogy a MAGA-hívő fegyveres milíciák majd mihez kezdnek, ha véletlenül mégsem Donald győz. A helyzet annyira komoly, hogy a főbb helyszínekre már kivezényelték a Nemzeti Gárdát.

Harrisék is bejelentettek valami olyasmit, hogy van forgatókönyvük arra az esetre, ha Trump idő előtt jelentené be győzelmét. Egy szoros eredmény esetén a franc sem tudja mit jelent az „idő előtt”, Amerikában számolták már egy hónapnál tovább is a szavazatokat, úgyhogy a demokraták irányából sem süt az fene nagy nyugalom.

Hogy történelmi elnökválasztás elő nézünk, az biztos: az egyik jelöltet kis híján lelőtték, a másik jelölt, aki mellesleg épp a hivatalban levő elnök, idő előtt visszalépett – voltak itt olyan fordulatok, hogy a House of Cards sorozat forgatókönyvírói nem győztek jegyzetelni. Erre mondja azt a román, hogy viata bate filmul…

Azért van abban valami aggasztó,

hogy Amerika elnökének személye ennyire fontos a nyugati világ számára. Van abban valami aggasztó, hogy fél, vagy inkább a teljes kontinensünk azon parázik, hogy mi lesz, ha jön Trump? Félnek a Trump által beígért vámoktól, mintha az EU nem élne ezzel az eszközzel, félnek a NATO és Amerika szerepvállalásaitól, mármint ezek hiányától, félnek attól, hogy Washington egy Trump-adminisztráció alatt magára hagyja Európát.

És szomorú, hogy ez a félelem teljesen hiábavaló: Európa akkor sem ébredt fel, és akkor sem szedte rendbe védelmi iparát, amikor háború zajlik (immár három éve) a szomszédjában. Hangzatos ígéreteken és olcsó, már-már közhelyes megvédjük a demokráciákat szlogeneken túl az Unió politikai osztálya nem tesz semmit – béna kacsaként sodródik az eseményekkel, és abban bízik, hogy Harris nyer.

Írtuk, írtam: felesleges remény,

Harris sem fog mást tenni, mint Trump, maximum kedvesebb szavakkal küldi el az egyre erősebben oroszpárti politikai alakulatokat támogató európai államokat, azok polgáraival együtt a bús francba. Elkeserítő, hogy az európai politikai elit jelentős része azt hiszi, hogy Harris majd tétlenül fogja nézni, ahogy például Németországban az AfD lassan átveszi a hatalmat, miközben Washingtonra hárul Ukrajna további támogatása és a rammsteini légibázis fenntartása – nem, ez Harris alatt sem fog menni, Trump alatt pedig végképp nem.

Akárki is nyerjen holnap,

eredmény inkább csak holnaputánra, szerdára várható, az amerikai választásnak máris van egy eredménye: fekete-fehéren kiderült, hogy az Unió vezetői önállótlan, gyáva gazemberek, akik Ukrajnát majd odadobják az orosznak, csak Hans, a kölni nyugdíjas mehessen nyaralni lakókocsijával és drága vitorlásával, azaz: a gazdaság, te hülye, és a Volkwagen máris kimászik a csődből, mindenki örül. Ha ehhez az is kellene még, hogy Kelet-Európát is átadjuk a Kremlnek, akkor Olaf Scholz majd tálcán adja át levágott fejünket, mert ez mindig is így ment a történelem során, és most annyiban lesz másként, hogy Amerika nem jön segíteni, mert egyszerűen ráunt erre a fura territóriumra, amelynek immár közel száz éve védi a jólétbe elhízott seggét – nem, nincs az amerikai elnök, aki amerikai katonák életét kockáztatná ezért az Európáért és ezért az Európai Unióért.

Úgyhogy, feleim, az óperencián túl győzzön az, akinek megíratott, mi pedig, itt, Kelet-Európában kezdjük el összeszedni magunkat: szárítsuk meg azt a puskaport!

-örsh-

(Nethuszár)