Egyelőre elmarad az ukrajnai gáztranzitról tervezett brüsszeli találkozó
2025. 01. 07. 14:38:58
Egyelőre elmarad, s várhatóan egy későbbi időpontban tartják meg azt a Brüsszelben keddre tervezett háromoldalú találkozót, amelyen az Európai Bizottság (EB), a szlovák kormány és Ukrajna küldöttsége vett volna részt, hogy a január elsejével leállított ukrajnai gáztranzit ügyéről tárgyaljon – jelentette be a pozsonyi kormányhivatal az MTI–nek is eljutatott közleményében hétfőn.
A közleményben a pozsonyi kormányhivatal az EB közlésére hivatkozva azt írta: tekintettel arra, hogy a találkozón az ukrán fél nem vesz részt, az Európai Bizottság egyelőre lemondta a találkozót és az érintettekkel egyeztetve új időpontot keres a megbeszélésre. Robert Fico szlovák miniszterelnök a múlt héten a közösségi médiában közzétett videóbejegyzésében jelentette be, hogy a szlovák kormány küldöttsége kedden Brüsszelben készül tárgyalni az ukrajnai gáztranzit leállítását követően kialakult helyzetről. Mint mondta: a találkozó után Pozsonyban egyeztet majd a hárompárti szlovák kormánykoalíció és összeül a kabinet is, hogy döntést hozzon arról, hogy milyen „adekvát” válaszintézkedéseket hoz majd Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „szabotázsakciójára”, arra, hogy az ukrán elnök egyoldalú döntéssel leállította a gáztranzitot Szlovákiába.
Robert Fico a kilátásba helyezett lehetséges válaszintézkedések között az Ukrajnába történő elektromosáram–szállítás leállítását, valamint a Szlovákia területén tartózkodó ukrán állampolgárok támogatásának korlátozását említette. Január elsején leállt az Ukrajna irányából érkező földgáz szállítása a szlovák–ukrán határon lévő nagykaposi (Velké Kapusany) belépőpontnál, miután Kijev korábban közölte: nem hosszabbítja meg az orosz gáz ukrajnai tranzitjára vonatkozó szerződést, amely december 31–én éjfélkor lejárt.
FORRÁS: MTI
(Nethuszár)