Az USA ismét elárulja a szíriai kurdokat
2025. 01. 09. 15:30:34
Az Egyesült Államok „nagyon keményen” dolgozik azon, hogy Törökország „jogos biztonsági aggályait” kezelje, és megakadályozza, hogy Ankara offenzívát indítson a szíriai kurd fegyveresek ellen – közölte szerdán Anthony Blinken amerikai külügyminiszter Párizsban.
„Egy konfliktus egyáltalán nem áll (Szíria) érdekében, és nagyon keményen dolgozunk azon, hogy ez ne következzen be” – mondta az amerikai diplomácia vezetője francia kollégájával, Jean–Noël Barrot–val közös sajtótájékoztatóján. Recep Tayyip Erdogan török elnök a hét elején azzal fenyegetőzött, hogy katonai műveletet indít a Szíria északi részén lévő térségek egy részét ellenőrzése alatt tartó kurd YPG milícia megsemmisítésére, ha az nem fogadja el a Bassár el–Aszad rezsimjének bukása utáni „vértelen” átmenetre vonatkozó feltételeket.
Ankara azzal vádolja a Nyugat által az Iszlám Állam terrroszervezet dzsihadistái elleni harcban nélkülözhetetlennek tartott YPG–t, hogy kapcsolatban áll a Törökországban betiltott Kurdisztáni Munkáspárttal. „A szíriai kurdok hűséges szövetségesei voltak az Egyesült Államoknak és Franciaországnak, határozott szövetségesei az Iszlám Állam iszlamista terrorizmusa elleni harcban” – mondta Jean–Noël Barrot, aki méltatta Blinken erőfeszítéseit „a szíriai kurdok és a törökök, de a szíriai kurdok és az átmeneti hatóság közötti közvetítés elősegítésére”.
„Terrorista harcosok tízezrei vannak ma börtönökben, amelyeket kurdok ellenőriznek Szíria északkeleti részén” – hívta fel a figyelmet a francia diplomácia vezetője, aki szerint Törökország „jogosan” szeretne „biztonsági garanciákat”, a kurdokhoz hasonlóan. A pár nap múlva leköszönő amerikai külügyminiszter elmondta: arra számít, hogy a megválasztott elnök, Donald Trump is „nagyon erős érdeklődést” mutat majd annak biztosítására, hogy az Iszlám Állam „ne kerüljön ismét a középpontba”. Véleménye szerint „mindenkinek érdeke”, hogy a Szíriában fogva tartott külföldi harcosokat és hozzátartozóikat hazaszállítsák a származási országaikba. Franciaország ugyanakkor vonakodik a Szíriában a kurdok által fogva tartott dzsihadista állampolgárainak hazatelepítésétől.
FORRÁS: MTI
(Nethuszár)