Fechet levágta a prémiumozást a Romsilvánál
2025. 01. 29. 17:44:27
A Romsilva helyzete erdőgazdálkodási társaság rossz vezetése miatt vált „katasztrofálissá” – nyilatkozta szerdán a környezetvédelmi miniszter. Mircea Fechet szerint „drasztikusan” csökkenteni fogják az igazgatói posztok számát az állami cégben.
A Romsilva vezetőségével folytatott szerdai tárgyalás után a tárcavezető a sajtónak elmondta, hogy gazdasági szempontból a 2024-es év volt zsinórban a harmadik „rossz” éve a vállalatnak. A miniszter szerint haladéktalanul le kell állítani az indokolatlan kiadásokat, el kell törölni a különféle bónuszokat és prémiumokat, amelyeket nyugdíjba vonuláskor vagy más alkalmakkor kapnak az alkalmazottak. Fechet hangsúlyozta, hogy a Romsilva átszervezését a vezetőség szintjén kell kezdeni, amely szerinte az első számú felelős az erdőgazdálkodási társaság jelenlegi katasztrofális helyzete miatt. A miniszter beszámolt arról is, hogy kért a Romsilva vezetőségétől egy átszervezési tervet, és ha ez nem fog eleget tenni az általa felvázolt elveknek, a minisztériumi munkatársaival fogják „megrajzolni” a vállalat új felépítését. Fechet szerint csökkentik a megyei igazgatóságok számát, és „drasztikusan” csökkenni fog az igazgatói posztok száma is, amelyekből jelenleg összesen 99 van, „aránytalanul sok a vállalat szükségleteihez képest”. A tárcavezető hozzátette, a tervezett intézkedések hiányában egy-két év múlva teljesen fenntarthatatlanná válna a vállalat.
Mircea Fechet korábban az Agerpresnek adott interjúban is leszögezte, hogy csökkentik a megyei erdészeti igazgatóságok, valamint az igazgatói posztok és más vezetői pozíciók számát, és visszavágják a kiadásokat. A nyugdíjazási bónuszok kapcsán azt mondta, ezek nem új keletűek, több tíz éve léteznek, „de az összegük megmagyarázhatatlan”. „Nem hiszem, hogy meg lehet magyarázni, miként kaphat valaki 100 ezer eurót nyugdíjba vonuláskor” – fogalmazott. A Romsilva képviselőinek múlt heti közleménye szerint a vállalat alkalmazottai nyugdíjba vonuláskor az utolsó ledolgozott hónapra járó bruttó bérük legalább ötszörösének megfelelő összegű bónuszt kapnak. Erről az erdészeti alkalmazottak 1992-ben elfogadott jogállása is rendelkezik. Kollektív munkaszerződésük szerint a bónusz összege szolgálati időtől függően kettő és tíz bruttó fizetés közötti összegnek felel meg. A közleményben azt is megjegyezték, hogy az 500 ezer lejes prémium, amelyet a médiában megjelent hírek szerint egy Romsilva-alkalmazott kapott, valójában 290 ezer lejes nettó összeget jelent, és ez „kivételes esetnek” számított. A tájékoztatásban azt is hangsúlyozták, hogy 2024-ben 60 százalékkal csökkent az alkalmazottaknak prémiumként kifizetett összeg, 2025-től pedig az úgynevezett salátarendelet hatálybalépésével a prémiumokat eltörölték.
FORRÁS: AGERPRES
(Nethuszár)