Patrióták Madridban – Abascal: Európa nagysága népei nagyságát jelenti
2025. 02. 09. 16:26:51
Európa nagysága népei nagyságát jelenti, mi megígértük, hogy Európát ismét naggyá tesszük, és megmutatjuk, hogy betartjuk ígéreteinket – jelentette ki Santiago Abascal, a Patrióták Európáért elnöke a pártcsalád madridi csúcstalálkozójának alkalmából megtartott nagygyűlésen.
„Európa nagysága nem egy hatalmas épület vagy egy bürokratikus kaszt Brüsszelben, de az sem, hogy minden hatalmat az emberek hazájától távol koncentrálnak. Európa nagysága az európai fővárosokban van, az európaiak szívében” – fogalmazott a spanyol politikus, hozzátéve, hogy Európa nagyságát úgy lehet elérni, ha garantálják nemzeteinek folyamatos létét, tisztelve szuverenitásukat és szabadságukat. Abascal hangsúlyozta: büszkék arra, hogy Donald Trump amerikai elnök mellettük áll a szabadságért folytatott harcban. Felszólította a jelenlévőket, hogy éljenek a lehetőséggel, és kezdjék meg Európa visszahódítását. „Történelmi győzelem főszereplői leszünk. (…) Előre Európa hazafiai, ne hátráljatok meg semmi és senki elől!” – mondta. Szavai szerint a pártszövetség tagjait a hazaszeret, általában az emberek szabadságához és a személyes szabadsághoz való ragaszkodásának „nagyon szoros kötelékei” kötik össze, csakúgy mint a határok védelmének fontossága, valamint a globalisták ellenük irányuló heves támadásai. Bírálta az európai intézményeket bevándorlási politikájuk, „klímafanatizmusuk” és az egyre erősebb cenzúra miatt, amelyet szerinte azért alkalmaznak, mert nem akarják, hogy az európaiak meghallják a hazafiak üzenetét. Viszont szerinte ezek a támadások csak még jobban egységbe kovácsolják őket. „Nincs idő csüggedni, sebeinket nyalogatni, nincs ok a lemondásra, nincs mentség a passzivitásra. Ellenkezőleg, mindenhol a remény jelei mutatkoznak, és csak egy a dolgunk: soha sem feladni” – jelentette ki.
Matteo Salvini olasz miniszterelnök–helyettes,
Orbán Viktor: tegnap mi voltunk az eretnekek, ma mi vagyunk a mainstream
a Liga párt vezetője felszólalásában hangsúlyozta: „kötelességünk, hogy hiteles alternatívát adjunk ennek a kudarcos Európának 2025–től kezdve, amely a fordulópont éve lesz, a visszahódítás éve, amikor a Patrióták megmutatják, hogy készen állnak a kormányzásra, és világos tervük van”. Hangsúlyozta: Európa mély válságot él át, és csak a Patriótáknak van bátorságuk és elképzelésük változtatni a dolgokon. „Nekünk, hazafiaknak meg kell állítanunk ezt az őrületet, és meg kell mentenünk az európai munkahelyeket. Demokratikus forradalomra, változásra van szükségünk” – mondta. Donald Trump amerikai elnök protekcionista intézkedéseiről szólva azt mondta: ezek hatása Európában a „Brüsszel által elrendelt tilalmaknak” tudható be. „Ha manapság az autóiparban dolgozók ezrei elveszítik állásukat, akkor az nem Trump hibája, hanem a Brüsszel által kikényszerített gazdasági, ipari és környezeti öngyilkosság” – érvelt. Kifejtette: fel kell hagyni a nemzetek feletti szervezetek, például az Egészségügyi Világszervezet finanszírozásával, amelyek a multinacionális cégek, nem pedig az állampolgárok érdekeit védik, és „ideje megkérdőjelezni az olyan valóságokat”, mint a Nemzetközi Büntetőbíróság, amely az iszlám terroristákat egy szintre helyezi a demokratikusan megválasztott izraeli miniszterelnökkel.
„Az amerikai választásoknak fel kell ébreszteniük az öreg kontinenst”
– jelentette ki Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés vezetője, aki szerint Donald Trump beiktatásával egy valódi globális változás kezdődött el. Mint mondta, meg kell érteni az üzenetet, amely az Egyesült Államokból érkezik, mert az amerikaiak újból egységesek és büszkék országukra. „Az amerikaiak az mondják nekünk: legyetek erősek, de ehhez önmagatoknak kell lennetek, önmagatokból a legjobbat kell nyújtanotok népeiteknek és a világnak” – tette hozzá.
Felhívta a figyelmet arra, hogy ebben az új kontextusban a Patrióták az egyetlenek, akik szót értenek az új Trump–kormánnyal, mert kölcsönösen tisztelik egymást, és mint hazafiak értik, hogy aki kormányoz, annak védenie kell nemzetét. Le Pen szerint Trump megválasztása óta „Brüsszelben minden riasztó be van kapcsolva”, Ursula Von de Leyen új mandátuma pedig csak nehezen indul el. „Az energiapolitika egy katasztrófa, a migrációpolitika kicsúszik az ellenőrzés alól, a bevándorlás kiüríti az államkincstárakat és megtölti börtöneinket” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az ipar és a gazdák is nyíltan lázadnak az abszurd és öngyilkos zöld megállapodás ellen.
Még az Európai Néppárt is kételkedni kezdett „az Európai Bizottság tévedhetetlenségének dogmájában” – jegyezte meg. Bírálta az unió vezetését, amiért Európa kimaradt a harmadik évezred küszöbén megjelenő összes nagy technológiai forradalomból. „Mi, az európai nemzetek hazafiai vagyunk azok, akiknek igazuk volt. Igazunk volt, amikor 2019–től kezdve nem akartunk meghajolni a zöldpaktum előtt, igazunk volt, amikor megtagadtuk a migrációs paktum elfogadását, ami egy programozott európai népességcsere” – jelentette ki. A pártcsoport csúcstalálkozóján 11 pártelnök szólalt fel, köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A pártvezetők találkozójának célja, hogy meghatározzák a következő hónapok stratégiáját a nemzeti szuverenitás, a szabadság és az európai identitás védelme, valamint a tömeges bevándorlás elutasítása mentén.
FORRÁS: MTI
(Nethuszár)