Brutálisan sokan halnak meg szuperbaktérium–fertőzés miatt Spanyolországban
2025. 02. 12. 07:30:11
Spanyolországban nyolcszor többen haltak meg az antibiotikumoknak ellenálló, úgynevezett szuperbaktériumok okozta fertőzés miatt 2023–ban, mint azt a szakemberek eddig gondolták a rendelkezésre álló adatok alapján.
A spanyol Klinikai Mikrobiológiai és Fertőző Betegségek Társasága (SEIMC) által, 130 egészségügyi intézmény bevonásával készített vizsgálat szerint 2023–ban 170 ezer beteget diagnosztizáltak multirezisztens baktériumfertőzéssel, akik közül 24 ezren 30 napon belül életüket vesztették. A spanyol egészségügyi minisztérium legutóbbi, még 2015–ben kiadott jelentésében évi 3 ezerre becsülte a szuperbaktériumok okozta halálozást, míg az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) mintegy kétezerre, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodája több mint hatezerre tette a halálozást 2019–ben. Dr. Rafael Cantón, a SEIMC szóvivője és a kutatás egyik szerzője szerint az eredmények közötti jelentős eltérések a különböző vizsgálati módszerekkel magyarázhatók, mert az elérhető hazai és nemzetközi tanulmányok elsősorban szakirodalmi áttekintésen és becsléseken alapultak. A most közzétett kutatás különlegessége, hogy 300 mikrobiológus és infektológus szakember három különböző évben, 2018–ban 2019–ben és 2023–ban, multirezisztens baktériumok okozta fertőzéssel diagnosztizált páciensek állapotának alakulását követte 30 napig, hogy pontosabb képet kapjanak a szuperbaktériumok okozta probléma nagyságáról – tette hozzá. Megállapításuk szerint az első évben 155 ezren fertőződtek meg szuperbaktériummal, közülük 20 ezren vesztették életüket, a második évben 210 ezer betegből 18 ezer hunyt el. A legtöbb, az esetek 42,7 százalékát jelentő megbetegedés húgyúti fertőzés volt, de a legtöbb halálos áldozat tüdőgyulladás miatt vesztette életét – részletezte.
A kutató felhívta a figyelmet arra, hogy az antibiotikum–rezisztencia kialakulásához nagyban hozzájárul az antibiotikumok helytelen és túlzott használata, amely egyre ellenállóbbá teszi a baktériumokat a meglévő kezelésekkel szemben.A szakemberek szerint fennáll a veszélye, hogy 2050–re az első számú halálozási okot a rezisztens fertőzések jelentik majd.
FORRÁS: MTI
(Nethuszár)