Ursula von der Leyen: a 15%-os vámtarifa a legjobb, amit elérhettünk
2025. 07. 28. 13:51:14
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Reuters hírügynökség (News.ro idézése szerint) úgy nyilatkozott az Egyesült Államokkal kötött kereskedelmi megállapodásról, hogy az „a lehető legjobb megállapodás”, amit elérhettünk, és nem szabad alábecsülni, tekintettel arra, hogy az EU-ra 30%-os vámfenyegetés árnyéka vetült.
Az Egyesült Államokba irányuló uniós termékekre 15%-os alapvámtarifa lép életbe, amely a legtöbb termékre – így a gépjárművekre, félvezetőkre és gyógyszerekre is – vonatkozik, közölte Von der Leyen. Ugyanakkor bizonyos stratégiai termékek esetében – például repülőgépek és alkatrészeik, egyes vegyi anyagok és generikus gyógyszerek – vámtarifa-mentességről állapodtak meg. A borokra és szeszes italokra vonatkozó vámtarifa mértékéről azonban még nem született döntés – tette hozzá.
Amikor arról kérdezték, szerinte a 15%-os tarifa jó üzlet-e az európai autógyártók számára, Von der Leyen azt válaszolta: „A 15%-ot nem szabad alábecsülni, de ez volt a legjobb eredmény, amit elérhettünk.”
Az Európai Unió vállalta, hogy három év alatt 750 milliárd dollár értékben vásárol cseppfolyósított földgázt és nukleáris üzemanyagot az Egyesült Államoktól. „Túl sok orosz cseppfolyósított földgáz érkezik még mindig a hátsó ajtón” – jegyezte meg Von der Leyen. Az Európai Bizottság javaslatot tett arra, hogy 2028. január 1-ig fokozatosan teljesen leállítsák az orosz gázimportot.
„A mai megállapodás bizonyosságot teremt bizonytalan időkben, stabilitást és kiszámíthatóságot biztosít”
– mondta Von der Leyen, mielőtt elhagyta Skóciát.
„Komor nap” / Egy szabad népekből álló szövetség behódolással felel
Néhány órával azután, hogy aláírták az Európai Unió és az Egyesült Államok közti vámmegállapodást, François Bayrou francia miniszterelnök úgy nyilatkozott: ez „komor nap” Európa számára, amely „behódolásra kényszerül”.
„Komor nap az, amikor egy szabad népekből álló szövetség, amely azért egyesült, hogy megvédje értékeit és érdekeit, behódolásra kényszerül” – írta a miniszterelnök az X-en (korábban Twitter), a BFM TV szerint.
„Egyensúlytalan megállapodás”
A tét nagy volt: a világ két legnagyobb kereskedelmi hatalma naponta 4,4 milliárd euró értékben cserél árukat és szolgáltatásokat, miközben Washington azzal fenyegetőzött, hogy augusztus 1-jétől 30%-os vámot vet ki minden európai importra.
Azonban Laurent Saint-Martin és Benjamin Haddad, a külkereskedelmi és európai ügyekért felelős francia miniszterek egyaránt egyensúlytalan megállapodásként értékelték az egyezséget. „Tovább kell dolgoznunk főként a szolgáltatási szektoron” – különösen a digitális területen – mondta Saint-Martin, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi többlettel rendelkezik az EU-val szemben a szolgáltatások terén, szemben az árucikkekkel.
„Nem akarom, hogy itt megálljunk (vasárnapnál). Ez azt jelentené, hogy elfogadjuk: Európa nem gazdasági nagyhatalom. Márpedig ennek a megállapodásnak politikai tétje is van” – mondta. „Az Európai Unió valóban erő? Ha igennel akarunk válaszolni, akkor nem zárhatjuk le a történetet vasárnapnál.”
Saint-Martin óvatosan fogalmazott bizonyos szektorok jövőjével kapcsolatban is, kiemelve, hogy „a szeszes italokat is be kellene vonni a megállapodásba”. Hangsúlyozta, hogy ezek a szektorális mentességek különösen fontosak Franciaország számára, például a repülőgépipar, amely kulcsfontosságú az ország külkereskedelmi mérlege szempontjából.
Marc Ferracci ipari miniszter szintén óvatos volt azokkal a szektorokkal kapcsolatban, amelyeket mentesíthetnek az új vámok alól. „Az európai ipar számára fontos ágazatok, mint a repülőgépipar és a szeszesital-gyártás, mentesülniük kellene” – mondta az RTL-nek. „A megállapodás részleteit a nap folyamán ismerjük meg. Aztán az elkövetkező hetekben technikai tárgyalások következnek” – tette hozzá.
FORRÁS: G4Media
(Nethuszár)