Mikor Irén néni mérges lett (Levél Kárpátaljáról)
2018. 10. 16. 22:35:42
Nem ez ám az első eset, hogy Irén néni megcsillantja hatalmas elméjét, akadt olyan is, hogy pedagógusként villantott. Bele is vakult a fél óvoda. Akkor még nem unatkozott annyira, hogy a magyarokkal foglalkozzon, akkor az óvodásokhoz ment nyelvet terjeszteni. Volt is siker és ujjongás, azóta is röhögünk rajta, megértve az ukrán nyelvét! Még most is keringenek azok a videók, amikor Irén néni elment a kicsiny ukrán gyermekekhez, hogy megtanítsa velük a saját nevüket. Akkor elmondta nekik, hogy Mása nem Mása, hanem Maruszja és Misa nem Misa, hanem Mihájló. Meg is magyarázta, hogy ez miért fontos, de a gyermek, aki addig Misa volt, az az is maradt. Hiába magyarázta, hogy Misa az a maci (mint nálunk Misi a mókus), azok a konok gyermekek nem hajlottak a tanulásra, pedig Irén néni nem is durváskodott, nem is debilezett le senkit. A tanóra sikerességét bemutatva, az óra végén Irén néni minden gyermekkel kezet fogott és elmondatta velük a nevüket, ám akadt egy kislány, akit Lizának hívtak, így bemutatkozott, hogy ő Liza, Irén néni szomorúan vette tudomásul, hogy nem ért semmit a nagy előadás, mert a kislány nem akart Jelizavetka lenni.
Lőrincz P. Gabriella
(Nethuszár)