Igen, nálunk ilyenek a liberálisok – ha kell, és itt sokszor kell, akkor nackóbbak, mint a különben tehetséges osztrák festő, akiről sógorék sikeresen hitették el a nagyvilággal, hogy valójában német. Erdélyben így megy ez, az esztendőt a magyar identitásévszak nyitja, és a román zárja.

Pár évvel ezelőtt mondta Vásárhelyen a román cimborám, amikor végezvén a konditermi edzésünkkel csendesen pihegtünk a szaunában, próbálgatván belesni a csajok melltartója mögé, mert még nem tudtuk, hogy ez szexizmus, a csajok sem tudták, ezért önbizalomtól duzzadó pillantásokat vetettek kockás hasunk irányába, tehát évekkel ezelőtt történt, hogy aszongggya nekem Cristi: „megjött a március, nyílnak a magyarok”. S röhögtünk, mert nem kellett magyarázni, értettem, mire gondol.

Március 10-én általában a Székely Nemzeti Tanács kezdi a sort a Székely Szabadság Napja néven szervezett rendezvényükkel, amelyre minden évben százezer magyart várnak Vásárhelyre felvonulni (tükrökkel, vazzeg, tükrökkel sem fog összejönni…, az eddigi maximum a nyolcezer volt), hogy aztán jöjjön a március 15-e, a világ magyarjainak napja, és – kis szerencsével – a magyar Húsvét is közelbe esik dátumilag, hogy teljes legyen a magyar tavasz.

Így kezdjük az évet Erdélyben, és aszerint végezzük, ahogy azt a Főtér beszámolójában olvashattuk: jön, közeleg december elseje, és mindenhol román nemzeti színű zászlók, mi, magyarok halkabban beszélünk azon városok utcáin, ahol ők sokan vannak, többen vannak, mint mi, (és ilyenből egyre több van!) esetleg nem is beszélünk – jobb a békesség. Kezdődik ilyentájt novemberben, hogy aztán december elsejére kiteljesedjen, és utána hipp-hopp, elfelejtődik az egész, jön a karácsony, rohanni kell bevásárolni, már arra sem marad idő, hogy az 1989-es antikommunista forradalom mártírjainak emlékére gyertyát gyújtsunk, különben is, a forradalomnak nincs identitása, nem lehet nemzetiszínbe csomagolva mellet verni, ráadásul ugyanazok vannak hatalomban, akiket akkor elkergettünk.

Szóval, Erdélyben az identitásesztendőt a magyar tavasz nyitja, és a román tél zárja, a kettő között pedig békében éljük hétköznapjainkat a balkáni posványban.

Amúgy sok mindenből van nálunk kettő: színekből is. Tudom, a színek árnyalatai végtelenek, de, ha Erdélybe jössz tudnod kell!, nálunk van két szín, ami mások szemében meghatároz téged: a magyarzöld (helyesen: magyarzőőd) és a románkék. Mi, magyarok zöldek vagyunk: zöld a házunk ablakának kerete, zöld a politikai színünk, zöld az autónk, és zöldre fessük a piros tojást Húsvétkor.

Ők? Ők kékek. Kék minden közintézmény táblája. Kék a rendőrdácsia, a titkos ügynök ingének a színe, és a rendőrök, spiclik beceneve: kékszemű. Kék a román falvak vályogházának színe, hogy tudd, a magyar abban lakik, ott, ahol zőőd a kerítés és/vagy a kapu. (zőődre van, zőődre van a, zőőőődre van a zőőőőőőőőődre…!)

Húsvétból is kettő van: magyar és román. Katolikus és ortodox naptár szerint is kiszámolják, biztos, ami biztos, de azért én erősen gyanítom, hogy Jézus csak egyszer támadt fel, bár a fickó zsenialitását ismerve (vízből csinált bort, basszus, ezt még a legsmekerebb moldvaiak sem tudják, pedig náluk a koleszban Kolozsváron csak emberhúst nem kapsz, mást mindent) nem kizárt, hogy ráduplázott, mondván, ezek ott Erdélyben sosem fognak megbékülni, legyen meg mindegyiknek az ünnepelni valója.

Szóval, van magyar Húsvét, és román Húsvét. Magyar Húsvétkor a román fickók meglocsolják magyar kolléganőiket, akiktől kürtős kalácsot kapnak, és piros tojást, ami ugyebár zöld. Vagyis: zőőd.

Román Húsvétkor a magyar fickók meglocsolják román kolléganőiket és ismét elámulnak azon, hogy Anca, Cristina stb. milyen szépek, mennyire adnak magukra…, aztán eltesszük a piros tojást, ami kék, és eszünk a rengeteg finomabbnál finomabb sütiből (Erdélyben tészta), amivel megkínálnak. Mi, magyarok, verset mondunk a román hölgyeknek locsoláskor, amit ők nagyon értélkelnek, hisz a románok egyszerűen köszöntik egymást, és locsolnivaló hölgyeiket: „Jézus feltámadt!” (románul: Cristos a inviat!), amire minden egyes alkalommal azt felelik: „Igaz, hogy feltámadt!” (románul: Adevarat c-a inviat!).

Dorin barátomat valamelyik esztendőben pont magyar Húsvétkor kínoztam, hogy tanuljon meg egy locsolóversikét, mert Hajnihoz készült locsolni, és iránta érzett gyengéd érzelmeit kiönteni neki, de a „en kicsi kertez légán vadzsok”-nál tovább nem jutottunk, mérges is lett, mondta „fene ebbe a magyar húsvétba, mindig úgy túl bonyolítjátok, bezzeg nálunk milyen egyszerű”, s még replikázott egy fél órát, amíg jól megsértődtem, s mondtam, magamban, hadd el, jössz te még az én utcámba…

Jött is, román Húsvétkor, ami a magyar után egy héttel volt, s mondja nekem: „na, magyar, Jézus feltámadt!”
Mire én: „ülj nyugodtan, a miénk már egy hete jár!”

Ezen aztán – én is, ő is – jót röhögtünk.
Így lesz ezzel a december elsejével: lejár, aztán röhögünk.
Amíg arcunkra nem fagy a vigyor…

(Ghonzó – Nethuszár)
Borítókép: IfjúLiberálisok Facebook-odala