Gáz van, babám! Amerikai-német-lengyel-orosz feszedezés a piacon

A gázpiac hatalmas biznisz – ahogy azt jól értesül kőműves cimbim mondotta volt Nélu bá’nak a monostori Ruptu’ nevű késdobáló könyvtárban, és nem is sejtette, hogy mennyire igaza van, volt, lesz.

A The Economist adta hírül, hogy az amerikaiak, tudjátok, akik minden sarkon védik a demokráciát, nos, ők aláírtak egy gázszállításról szóló szerződést Lengyelországgal. Csakhogy értsük: azzal a Lengyelországgal, amelyik az Európai Parlament és minden más uniós intézmény szerint épp lábbal tiporja az emberi jogokat, diktatúrát épít ki, és bontja az uniót belsőleg, kohézionálisan.

Szóval a jenkik jöttek, láttak (némi készpénzzel bíró vevőt, kiszolgáltatva az általuk utált oroszoknak) Lengyelországban és győztek, úgy adtak el 41 milliárd köbméter gázt, hogy a szemük se rebbent az aláíróknak, a szerződés mellesleg 24 évre szól. A lengyeleket az sem zavarta, hogy az amerikai cseppfolyós gáz jóval drágább, mint az orosz, végelszámolásnál 2 dollár is lehet a különbség, mondják ezt a The Economistnak nyilatkozó szakértők.

Hogy Európa megosztottságát (az igazit, nem azt a fost, amit az EP-ben siratnak) jobban bizonyítsuk a nagyvilágnak, a németek is léptek egyet, Merkel mama rácsörgött a korábbi kancellárra, Gerhard Schröderre, heil, mein Geri, megvan még a telószámod Putyinhoz?, mire Geri mondta, há’ hogyne, most is itt ülök a Gazprom igazgatói tanácsába’, azóta vagyok itt, hogy nem vagyok kancellár, mit tehetek érted, mein Mutter – gáz kéne, mondta Mutti, és ez egy német vezető szájából nem sok jót jelent a Németországon kívül élőknek, de még azon belül sem biztos, mire Geri belevihogott a telefonba: wir schaffen das.

Pár napra rá alá is írta a német Peter Altmaier gazdasági miniszter és Alekszej Miller, a Gazprom elnöke a dajcsoknak szállított gázmennyiség növeléséről szóló szerződést, Merkel pedig megszövegezett egy nyilatkozatot, miszerint Orbán és Magyarország Oroszország trójai falova az EU-ban, meg még több szankciót. Amúgy Molotov-Ribbentrop óta nem lepődünk meg a német-orosz közeledéseken, különösképp, ha a kelet-európai piac (államok, államrendek, szabadságjogok stb.) felosztásáról van szó – teszem ezt hozzá én, és nem Merkel mama.

Geopolitikai jelentősége mellett se menjünk el: Lengyelország most 24 évre elkötelezte magát az USA mellett, ami részben érthető, tekintve a nem túl vidám és baráti orosz–lengyel közös házibulikat, és a lengyelek kárára elkövetett kisebb tömegmészárlásokat, lásd még Katyn. Amerikának így a mostani félnáci ukrán kormány mellett lett még egy érdekszövetségese, Lengyelország, Romániát pedig már korábban megvették kilóra, az óceántúliak épp most nyitnak aranybányát is nálunk – díz íz dö bégining of ö véri bjútifúl frendsipp, ami tart már egy ideje, viszont mi még mindig vízummal utazunk New Yorkba.

Persze tudjuk, hiába drágább az amerikai gáz, nem Ukrajnán keresztül jön, ami, tekintve a 2006 és 2009-es válságokat, amikor a derék északi szomszédainknál bedugultak az internacionális vezetékek (az utóbbi pár száz év csak erről szól Európa ezen felében, de most a gázvezetékekről beszélek), így a veszély most is fennáll, ám egyúttal az érdek is, hogy Ukrajna stabil maradjon, akár a magyarok és a románok elnyomása árán is, persze az is könnyen előfordulhat, hogy Oroszország ezzel szerzett igazolást Ukrajna újbóli föderalizálására, ahogy a közepes erősségű megszállásokat nevezik Moszkvában, és – egyezzünk meg – egy fokkal mégis csak jobb és szebb ez a megnevezés, mint az üzleti érdekből demokráciaexport címén elkövetett szőnyegbombázás és napalm bevetése.

Románia egyelőre küszködik a Fekete-tengeri gáz kitermelésével, amire a magyarok is bejelentkeztek, mint vevők, volt is belőle ribillió, megveszik a szent román gázt a barbár magyarok, holott azt hiszem mindkét ország tanulhatna a német–orosz viszonyból, mármint miként kell leszarni mindenki fejét, ha az érdekünk úgy kívánja.

Forrás: The Economist

(Ghonzó/Nethuszár)