A Tusványosi fesztivál és Bálványosi Nyári Szabadegyetem keretén belül sorra kerülő és erdélyi politikai témákat érintő beszélgetéseken, előadásokon egyetlen – igaz súlyos – tanulság fogalmazódott meg bennem: az erdélyi magyar politikai osztály csődöt mondott!

Egész egyszerűen már azzal is lépéshátrányba hozza magát, hogy nem ismeri fel a problémák valós összetevőit, aztán mindezt fokozza azzal, hogy nem nevezi meg az általa eddig elkövetett hibákat, és végül, nem fogalmaz meg javaslatokat a problémák megoldását illetően, arról már nem is beszélek, hogy esetleg egy új módszertant (khm, az erdélyi magyar alapmegállapodás, kvázi társadalmi szerződés megalkotása és egyéb filozofikus hülyeségek) állítana fel, amellyel elkerülné – nota bene: megelőzné – a problémák eszkalálódását.

Az első részben az úzvölgyi katonai temető körül zajlott panel”beszélgetést” mutattam be, most a Beke István és Szőcs Zoltán, azaz a „székely terroristákról” tartott beszélgetést, illetve a marosvásárhelyi magyar orvosképzés létrejöttének sikertelenségeiről tartott előadást vesézem ki. Közösségi szempontjainkat tekintve, egyik rosszabb, mint a másik.

Beke István és Szőcs Zoltán

Ez az a beszélgetés, vita, előadás, nevezzük bárhogy, amit kár volt megtartani, legalábbis a két elítélt, Beke István és Szőcs Zoltán szempontjából – ugyanis sok jót számukra ez nem hozott, de rosszat még hozhat, és arra sem képesek a közönség elé kiülő szereplők, hogy ezt megakadályozzák. Az orbitális abszurditás idei nagydíját Fejér László Ödön RMDSZ-es szenátor tudhatja magáénak, kicsit hosszabban is idézek most tőle:

„Romániában ma is létezik az a háttérhatalom, amely azt a régi modellt viszi tovább, hogy Romániát csak románok lakhatják. Itt vagyunk azonban mi magyarok, akik szülőföldünkön szeretnénk maradni, és ők ezt nem tudják elfogadni. Ebből fakad az a viselkedés, amit a két fiatal is megtapasztalt. Amíg Románia feudalista gondolkodásmódját nem tudjuk megváltoztatni, és nem látják be, hogy Románia nem a románoké, hanem az országban élő embereké, addig nagyon kevés esélyünk lesz arra, hogy a két fiatalt kihozzuk a börtönből” (Forrás itt!)

Kérem szépen: azt, hogy Románia nem jogállam, brühühü és jajajjaj, ezt ismerjük. A csontot is lerágták már erről, ezért eléggé csemer, hogy X éve, ahol X rohamosan tart a végtelenhez, még mindig itt tartunk, de az meg különösen pikáns, hogy Fejér László Ödön úgy vádolja a román jogrendszert, háttérhatalmat és az összes román istóknyilát, mintha nem belőlük élne, köszi szépen, elég jól. Az úr ugyanis Románia szenátora! Ha ennyire nyírják a magyarokat, minden sarkon jogtalan ítéletek lesnek ránk, akkor lehet nem szenátorként kéne ilyen vádakat megfogalmazni, az eset abszurditására pedig nem is kérdezett rá senki, valahogy így: „ha ennyire gáz a szitu, szenátor úr, akkor nem kéne lemondani?” vagy: „mennyire lehet hiteles a román jogállam kritikája, ha ennél az asztalnál ott ül két magyar, akik közül az egyik Románia szenátora, a másik pedig képviselője, Kulcsár Terza József személyében?”

Nem kell idegesíteni őket, tudom jól, hisz mindent megtesznek, de ennél többet ők sem tudnak, és ők is csak annyit tudnak tenni, amennyit lehet, többet nem, különben is, ha ők nincsenek, még ez sem lenne ésatöbbi. Siralmas!

SI-RAL-MAS!

A Nethuszár tavaly augusztusban már felvetette, hogy a „székely terroristák” perében mentorként megjelenő, egykori MPP-s erdőszentgyörgyi polgármesterjelölt, bizonyos dr. ing. Sebestyén Teleki István szerepe meglehetősen gyanús, illetve elég sok kérdést vet fel, főleg abban a tekintetben, hogy az illető úgy a Maszolnak, mint Csibi Barnának adott nyilatkozatában (Csibi Barna által készített háromrészes videóinterjú ITT, ITT és ITT érhető el) megerősítette, hogy Svájcban vallomást tett – ez viszont sehol sem szerepelt a tárgyalások során, sem a vád nem tud róla, sem a védelem, sem senki. Az eset azért vet fel fontos kérdéseket, mert a vármegyések által dr. ing. Sebestyénnel folyatott, és a hatóságok által lehallgatott párbeszédben merülnek fel azok a témák, amelyek alapján terrorista előkészületekre gyanakodik a titkosszolgálat, erre hivatkozva kérnek és kapnak engedélyt a további megfigyelésre, lehallgatásra.

A dr. ing. Sebestyén Teleki Istvánnal folytatott beszélgetésben hangzik el az orosz támogatás, a földgázvezeték felrobbantása stb. Csupa olyan dolgok, amelyek alapos okot adnak a gyanúra, ha igazak, illetve ha a srácok tartották volna vele a kapcsolatot – csakhogy ezt jól tudjuk: Szőcs Zoli őrültnek tartotta a fickót, Beke István pedig soha nem is találkozott vele, nem is beszéltek semmit egymással.

Szerintetek volt szó erről Tusványoson? Ugyan! Nyomozással, aprómunkával nem lehet tapsokat begyűjteni a meleg elől akarattal vagy tévedésből a sátorba behúzódó közönség soraiból, így maradtak a nagyot mondások, az ürességtől kongó közhelyek.

Kulcsár Terza József szerint: „Mi magunk sem álltunk ki megfelelően az ügy mellett – vélekedett –, hiszen a tüntetéseken sem voltunk elegendően” – és ez volt az egyetlen mondat, ami igaz, őszinte, és talán innen kellett volna kezdődjön az egész, de folytatva a gondolatot: a tüntetéseken nem azért vannak kevesen, mert az erdélyieket nem érdekli Beke Istvánék sorsa, nem érdekli őket az úzvölgyi helyzet, hanem azért, mert a tüntetéseket folyton ugyanaz a politikai osztály szervezi, amelyikből az erdélyi magyarság kiábrándult. Azt még ugyan megtesszük, hogy országos jelentőségű választásokon az RMDSZ-re voksolunk, mert ez lassan a génjeinkbe ivódott (vagy inkább beletáplálták), de a mindennapokban már nem mozdulunk meg közösségi vezetőink hívó szavára, mert minek? Egyik kutya, másik eb, mondja az egyszeri erdélyi, s talán igaza is van…

E sorok szerzője tavaly már szűkebb környezetében kimondta: semmi esély arra, hogy a két székely fiút idő előtt kihozzuk a börtönből. Akkori véleményem szerint ezt a dolgot el kell engedni, semmiképp sem szabad a két ország közötti feszültségforrásként kezelni, és arra kell koncentrálni, hogy az összes olyan jogi lehetőséget, amellyel börtönbüntetésük törvényesen csökkenthető (jó magaviselet, börtönben végzett munka stb.) ragadjuk meg, valamint látogassuk őket minél gyakrabban. Itt mindenképp dicséret illeti Kulcsár Terza Józsefet, aki minden egyes lehetőséget megragad, hogy meglátogassa őket, és a börtönbeli mindennapi körülményeiket javítsa!

Az egész terrorperről szóló panelbeszélgetés számomra az egyik legunalmasabb része volt Tusványosnak – és először nem is értettem miért. Aztán újraolvastam a tavalyi terrorperről szóló beszélgetés beszámolóját, s rájöttem, hogy időnként szó szerint ugyanaz hangzott el, mint tavaly. Ha ők, azaz a politikai osztály, ennyit tudott haladni egy év alatt, akkor miért is kéne mi az ő tüntetéseikre járjunk?

Mint cseppben a tenger, úgy mutatja meg egy apróságnak tűnő, de annál beszédesebb eset, ami szintén itt történt meg, Tusványoson: Tőke Ervin, a beszélgetés moderátora, és Néppártos képviselő, azzal a szándékkal, hogy érzékeltesse a fiúk börtönbeli helyzetét, azt mondta, hogy a földre kellett tegyék matracaikat, annyira csípik őket a poloskák. Bontsuk ki most ennek a helyzetnek a maga teljes igazságát: NEM CSAK Bekéék, hanem minden elítélt, minden cella ugyanettől szenved. A Nethuszár utánajárt, és kiderült, hogy a börtönben használt matracok több évesek (ahogy forrásunk fogalmazott, de pe vremea lui Ceausescu, azaz Ceausescu idejéből valók), ugyanakkor a tusványosi beszélgetés előtt kb. két héttel már megérkeztek az új, tiszta matracok, amelyekből Bekéék is megkapták a nekik járót. Azon a nap, amikor ez a poloskás-matracos sztori elhangzott Tusványoson, ez aznap már nem volt igaz! (Egyébként ezt Tőke Ervin a beszélgetés után pontosította is, viszont a médiában már nem jött le!)

Tanulságként talán csak annyi: mérhetetlenül nagyon hiányzik az erdélyi magyar civil szféra. Az a civil mozgalom, amelyik képes lenne ügyeket, és CSAK ügyeket felkarolni, továbbvinni, és egész a megoldás kapujáig görgetve azokat, ahol a politikának már csak a befejezés maradna, mint tennivaló, ugyanakkor el sem kerülheti ezt a befejezést, mert érzi a civil társadalom jéghideg leheletét a tarkóján – valahogy így képzelném el az erős képviseletet.

MOGYE

A civil élet hiánya sehol sem mutatkozik meg jobban, mint Marosvásárhelyen, amely városként lassan Ionesco drámáit is simán übereli.

Ez az a város, ahol a tömegközlekedésen utazó polgár leszáll, hogy megtolja azt a buszt, amire vett jegyet – 2019-ben.

Ez az a város, ahol az RMDSZ úgy van, hogy nincs, ami van belőle, az viszont végletekig korrupt, és összejátszik a szintén korrupt román városvezetéssel, ahol a Forgatag megszervezése politikai kérdés, ahol egymást szívatják a magyarok, ahonnan a marakodás miatt a magyar, és bármilyen külföldi tőke is tovalép, és ez az a város, ahol mindezért mindig, de mindig valaki más a hibás.

Így van ez a MOGYE-vel is, amely úgy lett MOGYTME, hogy ahhoz a magyar oktatók hozzá sem tudtak szagolni. Az évek óta napirenden levő, és a Petru Maior Egyetemmel történő egyesülésről folyatott közös gondolkodásba be sem léptek, hogy aztán meglepetten vegyék tudomásul, ők hiányoznak az új egyetemről. A tusványosi beszélgetésen előjött aztán az igazi vássárhellyi táttájé az összes jelenlevő egyetemi oktatóból. Csak és kizárólag a politika a hibás, a politika tudja megoldani – szó szerint így hangzott el: a MOGYE ügy politikai kérdés, mondta Zakariás Zoltán néppártos politikus.

Ismétlem: a politikus!

De nehogy az Istenért azt higgyétek, hogy politikusként egy politikai kérdésről önkritikusan állt volna a dolgokhoz, vagy bármi ilyesmi. Dehogy. Elmesélte, hogy milyen volt, amikor 1990-ben újraindították a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzést, aztán persze megvádolta az RMDSZ-t, hogy amaz 2019-ben, a 24. órában politikai eszközökkel nekiállt valamit megoldani – miközben ez nyilvánvalóan nem igaz. Nem igaz, sem mint vád, sem, mint helyzetértékelés. Ugyanis az RMDSZ korábban egy kormányt zsarolt meg, hogy legyen magyar orvosi, meg is született a kormánydöntés erről, és pont emiatt aztán ez a kormány meg is bukott, ennek köszönhetjük Victor Pontát…

Szóval, ha politikai kérdés a MOGYE ügye, akkor az úgy néz ki, hogy ebbe bukott már bele román kormány, így egy román kormány sem fogja ezentúl felvállalni, hogy ezt átverje a közönségen. Mindezt amúgy Zakariás is, és az egyetemi oktatók is tudják. Azt hiszitek, hogy a háttérben, a mindennapokban tesznek valamit? Persze, az oktatók közül az egyik megpróbálta lebeszélni a diákokat, hogy ne legyenek annyira túlfűtöttek. Gratulálok!

Ez volt a legnagyobb hazugság, ami elhangzott, a felelősség, a tennivalók, az aprómunka hárítása, a szar szétkenése – a „há mi nem tudunk semmit tenni, majd az eremdész”, mondom mindezt úgy, hogy a legkisebb mértékben sem vagyok Szövetség-rajongó, de az a semmitevés, ami végigkísérte a MOGYE magyar karának a megalapítását a magyar oktatók, és úgy általában a marosvásárhelyi magyar közélet részéről, az több, mint idegesítő, igazság szerint kiábrándító.

A tortahabon levő cseresznye: miközben a beiskolázási számokkal büszkélkedtek ezek az oktatók, addig pont az ő egyetemükön hirtelen levágtak vagy negyven helyet a magyar beiskolázási számokból, derült ki a beszélgetés másnapján. S mindez persze derült égből villámcsapásként érte az említett professzorokat.

Következtetések

A Bálványosi Nyári Szabadegyetemen ezt a három panelbeszélgetést kísértem figyelemmel, ezekkel a témákkal kapcsolatban folytattam különböző háttérbeszélgetéseket, és ezek alapján alakult ki az a véleményem, hogy az erdélyi magyar politikai osztály, RMDSZ-el, Néppárttal, MPP-vel, mindennel együtt kifulladt!

Kész, vége, ennyi volt?

Vagy nekiállunk és újratervezzük ezt az egészet?

Ez még mindig kérdésként lóg a levegőben, de a kilátásaink siralmasak. Annál is inkább, mert, tapasztalataim szerint, a magyar kormány, és a magyar sajtó (ideértve a nem épp kormánypárti 444-et, vagy az Indexet is, legalábbis én így szűrtem le…) kiemelt figyelmet fordít ügyes-bajos dolgainkra, és állítom, hogy a jó szándék minden magyarországi szereplőben megvan, de a konkrét ügyek kapcsán információhiányban szenvednek, az erdélyi magyar politika belső villongásai, tétlenkedései (sok esetben korrupciós ügyei) miatt elbizonytalanodnak, ráadásul azonnali cselekvést kívánó ügyekben, mint az úzvölgyi eset, alig tudnak olyan erdélyi partnert, akihez hiteles információkért, szakmai tanácsért fordulhatnak.

Az erdélyi magyar politikai osztály jelentős része úgy mutatkozott be idén Tusványoson, mint aki arra sem képes, hogy a magyarországi partnereinek helyi támasza legyen – tényleg el kéne gondolkozni azon, amit elég keserűen jegyzett meg a jobboldali médiában dolgozó egyik kolléga, hogy az erdélyiek csak várják a pénzt, de nincsenek eredmények. Ő mondta, és gondoljatok bele, ha ez Pesten is kezd látszani, akkor milyen jövő várhat ránk, teszem azt a következő 50 évben?

És adódik a kérdés: mit teszünk mi? Képesek vagyunk egy cselekvő civil társadalmat felépíteni, és képes-e a mi generációnk, meg az utánunk jövő, most huszonéves generáció arra, hogy egy alkalmas vezetői réteget kitermeljen?

Van még olyan, akit magunk közül jó szívvel megválasztanánk?

(Ghonzó, Nethuszár – borítókép: Beliczay László, Székelyhon)