Náci-e vagyol, Albi bá’ – tényleg háborús bűnös volt Wass Albert?

Az, hogy egy magyarországi politikus hülyeségeket beszél, azon már meg sem lepődünk. Az, hogy magát következetesen liberális és/vagy baloldalinak hazudó magyarországi politikus képtelen az árnyalt gondolkodásra, a téma érzékenysége miatti óvatos megközelítésre, és úgy érzi, hogy neki feltétlenül morális és erkölcsi ítéleteket kell hirdetnie – nos, ezen sincs mit meglepődni, így megy ez már vagy 30 éve odaát, és még mindig nem unják, de ez legyen az ő bajuk. Ami miatt a kérdéssel itt, a Nethuszáron is foglalkozunk az az, hogy Erdélyt is elérte az ominózus nyilatkozat kapcsán indult hülyeséghullám, na meg Wass Albert végül is erdélyi volt, tehát nem árt tisztába tenni néhány dolgot, eseményt, tényt és kérdést, ami személyét körüllengi.

Mit is mondott KariGeri, Budapest újonnan megválasztott főpolgármestere, ami kiverte a biztosítékot? Idézem: „Mondjuk a Wass Albert térnek nem nagyon örülök, megmondom őszintén, tehát a Széll Kálmán legalább nem volt – hogy mondjam – náci vagy náci kollaboráns. (…) Wass Albert írói munkássága nem írja felül politikai támadhatóságát” – az idézetet a Maszol cikkéből emeltem át.

Elöljáróban: az alább olvasható szöveget nem tartom cikknek. Terveztem még pár évvel ezelőtt, hogy írok erről a témáról, mármint Wass Albertről és a peréről, de aztán elmaradt. Wass Albert perének anyagát és körülményeit akkor ismertem meg jobban, amikor a sármási zsidók lemészárlása kapcsán neki fogtam nyomozni, hogy mi és hogyan történt akkoriban, és mi lett az elkövetők, a gyilkosok sorsa – az erről szóló cikkem nemsokára olvasható lesz a Nethuszáron. Nos, ez egy jó három éves sztori, kisebb-nagyobb – inkább nagyobb – szünetetekkel immár három éve lovagolok a sármási témán, és ennek egyik leágazása lett volna a Wass-cikkem, abból kifolyólag, hogy kezembe került, és, ha már ott volt, el is olvastam a népbírósági perének anyagait. Ugyanakkor eléggé rég talpalom már Mezőség eldugott falvait, így jártam a szóban forgó helyszíneken, beszéltem olyan öregekkel, akik emlékeztek a gyilkosságokra, láttam mindkét szóban forgó egykori tömegsír helyszíneit – ezek sajnos rég történetek, amikor fiatal voltam és csavargó, és nem sokat törődtem azzal, hogy leírjam élményeim, elég volt nekem megélni ezeket, most viszont emlékeim is felelevenítem majd.

Tudni kell, hogy azóta volt pár merevlemez-halálom, és néhány windows-gyilkosságom, így sok adatom odaveszett. Ezért is mondom, ez nem cikk, mert nem tudok korabeli dokukat bevágni, ahogy az eredeti szándékom szerint terveztem, és sokszor fogok tévedni dátumokban, nevekben vagy esetleg helyszínekben, mert emlékezetből idézek, viszont ezek a lehetséges tévedéseim a lényeget nem érintik.

Fontos tudni, hogy nem akarom Wass Albertet sem felmenti, sem elítélni – bár véleményemet nem rejtem véka alá, azzal egyetért aki akar, aki nem, úgy is jó. Azt viszont tartom, hogy a helyzet sokkal bonyolultabb annál, hogy egy megengedhessük magunknak azt a luxust, hogy egy Karácsony Gergely ítéletet mondjon egy önmagát megvédeni már nem tudó ember felett. Egyébként is, mi ez a magyarországi népbetegség, hogy a baloldali/liberális politikus erkölcsi ítéletek meghozatalára érez folytonos késztetést?

Háborús bűnös-e Wass Albert?

Wass Albert nem egyedül, hanem édesapjával, Wass Endrével együtt került a második világháború után, 1946-ban felálló Népbíróság vádlottjainak listájára. A terhükre rótt cselekmények, szám szerint kettő, pedig 1940 őszén, a magyar honvédség észak-erdélyi bevonulásának idején történtek, és nem a háború vége felé, mert olvastam már olyant is, hogy 1944-re teszik egyes okos megmondóemberek a szóban forgó gyilkosságokat. Az időpont leszögezése azért is fontos, mert a tanúvallomásokat majd csak öt-hat évvel később, 1945-1946 környékén veszik fel, amikor a szemtanúk közül akadnak, akik már nem élnek, illetve az események sodrásában jelentősen átalakultak az emlékek – ez utóbbi érthető, a mezőségi falvak lakói annyi mindent éltek át négy év alatt, mint korábban száz, vagy talán még több esztendő alatt, hogy csak egy példát említsünk: román-magyar-ismét román, majd szovjet, majd román kommunista közigazgatás váltja egymást alig tíz év alatt. Igaz, ez nem tartozik szorosan a tárgyunkhoz, de érzékeltetni akartam, hogy akkoriban sem volt sokkal egyszerűbb a világ, mint ma.

De vajon fennáll-e a háborús bűn, és, ha nem, akkor ez jelent-e valamit?

Egyáltalán, szóba jöhet-e 1940 őszén olyasmi, hogy „háborús bűn” Erdély területén? Aligha, hiszen 1940 őszén Magyarország és Románia nem állt hadban egymással, (sőt, papíron egymással szövetségesek, és mindketten Németország nagy barátai, mert már akkor is tudtuk, hogy nyugati hatalmak seggnyalása sokkal célravezetőbb, mint a szomszédoddal békében lenni) az észak-erdélyi bevonulás egy olyan nemzetközi szerződés alapján történt, amit Románia is aláírt.

A háborús bűn fogalmának ilyesféle relativizálásával bőven találkozni a magyar sajtó és közgondolkodás jobboldalán, aztán ebből egyesek merészelnek levonni azt a következtetést, hogy ilyesformán Wass Albert nem volt háborús bűnös. Nos, akkoriban a „háborús bűncselekmény”, a „népirtás” és az „emberiség elleni bűncselekmény” még nem vált annyira el egymástól, hogy a jogi nyelvezet ilyen apró árnyalataira is figyeljen a Népbíróság, illetve a háború borzalmainak hatására ez aligha érdekelt akkor bárkit is – gyilkosokat kellett megtalálni, elítélni, és másodlagos kérdés volt, hogy háborús bűncselekménynek, vagy emberiség elleninek számít az, amit tettek.

Gyilkolt-e Wass Albert?

Nos, nem. És ezt még a Népbíróság ítélete sem állította!

Akkor most mi van?

Akkor most az van, hogy nézzük szépen az eseményeket, amelyek miatt Wass Endre és fia, az író Wass Albert a vádlottak padjára került. Két gyilkosságról, pontosabban, két helyszínen történt többes gyilkosságról van szó: Vasasszentgotthárd (Sucutard), a Wass-család egyik ősi fészke, itt volt a kastélyuk is, amiben Endre, az apa lakott egy időben, és Omboztelke (Muresenii de Campie) a két szóban forgó helyszín. Két, még mai fogalmaink szerint is eléggé eldugottnak számító mezőségi falucska.

Vasasszentgotthárd

A magyar honvédség letartóztat hat személyt: négy románt (Ioan Caţi, Iosif Moldovan, Petru Mărgineanu és Mărioara Mureşan), valamint két magyar zsidó leányt (Mihály Eszter és Mihály Rozália). A honvédség ezen csapatát Wass Endre és felesége Mansberg Izabella szállásolja el a szentgotthárdi kastélyukba, ám ők maguk nincsenek jelen a letartóztatáskor, legalábbis erre nézve terhelő információ nem került elő, és a Népbírósági iratok, vallomások között sem találtam. A honvédek pár órával később két románt (Petru Mărgineanu és annak nevelt lányát, Mărioara Mureşan) szabadon engednek. Délután Wass Endre és felesége kocsival áthajtanak a szentgotthárdi kastélyhoz, másnap hajnalban a négy foglyot a közeli Cege határában lelövik.

Tények:

• egy tanú sem állította, hogy Wass Albert bármikor is jelen lett volna a szentgotthárdi kastélyban, vagy annak környékén, vagy bármilyen formában részt vett volna a cselekmény bármely szakaszában. Ilyen tanúvallomás nem létezett – az öt-hat évvel későbbi tanúvallomásokban az egyszerű parasztemberek, ahogy akkoriban szokás volt „contele Wass” (- sic!) vagy „groful Wass” megnevezéssel illetik azt, aki gyanújuk szerint felbujtotta a honvédeket – ilyenformán a Népbíróság 1946-ban aligha tehetett volna mást, mint mind a két Wass-t vádlottak padjára ülteti, aztán hallám’ mi derül ki....
• Rosenberg Jakab, a két zsidó leány sógora azt állította, hogy Wass Endre „kommunista felbujtóknak” nevezte a négy személyt. Egyébként, ezt már én teszem hozzá, és nem Rosenberg vallomása alapján, hanem az általam összeolvasott román források, illetve a falubeli öregek általam történt kifaggatása alapján szerzett információk alapján (2008 nyarán jártam be a környéket és próbáltam szóba elegyedni a visszaemlékezőkkel) összesen 11 családot, románt és zsidót vegzáltak azokban a napokban a magyar honvédek, akik a nyíregyházi 19-es ezredhez tartoztak, egy román nemzetiségű fiatal pedig még korábban belehalt ezekbe a veréssel tarkított vallomásokba.
• Axente Rotaru – szemtanú, aki a Népbíróságon is vallomást tett – ő látta, amint a gyilkosság elkövetése előtt délutánon Wass Endre megérkezik feleségével a szentgotthárdi kastélyhoz. Rotaru mindvégig ragaszkodott hozzá, hogy CSAK Wass Endrét, és feleségét látta, Albertet sehol, soha nem említette!
• Axente Rotaru vallomását megerősíti a vele amúgy semmilyen kapcsolatban nem álló Ordentlich Géza helyi zsidó boltos vallomása is. Amint azt említettem, Rosenberg szerint Wass Endre bujtotta fel a honvédeket, és Wass Endrét említ a vallomásában is, Albertről szó sem esik. Azonban Ordentlich Géza mond valami mást is, amit a magyar jobboldal nem igazán szeret idézni, ahogy én észrevettem. Tanúvallomásában megerősíti, hogy a gyilkosságok előtti nap délutánján átment a szentgotthárdi kastélyba, ugyanis Wass Endre régi jó ismerőse, némiképp baráti viszony is volt közöttük, és erre alapozva megpróbálta kieszközölni a foglyok szabadon engedését. Találkozott is Wass Endrével (itt Axente Rotaru vallomása is megerősítést nyer, tényleg a gyilkosságok előtti napon jelen volt a kastélyban Wass Endre), akit megpróbált meggyőzni, hogy érje el a foglyok szabadon engedését a honvédek parancsnokánál. Ordentlich Géza szerint Wass Endre azt válaszolta, hogy ő csak a törvényt követi, meg van kötve a keze, és a katonaság dolga rendet tenni stb. A szokásos bla-bla, amikor nem akarsz segíteni valakin, és még hozzátette, hogy a két leányka „piros ruhában, és hajában piros masnival járuljon a honvédek parancsnoka elé” – utalva ezzel feltételezett kommunista mivoltukra.

Az erdélyi íratlan, de annál régebbi szabályok szerint ez különösen kegyetlen lépésnek számított, ugyanis a falubeliek általában segítik egymást egy idegennel, jövevénnyel szemben – ez mai napig is tetten érhető az erdélyi közgondolkodásban, akkoriban pedig még hangsúlyosabban volt jelen. Tudni kell, hogy a szentgotthárdi kastély pincéjében raboskodtak a későbbi áldozatok, így sokba nem került volna Endrének, hogy odaengedje Ordentlichet bár az egyik ablakhoz, vagy valami. A két román fiatalembert, és a két magyar zsidó leányzót másnap hajnalban végzik ki Cege határában, ahol egy gödörbe lövik őket, a fiúk holttestét a lányokra dobják, azt mímelve így, hogy halálukban is szexuálisan közük volt egymáshoz. A holttesteket 1946-ban exhumálják, a maradványokból egyértelműen megállapítható, hogy a foglyokat közelről hátba lőtték.

Az üggyel kapcsolatban az 1946-os népbírósági per után előkerült két újabb irat, amely azonban sokat nem segít a tisztánlátásban. Az egyik egy 1940-ből származó csendőri jelentés, amely szerint a nyíregyházi 19-es átadták a honvédség 11-es ezrede „K” csoportjának a foglyokat, akik Cege határában szeptember 23-án (vagy 24-én) hajnalban szökést kíséreltek meg, így „fegyverhasználatra került sor”, amelynek során „a foglyok életüket vesztették”.

Ezt azonban érdemes magas fokú fenntartásokkal kezelni! A honvédség 11-es ezrede, és annak K csoportja a jelezett időszakban a környéken sehol máshol nem bukkant fel. Csak Cegén. Csak arra az időre, amíg a foglyok szökést kísérelnek meg, lelövik őket, majd ismét eltűnnek. Sem Cege irányába, sem onnan visszafele soha senki nem látta őket ezekben a napokban. Ha korábban a környéken vannak, akkor arról tucatnyi tanú megemlékezett volna. Ha csak aznap hajnalban érkeznek, akkor arról még több tanú megemlékezett volna, hisz ez eleve olyan szokatlannak tűnt volna, hogy megjegyzik az emberek. Különösen ebben a mezőségi közeben, ahol szerintem még ma is beszélik a kocsmában, hogy járt itt egy magyar 2008-ban, aki Wass Albertől kérdezősködött, de jól tudott románul, és Hagi volt a kedvenc focistája.

Ez a csendőri jelentés azért is kétségbevonható, mert a másik faluban, Omboztekén elkövetett gyilkosságok nagy port vernek fel, és román–magyar–olasz–német vegyes-bizottság vizsgálja az esetet, így kellett valami, amivel „kimossák magukat” – különben is érthetetlen: amennyiben valóban így történt, akkor a magyar katonai közigazgatás miért nem engedte meg, hogy az áldozatok hozzátartozói kihantolják a halottakat, és az illő végtisztességet megadva eltemessék őket, holott erre vonatkozó kérelem létezett?!

Ezt a csendőri jelentést tehát olyan nagyon komolyan venni nem lehet, ugyanakkor, akár igaz, akár nem, Wass Endre nem épp dicséretre érdemes szerepét ez nem módosítja. Annak bizonyítása viszont, hogy valóban az ő felbujtására, javaslatára tartóztatták le a későbbi áldozatokat majdhogynem lehetetlen, hiszen – érthető módon – egy ilyen beszélgetés, ahol ez a javaslat ESETLEG elhangzik, aligha történik meg szemtanúk tucatjai előtt. Hasonlóképp nehezen bizonyítható az az állítás is, hogy a kivégzés előtti estén dőlt volna el a sorsuk, és itt Wass Endre „parancsára” döntenek úgy, hogy a foglyokat kivégzik. Egyrészt, akármilyen gróf is Wass Endre, mégiscsak civil, nem katonai parancsnok, és bármilyen katonának először is a hivatalos felettese előtt kell felelnie, nem egy frissen felszabadított erdélyi gróf előtt.

A szentgotthárdi esettel kapcsolatosan utólag előkerült másik  dokumentum az egy román titkosszolgálati jelentés 1941 márciusából, amelyben szintén csak és kizárólag Wass Endre szerepel, mint az esetnél jelenlevő, és mint felbujtó. Ez a titkosszolgálati jelentés viszonylag módszeres, a helyi parasztok vallomásain alapul, köztük sok olyan lehet, aki később, az 1946-os perben nem is tett tanúvallomást, be sem idézték. Az időpont szintén fontos, ismételjük meg: 1941 – szemben a népbírósági perrel, itt alig fél évvel vagyunk az események után. A jelentésen 1941 márciusa szerepel, a gyilkosságok ugye 1940 szeptemberének vége felé történnek, az így begyűjtött anonim vallomások alapján összeállított jelentés valóságtartalma az összes ügyel kapcsolatos dokumentum között a legmagasabb. Wass Albertről ebben sem esik szó…

A népbíróság nemcsak Wass Endrét és Wass Albertet ítéli halálra a vasasszentgotthárdi gyilkosságok miatt, hanem egy Pakucs nevű hadnagyot is (szintén távollétében), ami azért érdekes, mert minden szemtanú egy alacsony és kövér ezredesről számol be, aki parancsolt a katonáknak akkoriban, így az első számú felelősség is őt terhelné. Nevét azonban a népbíróságnak nem sikerült kiderítenie, ahogy Pakucs hadnagynak sem. A vádlottak keresztneveinek a hiánya a népbírósági iratokban általánosnak mondható, szokás ezt a jobboldalon a per koncepciós mivoltának tulajdonítani, hogy annyira siettek volna az ítélettel, hogy nem voltak kellően részletesek. Ez viszont nem igaz: a népbíróság akkoriban nem sok magyar közigazgatásból itt maradt névlistára támaszkodhatott, ezek között még kevesebb volt a hivatalos katonai névsor, ami alapján azonosíthatták volna a személyeket, a neveket gyakorlatilag a falubeliek visszaemlékezései alapján gyűjtötték be.

Omboztelke:

Bujor görög-katolikus helyi papot és családját brutálisan kivégzik a honvédek. A népbírósági per során Wass Endrét és fiát, Albertet, az írót, azzal vádolják, hogy a katonák kettejük felbujtására cselekedetek. A tragikus esemény szeptember 20-án, alig három nappal a vasasszentgotthárdi események előtt történik, ahol Wass Endre jelenléte bizonyított, (részvételére pedig közvetett bizonyítékokat találunk bőven) itt viszont ilyesmiről szó nincs!

A vád szerint itt is felbujtóként szerepelnek, azonban a helyszínen egyikőjük sem volt jelen, sem a tragédia elkövetésekor, sem korábban, sem az azt követő napokban, legalábbis ilyen irányú bizonyítékok nem kerültek elő, és a tanúk sem állítottak ilyesmit.

Bujor pap amúgy a helyi románság körében vezetőnek számított, Wass Endre és Bujor Andrei között pedig még a román időkből húzódik egy per, ami bizonyos földterületeket, és erdőket érint, ezek a trianoni szerződés előtt a Wass-családhoz tartoztak, majd a román állami földosztás révén Bujorhoz kerültek. Csordás Gergely hadnagy (nyíregyházi 19-esek, ismét!!!) százados parancsára végzik ki Bujor Ioan családját, köztük egy kisgyereket, meg a pap magyar nemzetiségű szolgálólányát, Juhos Saroltát. Az összesen 11 áldozatot a pap házának udvarán hantolják el egy tömegsírba.

Bár az érdekellentét Wass Endre és Bujor Ioan között tagadhatatlan, annak bizonyítása, hogy Wass Endre bujtotta volna fel a katonákat eléggé nehézkes, mert ugyanazokkal a problémás kérdésekkel szembesülünk, mint a szentgotthárdi esetnél, nevezetesen:

1. miként bujthatná fel egy civil a reguláris hadsereg hadnagyát?
2. És, ha történt is ilyen, az valószínűleg soha nem derül ki, ugyanis kötve hiszem, hogy ehhez hasonló tartalmú megbeszélésére Wass Endre és a honvédség hadnagya román szemtanúkat, és úgy általában szem- és fültanúkat hívna meg.

Értem, de hogy jön mindehhez Wass Albert?

Nos, úgy, hogy a népbíróság őt is a vádlottak padjára hívta, az apjával, Endrével együtt, és mindkettőjüket halálra ítélte távollétében. A népbíróság a tanúvallomások alapján, és Wass Endre, valamint Wass Albert vallomásnak HIÁNYÁBAN hozta meg a döntést, miszerint a vasaszentgotthárdi és az omboztelki gyilkosságokban érintettek, és ez háborús bűnnek számított akkoriban, mint ilyen futószalagon kapták meg a halálos ítéletet, jöhet a következő tárgyalás.

Miért nem tettek különbséget Endre és fia, Albert között?

Azért, mert nem tudtak. A népbírósági perben elhangzott tanúvallomások túlnyomó többsége „groful Wass”, vagy „contele Wass” (mármint „Wass gróf”) néven említi őket, ahogy azt a parasztság megszokta, és használta akkoriban – senki nem pontosítja, hogy Endrére, vagy fiára Albertre gondol. Amikor konkrétan kell megnevezni, hogy melyikőjükről van szó, akkor CSAK Wass Endre neve hangzik el, Alberté nem. A bíróság ugyanakkor nem tehette meg azt sem, hogy minden vallomást úgy kezeljen, mintha a „Wass gróf” alatt csak Endrét kéne érteni, és, mivel ugye egyikőjük sincs jelen, hogy megkérdezzék, ott voltál-e fiam, így hát tutira mennek, és mindkettőjüket halálra ítélik.

De, ha elítélték, akkor bűnös, nem?

Nem ilyen egyszerű: a népbíróságnak KELLETT halálos ítéleteket hoznia. Nem hiszem, hogy Albert szerepét az apjáéval egyenrangúnak vették volna, ha Albert, vagy az apja, vagy esetleg mindkettő jelen van a perben és elmondhatja álláspontját. Wass Albert addigra viszont már elhagyta az országot, nagy valószínűség szerint nem értesült arról időben, hogy őt bíróság elé állítják. A halálos ítéleteket pedig a Népbíróság általában olyanokra mondta ki, akik már elmenekültek az országból. Nem valami mélységes humánum vezette őket, hanem az a megfontolás, hogy az erdélyi magyarokkal némiképp szimpatizáló és Romániában, meg úgy általában az általuk megszállt övezetben etnikai konfliktust nem akaró szovjetek egyszerre követelték a háborús bűnösök feletti halálos ítéleteket és a nemzetiségek közötti békét, így aztán, hogy nagyobb feszkó ne legyen az akkoriban a háborús veszteségek miatt sokkolt magyarok és a bosszúra szomjas románok között, a távollévőkre halálos ítéletet mondtak ki, a jelenlevőket meg általában kényszermunkára ítélték – természetesen kivételek voltak, de nagyjából ez egy általános gyakorlatnak számított.

Akkor Albi bá’nak csak ennyi a bűne, hogy nem is bűnös?

Még mindig nem ilyen egyszerű: Wass Albert 1944 tavaszán meglátogatja a már a kolozsvári gettóba zárt Karácsony Benőt, a másik nagy erdélyi írót, akitől annak kéziratai után érdeklődik. Benő megvetően végigméri, és faképnél hagyja. Az esetnek Salamon Ella, Salamon László felesége a szemtanúja, aki a saját gettósítására és deportálására visszaemlékező interjúban meséli el az esetet. Nos, ennek is megpróbáltam utánajárni, de sajnos az eredeti interjút nem találtam meg, [Forrása: Marosi Ildikó: Voltak harcaim, elsősorban a Helikonnal… (interjú Salamon Lászlóval és feleségével). In: M. L: Közelképek. Bukarest, 1974. Kriterion, 37-38. ] az interneten pedig hivatkoznak még egy 1957-es Petőfi Évkönyvre, hogy abban a történet le lenne írva, de nincs, az említett Salamon László interjúban egészen más dolgok szerepelnek Karácsony Benőről és itt Wass Albert nem is kerül szóba. Akár megtörtént, akár nem, de egy biztos: az egykori Helikon-beli írótársáért Wass Albert semmit sem tett – holott társadalmi pozíciója, rangja és akkori helyzethez képest jelentős vagyona révén akár ki is hozhatta volna a gettóból, vagy megpróbálhatta volna. Az a gyanúm, ez meg sem fordult a fejében…

Értem, Albi bá’ nem volt gyilkos, bűnös, náci, csak simán genya?

Valahogy így. 1944 előtt az Ellenzék nevű kolozsvári lap szerkesztője, és a lapban elég sokszor tolja a korszellemnek megfelelő zsidóellenes kontentet. Nem náci, mert Magyarország német megszállása nincs ínyére, a nácik sem nagyon nyerik el szimpátiáját, ahogy az arisztokraták általában nem szimpatizálják a szociális egyenlőséget hirdető ideológiákat, úgy Wass sem rajong azért, hogy vagyonát, földjeit esetleg az állam ossza szét a szegények között, vagy hasonlók… Wass Albert németellenessége még a Gestapónak is szemet szúr, le is tartóztatják, de jó kapcsolatai révén kiengedik, majd ezután a hegyekben bujkál. Nem, nem egy partizán, náciellenes, antifasiszta hős lesz belőle, egyszerűen csak lelép a Gestapo kíváncsi szeme elől. Sőt, Wass Albert nem kollaborált a nácikkal sem, ahogy azt ma oly’ sokan próbálják állítani mindenféle lényeges bizonyíték nélkül.

Ha nem volt náci, akkor mi a baj vele?

Az, hogy életének ezen szakaszában antiszemita volt. Ezen kár is vitatkozni, mind az Ellenzékben megjelent cikkei, mind a Karácsony Benőnek való segítségnyújtás mellőzése, mind a mezőségi magyar zsidók (akik közül sokakat ő is személyesen ismert, ismerhetett!) deportálásakor tanúsított némasága ezt támasztja alá. Nem volt hardcore antiszemita, ebben a műfajban az aljanépből verbuválódott csőcselék volt a feketeöves. Wass Albert olyan klasszikus úri módon volt antiszemita: eltartott kisujjal lapozgatta a Mein Kampfot, nem igazán izgatta magát a zsidótörvények, vagy a deportálások miatt, zsidóellenes cikket írt az Ellenzékbe, és az első adandó alkalommal lelépett Erdélyből…

Utálta zsidókat? Pfúj, akkor inkább töröljük ki…

Rendben, de szólók, hogy nem volt ezzel egyedül. Martin Heidegger, ugye, a nácik kedvenc dékánja, vagy Knut Hamsun: csontnácik voltak, mindkettő mai napig tanagyag – nagyon helyesen! Vagy, hogy ne menjünk messzi tájakra: Jancsó Miklós szintén tolta az antiszemita kontentet, cserkészőrvezetőként, büszkén, ahogy kell, kolozsvári fiatal éveiben „takarodj, zsidó fattyú” felkiáltással pakolt ki embereket a bálokból... Bizony!

Akkor most miért van ez a nagy cirkusz Wass Albert körül?

Roppant egyszerű: a magyarországi közönség más, mint az erdélyi. Nem képes, és nem is akar árnyaltan gondolkozni, semmilyen kérdésben sem, nemcsak irodalompolitikaiban. A „náci” jelző olyan lett a magyar közbeszédben, amellyel politikusok az egyik vagy másik tábor számára szimbolikus jelentőséggel bíró írókat, művészeket lehet kinyírni. A manapság baloldalnak és/vagy liberálisnak nevezett (egyébként tévesen) politikai tábor számára a náci jelző nem több, mint egy álerkölcsi bunkósbot, amellyel a rendszerváltás után regulázni tudták a másik politikai tábort. (Így aztán onnan is menetrendszerűen érkezik a komcsi jelző, nem is mindig alaptalanul, a pártállami diktatúrát kiszolgáló egykori titkosszolgálatok már két miniszterelnököt is adtak a demokratikus Magyarországnak…)

Mellesleg a folyamat során odáig jutottunk, hogy politikusok, közéleti személyiségek nyíltan vindikálják maguknak a jogot, hogy erkölcsi ítéleteket hozzanak élők és holtak fölött, ebben a folyamatban a náci jelző kiemelt szerepet játszik. Wass Albert sem azért lett náci, mert a magyar irodalompolitika olyan komolyan venné a kommunista és román Népbíróság által lefolyatott pert, hanem azért, mert Wass magyarországi olvasótábora, az írásainak percepciója olyan közeget teremtett, amely sokszor valóban kínos, és közülük sokan tényleg széljobberek. Erről viszont a legkevésbé maga Wass Albert tehet, egyrészt mert Amerikában élt és halt meg, másrészt pedig Magyarországon csak azután lett népszerű, hogy 1998-ban öngyilkos lett. Kicsit olyan volt ő a magyarországi olvasótábornak, mint Kurt Cobain az amerikai zeneiparnak…

És nálunk?

Nálunk Wass Albert hamarabb vált olvasott íróvá a rendszerváltás után, mint Magyarországon. Én például 1993-ban, egy, a Bolyai líceumba érkezett könyvadomány révén kerültem barátságba A funtinelli boszorkány című regényével, akárcsak sok osztálytársam, kortársam. Nem nácultunk be tőle, de a könyvet hónunk alá csapva hónapokig barangoltunk a Palotailva és Gödemesterháza környéki hegyekben, hogy a regény főszereplőjének, a szőke Nucának a barlangját megtaláljuk…

Akkor olvassak Wass Albertet, vagy ne?

Ahogy akarod. Szerintem viszont igen. Olvasmányos, jó regények. Nem kiemelkedő alkotások, és végképp nem írófejedelem a bácsi, de a regényei között akad jó, nem is egy. Amit én javaslok: Farkasverem – ezt, ha valaki ma írja meg, akkor is nagyot menne. A mezőségi falu sarába beleragadt álmok regénye. Elolvasod, utána kimész Omboztelkére, Gyekére, Cegére, Pusztakamarásra, esetleg még jobban becsavarogsz a dombok mögé és rájössz, hogy Mezőségen azóta sem változott semmi. Jó, helyenként beevezették a vizet…

Kard és Kasza – hatalmas, két kötetes történelmi tabló, egy család történetének keresztül Erdély történelmének bemutatása Koppány letörésétől 1950-ig. Gyönyörű tájleírások, élethűen megrajzolt történelmi események, közepesen jól kibontott karakterek – ja, emlékeztek a cikkben, amikor a szentgotthárdi gyilkosságokról beszéltem? Hogy a zsidó boltos a grófhoz fordul? Nos, a Kard és kaszában van egy ilyen jelenet, eléggé megvetően ír a segítségnyújtás elől bezárkózó grófról… A Kard és Kasza azonban, vigyázat, egy regény, és nem történelem tankönyv! A magyarországi rajongótábor szereti a kettőt összekeverni.

És mindenképp el kell olvasni a funtinellit. Azaz: A funtinelli boszorkány – erről mást nem is mondok. Wass Albert verseit elfelejtheted, vagy, ha nagyon hiányolod menj el valamilyen avatóra, ott tuti valaki szavalni fogja valamelyik versét, általában a víz szalad, a kő marad címűt….

Összegzés: Wass Albert nem volt náci, és semmi okunk ara, hogy Wass Albertet száműzzük abból az irodalmi kánonból, ahova csak azért sikerült némiképp betörnie, mert tényleg sokan olvassák. A mai világban, amikor az írott szó a Szulejmánnal vagy az X-faktorral versenyez, ez nem kis fegyvertény. Az irodalompolitika egyik íratlan szabálya, hogy meghalt írók esetében már nem firtatjuk politikai tevékenységét, marad csak a mű maga – ez Wass Albertre is igaz kéne legyen, és szerintem te, kedves olvasó próbálj ennél maradni: olvasd el, véleményezd, és dönts, hogy jó-e vagy sem. Hogy Wass Albert milyen politikai tevékenységet folyatott 1944 előtt és azt hogy kell megítélni, ha meg kell egyáltalán? Nos, ezzel nem kell törődj, mert ezt megteszik helyetted a magyarországi megmondóemberek ezrei. Te csak szard le őket, szard le az én véleményem is, használd a Google-t, alkoss önálló véleményt!

Akkor mégis, miért írtad tele a képernyőmet ezzel a cikkel?

Azért, hogy lásd: semmi sem fehér, és semmi sem fekete, ítélkezni pedig nem menő! (Kivéve a pénzedből élő politikusok felett 😀 ) Különben is, a sok oktalan nácizással az a gond, hogy gyorsan észreveszed, mennyire igaz a magyar mondás: addig festi az ördögöt a falra,amíg az megjelenik! ha sokat és sokszor tolják kétes értékű politikusaink a náci jelzőt, akkor előbb-utóbb  te is azzal fogsz szembesülni, hogy legjobb haverod leborotválja a fejét, Landser-klipeket néz a YouTubeon, és felvilágosít téged: nem akar olyan lenni, mint azok, ezért inkább náci lesz. Innen pedig már sokkal nehezebb visszajönni!

A cikket a Nethuszár Facebook-oldalán lehet kommentálni, KATT IDE
Egyúttal lájkolhatod is az oldalt, különben Népbíróság elé állítunk!

Felcser V. Örs
Nethuszár