Szegény kis választó panaszai

Aligha hinném, hogy az a kis választópolgár (voksoló-, szavazó-, elektor, stb. – nem kívánt rész törlendő), aki csak elmegy négyévenként és bedobja az urnába a céduláját, olvasta volna Kosztolányit. Ő általában nem olvas, nem ír, csak sodródik az árral, jóhiszeműen elhiszi, amit mondanak neki az általa – korábban – megválasztott „nagyok”, aztán megpróbál napirendre térni az élet visszásságai fölött. Mert ha olvasta volna nevezett Kosztolányit, akkor tudná, vagy legalábbis sejtené, milyen az, amikor valaki a sínek közé esett. Hogy milyen sínek közé, azt már egyáltalán nem értené, de azt igenis sejtené, hogy a sínek között nem jó lenni.

Ő már azt is megtanulta, mert megtanították neki, hogy vannak kisebb és nagyobb igazmondók, a kisebbek olykor tévelyegnek, mint ő maga is, a nagyobbak tévedhetetlenek, következésképpen mondhatnak akármit. Nos, akkor pont e miatt az akármi miatt kerül néha bajba. Már úgy értem, önmaga előtt kerül bajba, s valahogy nem tudja megmagyarázni magának, hogy amit a nagy igazmondó most mond, az nem ugyanúgy hangzik, mint amikor négy évvel ezelőtt, vagy még régebben ugyancsak ő mondta. De nem ugyanazt. Egészen mást. Ami akkor igaz volt, vagy legalábbis annak mondta, most viszont már nagyon furcsa. Így volt ez mostanság is, amikor azt olvasta egy képviselője tollújából, hogy ritka szamár ez a … és itt következett egy olyan személy neve, akiről ő eddig úgy tudta, hogy ugyanabban a „bandában” muzsikál, amelyikben az őt leszamarazó és a tulajdon képét (mármint a választópolgárét) viselő igazmondó. Akit egyebekben ő is (mármint a választópolgár) juttatott a fővárosi bársonyszékbe.

Ez egy kicsinyég megbotránkoztatta, ugyanis pár évtizeddel korábban az óvó nénije megfenyegette, hogy sarokba állítja, amennyibe újból a Krisztus urunkat hátán hordozó jámbor állat nevével illeti valamelyik csoporttársát. Akkor örökre megtanulta, hogy szamarazni nem szabad, vagy legalábbis nem illendő dolog. De hát változnak az idők, s velük együtt az erkölcsök is. Amit korábban nem volt szabad tenni, azt most lehet. Vagy éppenséggel kell? Eddig jutott el a saját okfejtésében, amikor egy újabb szamarazást pillantott meg a világhálón. Ezúttal már nem csak a korábbi személyt, hanem annak kampányfőnökét is leszamarazta a korábbi igazmondó. Na jó, nem úgy direkticce, hanem nagy általánossággal kerítve feneket az ügynek, szamárságnak nevezte azt, amit tesznek.

Na, mármost. A szegény kis választópolgárt úgy tanították annakidején rövidnadrágos korában, hogy a kutya kutyálkodik, a disznó disznólkodik, egyszóval mindenféle állat a maga fajtájának megfelelően -kodik. Amiből egyenesen következik, hogy aki/akik szamárságot tesznek, azok szamarak. És akkor ott vagyunk, ahol a part szakad. Ezen egy küsdeg elgondolkodott, s megpróbált a dolgok mélyére hatolni. Hogy miért is szamár az a közéleti személy – aki mellesleg, vagy még csak nem is mellesleg településének polgármester-jelöltje – és miért szamarak a hozzá kapcsolódók? Nos, kiderült stante pityere. Merthogy nem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy a Közép-regionális Fejlesztési Ügynökség 64 millió euró értékben hagyott jóvá tizenkét olyan pályázatot, amelyet a város kezdeményezett. Ezek között van a közszállítás fejlesztésére irányuló is. Negyvenhét elektromos meghajtású és harmincnyolc hibrid autóbuszt fognak ebből vásárolni. Namármost, itt van az eb elásva. Magyarán – itt kutyálkodik az ördög (pedig az nem is szokott).

A szegény kis választópolgár nem tudja, mennyibe kerül egy elektromos masina, azt azonban tudja, hogy neki már legalább egy évtizede mondják, hogy korszerűsödni fog a tömegközlekedés a városában, aztán azóta is csak fog. Mert ő ezt a saját bőrén tapasztalja nap mint nap. Léghűtéses autóbuszokon utazik télvíz idején, amelyeknek az ajtaját csak az utasok imádsága tartja csukva, programszerűen esnek ki a járatok, s eddig csak azért nem történt halálos kimenetelű tömegbaleset, mert az utazni kényszerülők buzgón fohászkodtak ennek elkerüléséért. S ennek a csődtömegnek fizetett ki a helyi önkormányzat csaknem ötmillió eurót csak idén novemberben. Hát akkor el lehet hinni ezt az ígéretet? – tamáskodik a szegény kis választópolgár. Aki még mindig juszt sem érti, miért kell leszamarazni valakit, aki látszólag ugyanabban a csapatban ügyködik, mint a szamarazó. Ezért aztán elment hát … no nem a malackához, hogy megnézze, mit csinál, hanem egy politikai ügyekben járatos személyhez és megkérdezte, hogyan is állunk ezzel a szamarazással, meg a szekértáborokkal, mert hogy ő ezt egyáltalán nem érti.

Ezt nem is kell érteni – állította a politikában járatos személy. Itt az történik, hogy a fagylalt visszanyalt – jelentette ki az magabiztosan.

Hogyhogy visszanyalt a fagylalt? – kérdezte kétségbeesve a szegény kis választópolgár. Hát úgy, hogy a nagyobbik igazmondó ember, amikor még nem volt nagy, csak kis igazmondó, sértve érezte magát, mert a most leszamarazott másik ember nem értett egyet vele. Most meg eljött az ideje a bosszúnak. Így hát leszamarazta. Ez ilyen egyszerű.

Na jó, de miért kell épp szamarazni? – kérdezte a szegény kis választópolgár, akinek a neveltetése hosszú távon még mindig érvényesült, egyúttal eszébe jutottak hajdani óvó nénijének intő szavai. Elméletileg nem kellene, lehetne marházni is, de annak már jogi vonzata is lehetne, esetleg a majomkodás, malackodás is szóba jöhetne, de hát egy demokratikus rendszerben élünk, mindenki azt az állatot választja, ami neki a legjobban tetszik.

Ez a demokrácia óriási hozadéka – jelentette ki a politika bugyraiban jártas civil. S hogy minden kételyét eloszlassa a szegény kis választópolgárnak, a következőket idézte az igazmondó ember egy korábbi kijelentését: „így elrepül 8 év. Azóta voltam polgármesterjelölt-jelölt, szinte 50 hetet. Voltam belső ellenzék, voltam államtitkár-jelölt, voltam miniszteri szaktanácsos, osztályvezető (…), voltam mezítlábas RMDSZ-elnök, voltam ellenség. Mindenhol jól voltam.”

De ha ennyi minden volt, miért nem tudja megérteni, esetleg segíteni azt a mostani jelöltet? – kérdezte a szegény kis választópolgár.

Hát azért, mert ezt nevezzük politikának – válaszolta a politikai szakértő.

És ennél már csak egy aljább-szakma van, de azt nem mondom ki, mert egy több ezer éves múltra visszatekintő foglalkozás űzőit sérteném meg vele.

Tövissy

(Nethuszár)