Előrehozott választások: hol tartunk most, és mi a lényege?

Mi történt, s miért? A Nethuszár nem is olyan rég már felvázolta az előrehozott választás és a kétfordulós helyi választás körüli politikai vitákat, és azok lehetséges következményeit, az utóbbi események tükrében pedig ismét egy magyarázó cikkel jelentkezünk, megpróbálva a szociális média felületein terjedő hülyeségeket és álhíreket kissé feloldani.

Amint az köztudott, a PSD és az RMDSZ által benyújtott bizalmatlansági indítvány végül sikeres volt, a két párton kívül Victor Ponta Pro Romania pártja is megszavazta azt – a végelszámolásánál 261 képviselő támogatta szavazatával az indítványt a minimálisan szükséges 233 helyett. Összehasonlításképp: a Dancila-kabinet megbuktatása után felálló Orban-kormány 240 támogató szavazatot kapott, még korábban pedig a PSD-s kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány 238 szavazattal ment át.

A szavaztok számából sok minden kiolvasható, de ezek alapján egy valamit biztosan leszögezhetünk: a parlamentben a PSD a király – igen, dacára annak, hogy az ország már szabadulna tőlük, dacára annak, hogy az EP-választáson és az államfőválasztáson kétszer is a szemétdombra küldték őket a szavazók, a 2016-os parlamenti választás eredménye változatlan maradt, így a PSD továbbra is a legerősebb parlamenti párt, az ALDE és a Pro Romania pártokkal együtt pedig azt csinálhat, amit akar, hiába hívják a kormányfőt Ludovic Orbannak, és hiába kormányoz a PNL.

A PNL és Orban három hónapja van kormányon, ezt a három hónapot nem lazsálással töltötte, dacára a fenti helyzetnek, és vagy sürgősségi kormányrendeletekkel, vagy felelősségvállalással, de a legfontosabb intézkedéseket sikerült meghoznia, így lett például költségvetése az országnak. Azt azonban a hülye is láthatja, és mindenkinek be kell ismernie, hogy így kormányozni nem lehet.

Nem, nem arról van szó elsősorban, hogy a PNL-nek – stabil többség híján – folyamatosan egyeztetnie kell a többi párttal, hanem arról, hogy a PSD-ből, ALDE-ból kell képviselőket a maga oldalára állítania, ami a demokrácia szempontjából ugye erősen kérdéses, hiszen olyan pártok képviselőivel és szenátoraival kell kényszerűen összedolgozzon, akik a román szavazópolgárok többségének a támogatását nemhogy nem bírják, hanem egyenesen ellenszenves nekik.

Ideig-óráig el lehet kormányozgatni az országot sürgősségi kormányrendeletekkel és felelősségvállalással elfogadott törvényekkel, ám ezek egyrészt nem túl demokratikus eszközök – bár a kormánynak a fentiek miatt nem sok eszköze maradt –, másrészt a PNL, még ellenzékből, maga is ezeket a módszereket kritizálta, így joggal félhet attól, hogy a társadalom haragja előbb-utóbb őt is eléri, akkor is, ha ez a harag nem feltétlenül jogos a jelenlegi helyzetben.

Akkor miért akartak kormányra kerülni ilyen hamar a PNL-sek?

A kétfordulós helyi választás bevezetése, pontosabban szólva: visszahozása, a Iohannis elnök által megígért „dépészédizálás” egyik legfontosabb eleme. A „dépészidizálás” (azaz, a PSD teljes, vagy minél nagyobb létékű felszámolása, kiszorítása a hatalomból) azonban több, mint egyszerű pártverseny, több, mint hatalomtechnikai vívódás.

Analógia: a Magyarországon 2006 és 2010 között kormányzó MSZP, Gyurcsány Ferenc vezetésével kis híján tönkre tette az országot, a korrupció az egekig ért, semmi érdemi fejlesztés nem történt, a lakosság tekintélyes részét a bankok karmai közé lökte, az kormányellenes tüntetőket rendszeresen erőszakkal oszlatta fel, idegen titkosszolgálatok ügynökeit engedte rá az országra, rájátszott az etnikai konfliktusokra, a cigány-magyar ellentétre, és nem kizárt, hogy a híres-hírhedt cigánygyilkosságok azért történhettek meg, mert a magyar hatóságok felsőbb utasításra félrenéztek – tudatosan fokozva ezzel az etnikai feszültséget.

Ismerős a képlet? Igen, kisebb-nagyobb, inkább nagyobb, különbségekkel, de ez történt nálunk is az utóbbi nyolc évben, amióta 2012-ben a PSD visszatért a hatalomba, majd, miután Basescu távozott az elnöki palotából, a korábbi jobboldali kormányok eredményét meglovagolva, a lassan és szívósan felépített gazdasági erőket pazarolva, a korrupcióellenes törvényeket és a korrupt politikusokat levadászó állami intézmények elleni támadásokkal megkezdődött az Iliescu-típusú szocialista restauráció, úgy, hogy a jobboldali ellenzék romokban hevert. Az agyrém ellen CSAK az utca lázadt, igaz, az egyre erősebben: Kolozsvár és a Verespatak adta meg a hangot, de a kormány antidemokratikus lépéseinek köszönhetően országos eseménnyé váltak az egyetemisták tüntetései, amelyhez egyre többször és egyre többen csatlakoztak a nem klasszikus értelmiségiek is – saját bőrén érezte mindenki a bajt, így nem volt hova hátrálnunk. (Ennek kifejtése külön cikket igényelne, talán egyszer meglesz…)

A PNL pedig túlságosan előreszaladt, igaz, mást nem is tehetett volna: Romániában az utca politikai tényező, így tovább hagyni a PSD-t, hogy kormányzati pozícióból garázdálkodjon, az állami erőforrásokat felhasználja arra, hogy megerősítse magát, nos, ezt nem engedhette meg, az a veszély is fennállt, hogy a népharag elsöpri a PNL-t is. Kormányra kerülvén pedig szembesült azzal, amit fentebb is kifejettem, hogy kisebbségből nem olyan élvezetes dolog ez. A dilemma adott volt: vagy vállalja a kormányzást a PNL, vagy megadja az esélyt a PSD-nek, hogy megerősödjön, ráadásul a hátralevő időben a PSD olyan károkat okoz az országnak, amelyeket a PNL évtizedeken belül is alig tud majd kijavítani. Ludovic döntött, és kormányra ment, ennek pedig a legfényesebb eredménye az volt, hogy az idei költségvetést már nem a PSD állította össze, ráadásul ez időben elkészült – igaz, kormányzati felelősségvállalással.

De akkor miért akar kétfordulós választást a helyhatóságin?

A PSD hatalma a „helyi bárókra” támaszkodik: a megyei tanácselnökök, a nagyobb városok, és kisebb falvak polgármesterei, akik fegyelmezetten szállítják a szavazókat parlamenti választások idején. A baloldali tömbbel szemben pedig egy erősen színes jobboldali tábor áll (PNL, USR-PLUS, PMP) – kétfordulós választás esetén azonban, a második fordulóra összeállna a PSD-ellenes tábor, így olyan csapást mérhetnének a PSD-ra, amelyet az nem egyhamar nem fog kiheverni, ráadásul azzal is számolni kell, hogy a parlamenti választások után felálló PNL-kormány az országos fejlesztési programjait a helyi PSD-s erők majd blokkolni fogják. Tudván azt, és a sajtóban is elégszer jelezte a PSD korábban, hogy a kétfordulós helyhatósági rendes csípi a szemüket, a kormány felelősségvállalással elfogadta azt, ezzel provokálva ki a PSD-től, hogy az benyújtsa a bizalmatlansági indítványt- aminek sikeréért a PSD-n kívül csak egy valaki drukkolt jobban: Ludovic Orban és a PNL.

Miért örülnek annak, ha megbuknak?

A kétfordulós helyhatósági választások felelősségvállalással való elfogadása olyan helyzetbe hozta a PNL-t, amiből csak nyertesen jöhet ki – és közvetve az ország is. A felelősségvállalással elfogadott törvény életbe lépésének megakadályozása egyetlen egy módon történhet, ha a kormány ellen benyújtanak egy bizalmatlansági indítványt, és azt a képviselők többsége megszavazza. Amennyiben ez nem sikerül, akkor a törvény életbe lép. Tehát: ha nem sikerült volna a bizalmatlansági indítvány, akkor ugyan nincs lehetőség az előrehozott választásokra, de a PSD-t rommá verik a kétfordulóssá vált helyhatóságin. Amennyiben sikerül a bizalmatlansági, ahogy az meg is történt, akkor nem lép életbe a kétfordulós, de megbukik a kormány, és megnyílik az út az előrehozott parlamenti választások előtt.

Akkor most jönnek az előrehozott parlamenti választások?

Hivatalosan idén december tájékán lenne a parlamenti választás. Az Orban-kormány megbuktatásával pedig elkezdődött a nagy sakkjátszma a PNL (és Iohannis elnök), valamint a PSD között. Alapesetben Iohannis kétszer jelöl kormányfőnek valakit, akit mindkét esetben el kell utasítania a parlamentnek. Iohannis pedig biztosra megy, és a most leszavazott Orbant jelöli újra, ami ellen a PSD alkotmányos kifogással élt az Alkotmánybíróságon, így a parlamenti szavazás időpontja várhatóan csúszni fog. A PSD is megtalálta a maga jelöltjét, elvileg a többséget is meg tudná szerezni, de Iohannisnak esze ágában sincs PSD-s jelöltet küldeni a parlament elé. Amint az alkotmánybíróság meghozza döntését Orban jelölésének jogszerűségéről (azaz, mennyire alkotmányos ugyanazt jelölni kormányfőnek, akit épp leszavazott a parlament) tisztábban fogunk látni, de a pesszimista variáció szerint Iohannisnak más jelölt után kell néznie. Akárkit is jelöljön az államfő, a PSD-nek és csatolt szerveinek azt el kell utasítania, ahhoz, hogy az előrehozott választások életbe lépjenek.

Magyarán: messze vagyunk az előrehozott parlamenti választásoktól, de közelebb, mint voltunk egy hónappal ezelőtt. Kérdés persze, hogy

miért kell ennyire ragaszkodni a korábbi dátumhoz, ha idén decemberben így is, úgy is megtartanák?

Nos, erre nézve több magyarázat is lehetséges, ezek akár egyszerre is igazak lehetnek (vagy épp hamisak). A PNL nem tud normálisan kormányozni, azaz, egy-egy szükséges törvényt csak nagyon-nagyon nehezen tud parlamenti támogatással megalkotni, és – a PSD erős jelenléte miatt – ezeket sem sikerülne eredeti formában átvinni. Ilyenformán csak felvizezett törvények kerülnek ki, amelyek – bizonyos esetekben, mint a gazdasági szféra vagy igazságszolgáltatás – csak nagyobb káoszt okoznak, mintsem könnyítenének az ország sorsán. Maradhatna tovább a sürgősségi kormányrendeletekkel, illetve a felelősségvállalással való kormányzás, aminek ellentmondásait fentebb is jeleztem, de egy közel egy éven át tartó ilyen jellegű kormányzás már nemzetközi szinten is károkat okoz Romániának.

Így aztán jelenleg egy átmeneti kormány irányítja az országot, korlátozott mandátummal, ami nem ró nagy felelősséget és terhet a PNL-re, ugyanakkor a PSD mozgásterét is beszűkíti: nem tudnak alkotmánybíróságon blokkolni kormányzati intézkedéseket például.

A másik magyarázat: Iohannis államfő mandátuma 2024 novemberében jár le – amennyiben előrehozott választások lesznek, akkor, lévén a parlament mandátuma négy évre szól – a 2024-es parlamenti választások is nyárra esnek, ilyenformán a következő miniszterelnököt is majd Iohannis – és nem valami új államfő – jelöli. Ennek akkor lesz, lehet nagy értéke, ha a PSD 2024 visszaerősödik annyira, hogy, ha egyedül nem is szerez többséget, de egy hozzá lojális államfővel sikerülne miniszterelnököt jelöltetnie.

És végül: 2020. decemberi parlamenti választások esetén az új kormány valamikor év végére, jövő év elejére állna fel, ugyanakkor a soron következő uniós költségvetési időszak 2021-ben indul, ami azt jelenti, hogy a pénzek lehívásának sikeres startjáért több olyan törvényt, intézményi átalakítást kell meghozni, amit parlamenti többség nélkül nem lehet. Hogy egy konkrét példát mondjak, az eddigi fejlesztési régiók átalakítása, jogosultságok megváltoztatása stb. – minderről már írtunk, KLIKK IDE és olvasd el, fontos ismerned. A Románia előtt álló reformok késlekedési, akárcsak egy fél évet is, azért, hogy kivárjuk a rendes időben tartandó parlamenti választásokat, az uniós gazdasági lehetőségek esetében egy, de inkább két éves kiesést, hátrányt is okozhat.

És mi a helyzet az RMDSZ-el, tényleg összeállt a PSD-vel?

NEM! Ez erősen túlzó kijelentés, aminek az képezi az alapját, hogy a Szövetség, a PSD-vel együtt megszavazta a bizalmatlansági indítványt, és megbuktatták az Orban-kabinetet. A Szövetség azonban több ok miatt is helyesen járt el:

1. Segítette, sőt, nélküle talán nem is sikerült volna, az előrehozott parlamenti választások felé vezető úton való elindulást! Maguk a PNL-sek is tapsikolós, vigyorgós emotikonokat küldözgettek egymásnak annak a hírére, hogy átment a bizalmatlansági indítvány – szóval az RMDSZ részéről ez nem feltétlenül kormányellenes lépés volt.

2. Amikor a Szövetség megszavazta az Orban-kormány beiktatását, akkor írásos megállapodást kötöttek Ludovic Orbannal arról, hogy kormánya nem fogja bevezetni a kétfordulós helyhatósági választást. Bár, amint azt fentebb kifejtettem, Ludovic inkább azért nyúlt ehhez, hogy kiváltsa a PSD lázadását, azt azért egyetlen politikai erő sem engedheti meg magának, hogy egy írásos szerződést úgy rúgjanak fel vele szemben, hogy ő semmit se tegyen ez ellen. Ráadásul, amennyiben nem lép, akkor a kétfordulós valósággá válik

3. Maga Kelemen Hunor nyilatkozta a Mediafaxnak, hogy az RMDSZ NEM FOG megszavazni egy PSD-s kormányt!

A Szövetség a saját logikája szerint járt el, és most azt se nagyon mondhatjuk, hogy ez a logika szembemegy a demokrácia, vagy a magyarok érdekeivel.

A magyarok, a demokrácia és a kétfordulós:

szerintem a kétfordulós helyhatósági választás árnyalatnyival jobb, mint az egyfordulós, ugyanis több kisebb párt számára kínál esélyt a közösségi döntésekben való részvételre, ugyanakkor ez NEM valós esély. Annak a tömegpszichológiának köszönhető, hogy egyfordulós esetén a polgárok kevésbé kockáztatják szavazatukat egy számukra mégoly szimpatikus, de esélytelennek tartott pártra való voksolással, így inkább szavaznak az esélyesnek mondott jelöltre, pártra, míg kétfordulós estén ez a sáfárkodás eltűnik – magyarán a helyi tanácsok sokkal színesebbé, több érdek megjelenítőjévé válhatnak, de ez egy nagyon optimista megfogalmazás. A romániai választási törvények ennél sokkal mélyebb reformra szorulnak, az alulról építkező jelölteknek, mozgalmaknak, helyi politikai erőknek alig van némi esélyük a nagy pártokkal szemben (erről szintén majd később írunk, juttassátok majd eszembe!) Szokás érvként felhozni, hogy egyfordulós esetén fennáll annak lehetősége, hogy húsz százalékos támogatással is polgármester lehet valaki, csakhogy ez a kétfordulós esetén ugyanúgy fennáll, hiszen, amennyiben a második fordulóban alacsony a részvétel, akkor a győztes nagyjából hasonló arányokat tudhat magáénak.

A magyarok számára azonban egyáltalán nem jó: a vegyes lakosságú vidéken a második fordulóra jellemzően összezár a román tábor, azaz, nem is kell nagyon összezárjon, értelemszerűen szavaz a román jelöltre, ugyanis a magyarról alig tud valamit. És, ha tudna is, az sem válna nagyon hasznára, jellemzően saját etnikai problémáinkkal próbáljuk megválasztatni polgármestereinket, kevés szakmai elképzelés, jövőbe mutató fejlesztési vízió kerül elő a magyar polgármester-jelöltek kampányában. Akárhogy is, kétfordulós esetén Szatmárnémeti, Marosvásárhely (és rengeteg község, falu, kisebb város) biztos búcsúzhatna a magyar polgármestertől, az elvándorlás, az asszimiláció, és adott esetben egy dolgát jól végző, így akár magyar szavazatokra is támaszkodó román polgármester pedig örökre elveszi az említett városok irányításáénak lehetőségét a magyaroktól.

Az idén, úgy néz ki, ezt megúsztuk, viszont az így megnyert négy évünket kíméletlenül arra kell fordítani, hogy a kontraszelekciós módon kiválasztott pártkatonák helyett szakmailag kompetens, a román jelöltekkel versenyképes helyi politikusi gárdát felépítsünk – ez túlélésünk egyetlen záloga, amihez igazi versenyre van szükség, úgy az RMDSZ-en belül, mint az erdélyi magyarság minden politikai szereplője között.

Felcser V. Örs

(Nethuszár)

Kapcsolódó anyagok:

Lábon lövi magát az RMDSZ azzal, hogy a kétfordulós rendszert ellenezve a PSD mellé táncol vissza?