Pénzügyi-adminisztratív autonómia – az ország számára logikus és kötelező reform. Mi tart vissza?

Egy Cristian Radut által tett megállapítással fogom kezdeni, amit némiképp kiegészítettem, miután egy hosszabb beszélgetést folytattam vele arról, hogy miképp lehetne kimászni ebből a senki által nem kívánt helyzetből… Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy a jelen anyagom alapihlete a Sabin Ghermannak küldött válaszom szolgáltatta, aki az Agenda de Mures meghívottja volt.

 

Az alábbi írás román nyelven jelent meg, a fordítás a Nethuszár munkája. Az eredeti anyagot megtalálod itt!

Romániában a manipulálás annyira általános gyakorlat, és a lakosság által olyan jól fogyasztott termék, hogy – amennyiben saját kérdéseket teszel fel és megpróbálsz másképp gondolkodni, rögtön “őszesküvés-elméletek hívőjének”, vagy “etnikai szeparatistának” kiáltanak ki. A racionális alkat, és végső soron a népi jelleg feloldódik a konformizmusban.

Van egy apró személyes hozzáfűznivalóm: ha tényleg valódi reformot akarunk, az ország minden szintjén, akkor az adminisztráció alapjaitól kell elindulnunk, azaz a regionalizációtól és az adminisztratív-pénzügyi autonómiától.

Talán egészséges lenne, de mégsem hiszem, hogy a történelmi érvektől kéne elinduljunk ebben a vitában, mert akkor soha nem ér véget, így pedig szem elől tévesztjük a lényeget. Nekünk a jelent kell szem előtt tartani, és mindenekelőtt azt, hogy Románia képtelen a szubszidiaritás elveinek elfogadására, amely az Európai Unió létrejöttének az alapját képezi. Nekünk kell elmagyaráznunk az embereknek, hogy mit jelent az, amikor a hatalom a közösség kezében van, főleg európai kontextusban, amit oly nagy szeretettel ölelünk magunkhoz. Innen ered a teljesítmény-hiányunk – nemcsak itthon, hanem az EU-ban is.

Bátran és minél hamarabb fel kell vállalnunk egy olyan pragmatikus narratívát, amely a decentralizációban rejlő előnyöket ecseteli. Innen Erdélyből, vagy később Moldvából, alapos érvekkel, az etnikai kérdés elsőbbségét mellőzve kell rávegyük a bukaresti politikumot, hogy kövesse az európai példákat, és főként meg kell őket győzzük azokról az előnyökről, amelyeket a decentralizáció jelentene. Csakis ezek után tudnánk nyugodtan beszélni a történelmi-etnikai felvetésekről. Be kell ismernünk, hogy a történelem egyes személyiségei, azok a szimbólumok, amelyeket a kommunista történetírás hagyott hátra, mély gyökeret vertek a kollektív tudatban és tudatalattiban egyaránt. Minden olyan próbálkozás, amely arra irányul, hogy ezeket a mítoszokat történelmi vagy egyéb érvekkel zúzza szét, jelen pillanatban feszültséget generál és eltávolít a valóságtól.

Ezek a szempontok ismertek úgy Románia elnöke, mint a parlamenti központi pártok, főként az RMDSZ által. Innen már logikusan kikövetkeztethető, hogy ők nem fogják megreformálni a közigazgatást, hogy abból egy autonóm adminisztratív-pénzügyi adminisztráció legyen…, tetszik nekik a központi Bukarest által nyújtott akolmeleg. Ha a mi narratívánk jobban koncentrálna a pragmatikus oldalára, az aktuális konkrétumokra, akkor, kedves barátaim, meg vagyok róla győződve, hogy az eredményeink is jobbak lennének. Tovább folytatva a gondolatmenetet: azt mondom, a történelmi kérdéskör, amelybe az etnikai kérdés is beletartozik, utólag természetszerűleg része lesz a diskurzusnak, vagy nem is válik a részéve, hogy ne keltsen széthúzást, de, ha ezzel a kérdéssel nyitunk, akkor soha semmit nem fogunk elérni. Végül is mindannyian érezzük, az ország minden pontján, hogy egy adott régióhoz, területhez tartozunk, de nem ennek kell lennie a legfőbb alapnak, amikor a pénzügyi-adminisztratív autonómiát óhajtjuk magunknak.

Ha sikerül egy adminisztratív újraszervezési modellel előrukkolnunk, a régi történelmi régiók alapján, amelynek keretén belül tartományok (“földek”/”vidékek”- fordító megjegyzése) vannak, úgy mint Küküllő-vidéke, Mezőség vagy Székelyföld, esetleg Moldvában Bukovina stb., és ezek adminisztratív egységként működnének egy nagyobb közigazgatási egység keretén belül (jelen példánál maradva: Erdély, illetve Moldva) – a jelenlegi Németország közigazgatásának mintájára –, figyelembe véve a domborzati, aktuális kapcsolati és az előrejelzett stratégiai, valamint a turisztikai/történelmi, gazdasági és etnikai-szociális vagy egyéb helyi viszonyokat, akkor mondhatjuk azt, hogy valóban megreformáltuk Romániát. Meg kell értenünk, hogy ilyen feltételek között eltűnik mindenféle etnikai szeparatizmus. Gyakorlatilag megteremtjük a valódi politikai verseny kereteit úgy Székelyföldön, mint a többi létrejövő tartományban. Az RMDSZ és a többi központi párt nem viselkedhet többé monopolhelyzetben levő alakulatként, ahogy az történik ma a PSD-vel Olténiában, hanem csakis a helyi projektek számítanak majd a szóban forgó erdélyi, olténiai moldvai és romániai tartományok választóinak szemében.

Ha megértitek ezeket a szempontokat, akkor azt is megértitek, hogy az RMDSZ nem akar fiskális-közigazgatási autonómiát, egyébként etnikait sem. Nincs semmi különbség az RMDSZ, a PSD és a PNL, vagy a többi, bukaresti központtal bíró párt között. Mindannyiukban közös a régi Szekuritáté módszereire épülő és felforgatásra alapuló hatalomgyakorlás, olyan emberek által, akik maguk is sok esetben a Szekuritátéból érkeztek, és sajnálatos módon rossz irányt szabnak meg az ország számára. A folyamat talán visszafordíthatatlan,…,erről már beszéltünk és még fogunk beszélni.

Elvakítottak és egymásnak ugrasztottak a történelmi-etnikai vitával, hogy szándékosan eltávolítsanak minket a valóságtól. Én nem gyanúsítom az elmúlt 30 év összes újságíróját, vagy néhány manipulált ügynököt (ilyen volt az én családomban is) azzal, hogy valami láthatatlan erőnek dolgoznának. Tényleg azt gondolom, hogy egyesek saját meggyőződésükből fejlesztették a történelmi-etnikai narratívájukat, abban a hitben, hogy így meggyőznek másokat, vagy ismerik a valós történelmet és azt gondolták, hibásan, hogy ez a legoptimálisabb kommunikációs módja a kérdésről való diskurzusnak.

Ébresztő! Értenünk és értékelnünk kell, hogy egyes történészek és zsurnalisztáék mindez idő alatt megpróbáltak minket felvilágosítani, abban a periódusban is, amikor még semmit sem értettünk, de sokkal fontosabb az, hogy pragmatikusak legyünk, és MOST cselekedjük azt, amit a JÖVŐ megkövetel! Sajnos a központi hatalom pártjaiban ülő szekusok mindannyiszor eszünkbe juttatták, hogy FÉLJÜNK gondolkozni, vagy cselekedni…, és tényleg féltünk… Annyiszor estünk egymásnak, ahányszor ők akarták…

Mindezek képezik azon fő okok halmazát, amiért az erről a lényeges kérdésről szóló vitakezdeményezés – arról a problémáról, aminek az alulfejlettségünk is köszönhető – a román etnikumúaktól kell induljon, és nem a magyaroktól, vagy székelyektől. Pontosan azért, hogy elkerüljük azt, hogy a történelmi-etnikai összetevő jelentőssé váljon, hogy érthetővé tegyük azt, hogy a közigazgatáshoz kapcsolódó egyéb napi problémák a legfontosabbak. Az első lépés a tudatosítás, aminek kapcsán úgy látom, hogy sokan összefogtak A megoldás nálunk van, kedves barátaim, a mi családjainkban, a mi közösségeinkben.

Értsük meg, hogy EGÉSZként is működünk, fogjunk össze, őszintén, érdekmentesen népszerűsítsük széles körben mindazt, ami a teleüléseinknek értékes és ilyenformán, a helyi szinten megvalósuló közjó ereje által néhány éven belül tisztán és gyarapodva kerülünk ki a jelenlegi helyzetből.

Ezt javasolom én ma a Szabad Embereknek, megyei tanácselnökjelölt minőségemben: kezdjük meg a vitát a Szabad Emberek Pártájának (POL) kezdeményezéséről, az Alkotmányos és Adminisztratív Országos Reform projektről.

Fogjatok neki a közösségépítésnek! Csatlakozzatok hozzánk! Használjátok szabadon a mi polgári platformunkat, és alapítsatok helyi szervezeteket!

Ovidiu Radian Vasu
A szerző a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártjának Maros megyei tanácselnökjelöltje

(Nethuszár)