Egy vírus, ami tüdőt és egót támad

Igazán elgondolkodtató, sőt, nagyon is fontos szöveg jelent meg a Der Spiegel német lapban Margarete Stokowski tollából – a kolumnában a szerző nemcsak górcső alá veszi a koronavírus járvánnyal kapcsolatos óvintézkedés ellen lázadó értelmiségieket IS, hanem felteszi a nagy kérdést: biztos tudjuk-e mi azt, hogy mit jelent a tudás? Hogy mi a tudomány működési rendszere? A cikket Stro Noémi fordította magyar nyelvre, amiért illesse őt hála és ezer köszönet. A Nethuszárhoz Szabó W. Péter olvasónkon keresztül jutott el, amit szintén nagyon köszönünk!

Egy vírus, ami tüdőt és egót támad

Kell-e vakon hinni a tudományban? Természetesen nem! A tudomány, mint személy vagy dolog, nem létezik. Ez még nem ad okot arra, hogy mindenfelé zavaros összeesküvés-elméletekben higgyünk.

Kezdjük a gondolatot egy kis kitérővel a filozófia területére, de ha véletlenül azért vannak itt, hogy azt olvassák ahogy férfiakat/egyéneket szidalmazok, akkor görgessenek egy kicsit alább, mert hát mindenre gondoltam.

Azok az egyének között, akik most nyilvánosan tiltakoznak a világjárvány leküzdésére irányuló óvintézkedések ellen – legyen az felvonulás az utcákon, az interneten vagy ehhez hasonló cikkekben – kiemelkedően sokan rámutatnak arra, hogy nem tudunk sokat erről az új típusú vírusról, merthogy a tudósok néha véleményt változtatnak, vagy éppen ellentmondanak egymásnak (ami normális).

Sajnos az a helyzet, hogy a tudományok részben létező, részben elfogadott hiányosságokkal, valamint a tudományos kutatás kísérleteivel együtt a fenti teóriát nem ellensúlyozzak. Az ember reagálhat úgy a dolgokra, hogy ezen a téren meg sok tennivaló van, amíg a vírust hatékonyan leküzdjük. Alázattal, türelemmel, akár kétségbeeséssel is reagálhat, vagy éppen azt kérdezi, hogyan hozhatja ki a legjobbat a jelen körülményből. Ezek lehet, hogy nem éppen a legproduktívabb, de valahol mégis érthető reakciók.

Ehelyett a koronaszkeptikusok egy állítólagos saját tudással keresik a kérdésekre a választ, ami aztán gyakran összeesküvés-elmélethez vezet. Teszik ezt mindazzal a meggyőződéssel és biztonságérzettel, hogy minden rendben lesz, ha egyszerűen abbahagyják az óvintézkedéseket.

A tudáshoz jól alátámasztott okok kellenek, a türelmetlenséghez semmi

Az episztemológiában, azaz a filozófiának annak a területén, amely a tudással foglalkozik, a tudást általában igazolt, igaz hitként definiáljak. Mindhárom elemet el kell magyarázni: mit jelent az, hogy valami indokolt, azaz mi indokolja a véleményt? Mi az igazság? És mi az a hit, hogyan különbözik a feltételezéstől, és ki rendelkezhet hittel, pl. csecsemők, állatok, robotok is? A végén teljesen mindegy, hogy miként értelmezzük a tudást, a lényeg az, hogy mindig szükség lesz megfelelő indoklásra, hogy alátámasszuk azt, amit igaznak gondolunk, viszont sem a makacsság, sem a türelmetlenség nem tartozik ennek az építőkövei közé.

A sértett büszkeség is ehhez az alapvető akadályhoz tartozik. Az emberiség történetében minden alkalommal, amikor új, kollektív ismeretek merültek fel az ember jelentéktelenségéről, gyengeségéről vagy sebezhetőségéről, az emberek ellenezték azt. Sigmund Freud az emberiség három nagy sértettségéről beszél: a kozmológiai (az a tudás, hogy a föld nem az univerzum középpontja), a biológiai (az a tudás, hogy az ember állatokból származik) – és mivel az egója sem volt valami túl kicsi – pszichológiai (a pszichoanalízis, amelyben a tudatalattit meglehetősen erős hatalomként ismerjük el).

A vírus mindenkit megtámad, főleg azokat, akik korábban különösen sértetlenek és függetlenek voltak, és ez a sérülés vagy sértett büszkeség ritkán tünetmentes. Ezek a dacoló típusok, akik ma már új szabadságharcosoknak tűnnek, készek megtenni valamit az úgynevezett szabadságuk védelmében. Idézem Hildmann Attilát „Fegyverrel a kézben, és fejem magasan tartva kelek harcra a szabadságunkért”. Diktatúráról beszélnek és közben nem sejtik, hogy egy igazi diktatúra már régen nem engedte volna meg az Instagramon való posztolást, mert már rég börtönben, vagy legalábbis a hanyatlásuk kezdeten állnának a korábbi nyilatkozataikért.

Érdekes ellentmondás az óvintézkedés-ellenesek mozgalmában az, hogy ezek mindig az autoritárius óvintézkedések ellen akarnak fellépni, ellenben hajlandóak bármilyen apró trükköt bevetni mindaddig, amíg csak pár új követője van ezeknek a nem kis tekintélyű megváltónak. Bármit megtesznek, hogy elismerésre tegyenek szert, legyen az a megváltó tánctanár, vegán szakács, lemondott rádiós házigazda, vagy megfakult popénekes. Elég bosszantó lesz, ha a végén épp egy guru vezet minket majd ki a krízisből.

Ez nemcsak arról szól, hogy egyszerűen csak a tudományra hallgatunk. Arról szól, hogy a dolgokhoz a lehető legésszerűbben és legszolidárisabban viszonyuljunk. Az ember nem is hallgathat a tudományra, írta Nils Markwardt a „Köztársaság” című tanulmányában, többek közt „azért, mert a tudomány nem létezik”. Szó, ami szó, a tudomány kritikája, jelenleg nagyon népszerű.

A teljesen megfertőzött egó

Giorgio Agamben filozófus az „NZZ” -ben írta, hogy a „tudomány” (nem világos, melyik) „már rég korunk valódi vallásává vált”. Figyelembe véve a hamis híreket, az összeesküvés-elméletek és az állítólagos elit gyűlöletét, ez egy elég merész tézis. Egy másik cikkében azt írja Agamben, hogy a vírus elleni küzdelem „valójában polgárháború” volt, és „nagyon valószínű”, hogy még a világjárvány után „folytatódnak azok a kísérletek, amelyeket a kormányok korábban nem tudtak volna végrehajtani” – mindez egy értelmiségi megállapításából származik, de ugyanolyan jó táptalaj az összeesküvések fantáziáinak, csak éppen olcsó húsnak tűnik. Azok a többé-kevésbé prominens/kiemelkedő emberek, akik most minden apróság miatt nyilvánosan őrjöngenek, mert rendszeresen kezet kell mosniuk, vagy éppen vásárláskor maszkot kell viselniük, őket most valószínűleg nem lehet észérvekkel meggyőzni. Egójuk valószínűleg már rég megfertőződött, és az ember csak remélni tudja, hogy ők holmi hálózati-posztolással és szitkokkal megelégednek.

Bárki másnál, akit a biztonság utáni vágy vezényel abban, hogy bűnbakot keressen, fennáll a veszély, hogy ezek az ún. hírességekhez/orákulumokhoz csatlakozzanak. Ez talán utalás arra, hogy ehhez nagy valószínűséggel a tudatlanság vezetett. A hiányosság a tudásunkban, és ennek felismerése nem azt jelenti, hogy az ember rosszabbul, hanem inkább azt, hogy az ember egy kicsit jobban tájékozódik a világban.

Amikor az ember a Robert Koch Intézet reprodukciós-számát hallja és ugyanakkor tudja, hogy ezek a számok megkérdőjelezhetőek, vagy éppen nem 100%-ban alátámaszthatóak, akkor ez az ember viszonylag többet tud mint az, aki csak a számokat ismeri. Az ember így valószínűleg védettebb a nemtörődömség és az ésszerűtlen pánik ellen. Peter Bieri „Milyen lenne az oktatás?” című szövegében azt írja: „Az iskoláztatás azt is jelenti, hogy ismerkedjünk azzal a kérdéssel, hogy miből áll a tudás és a megértés, és ezeknek milyen korlátiak vannak”. Ez a „másodrendű tudás”, vagyis annak ismerete, hogy mi minősül tudásnak „megakadályozza, hogy babona áldozatává váljunk”.

Ez nem oktatás kérdése, annak iskolai vagy egyetemi diplomák értelmében, hanem az a kérdés, hogy hajlandóak vagyunk a saját korlátainkat felismerni?

Természetesen akkor is lehet valakinek véleménye, ha nincs ismerete, de akkor képesnek kell lennünk arra, hogy felismerjük azt, mint saját egyéni véleményt.

Végül, de nem utolsósorban, a világ egyik legismertebb filozófusa, Szókratész az alábbi szólásával tett szert hírnévre: „Tudom, hogy nem tudok semmit.”

Bárcsak a tekintély és az alázat együtt járna.

Margarete Stokowski

Forrás: Der Spiegel

(Nethuszár)