Járványtanulságok: ugyanazok maradtunk!

Azt hiszem Kolozsváron véget ért a járvány – ma délelőtt a főtéren volt dolgom, és, amikor leszállok a Memón a buszról, mit látok? Nyanyák állnak sorban a picike kozmetikai bolt előtt: fegyelmezetten, maszkban, hajfestékért.

Olyan ez, mint a sérülés és az időjárás-előrejelzés: amikor szaggatott Nagyim reumája, akkor már tudtuk, hogy jön az eső, mondhatott bármit a tévé, az eső jött. Talán ezzel is így van: amikor a mamák már nyugodtan, türelmesen állnak sorban hajfestékért, akkor a szebb jövő itt van a küszöbön. Ami nem tudom, mennyire lesz szebb – vagyis lehetne, de nem lesz, mert a járvány legfőbb tanulsága, hogy az emberiség semmivel sem okosabb, műveltebb vagy fegyelmezettebb, mint a sötétnek mondott középkorban, vagy épp Ceaușescu idejében.

Valamikor azt hittük, hogy a butaság okozója az akut információhiány – ma itt van az internet, rajta millió orvos százmilliónyi szakvéleményével, de a laposföld-hívők úgy felturbózták a vírustagadást, hogy most azon imádkozhatunk, nehogy jöjjön egy koronavírusnál erősebb valami, mert akkor a bolygó megfekszik. Arra is rájöttünk, hogy itt az emberek széles tömegei dolgozni akarnak – akár az életük árán is. Mit nekik a nagyi, papi egészsége, ha a vendég orra elé oda kell baszni a korsó sört, akkor alig várjuk, hogy munkába rohanjunk. Az emberiség, főleg annak a nyugati és civilizálnak mondott fele sosem élt ilyen jólétben – a legutóbbi évtizedek meghatározó retorikája, amely egyúttal a liberális demokráciák mindenhatóságába vetett hitet is igazolni próbálta, nem kevés sikerrel.

És a nagy jólétben ez a kontinens nem tudott megengedni magának egy harminc napos vakációféleséget. Csak otthon kellett volna ülni, de nem úgy, hogy lemegyünk szaladni a Margit-szigetre, vagy kitöltünk egy nyilatkozatot, és azzal ugyanúgy mászkálunk a városban, mint előtte.

Harminc nap: tévézni a kanapén, társasozni a gyerekekkel, dugni az asszonnyal, végigböngészni a kámaszútrát – milliónyi lehetőség, pont azok, amelyekkel kapcsolatban sírni szoktak a fogyasztói világ leghangosabb kritikusai.

És a munka mellett hirtelen mindenki felfedezte magának a szabadságjogokat – a csontnackó temetőfoglaló dák farkasok lassan csatlakozni fognak a melegfelvonuláshoz – végül is…

Pedig szemünk előtt omlott össze a szabadságjogok legfőbb elvi alapja: az, hogy azok azért vannak, hogy megvédjenek minket – aztán nem tudtak megvédni a szabályszegő cigányoktól, mert a cigányok szabályszegésének, normakövetkezetlenségének legfőbb oka maga a szabadságjog-idealizmus. Ami még azt sem akarja megengedni, hogy cigánynak hívjuk őket… (Ami a butaság Everestje!)

Ez a szabadságjog-idealizmus pedig leszarta az eredményeket: ha a szegregált oktatás nem fért bele a képbe, akkor a kontinens lazán bezárt cigány iskolákat, nem törődve azzal, hogy nem ebből lesznek az általa óhajtott vegyes oktatási intézmények, hanem utcakölykök, akik a gyerekkereskedelem markában kötnek ki.

A szabadságjog-idealizmus viszont úgy bánik a tőkével, mint a hímes tojással: annak az érdekeit óvja, öntözi, locsolgatja. Ha a német gazdaság megszenvedte volna, hogy nincs elég román, aki leszedje a spárgát a földekről, akkor a lezárt Európán keresztül magukhoz utaztattak pár tízezer rabszolgát a keleti kiszolgáló-személyzet, más néven bukaresti kormány és elnöki hivatal nem kis segítségével.

Németország még repülőt is küldött utánuk, aztán, amikor beütött a krach, mert a vírus nem ismer határokat és nemzetiséget, és meg is halt pár román, akkor Merkel mama hazapakolta őket.

Busszal.

Wir schaffen das

Nem tudom, ha van nagyobb csalódása ennek a járványnak, mint Németország, és úgy általában a fejlett államok magatartása: a dajcsok elsők között függesztették fel az orvosi eszközök exportjának lehetőségét, ezzel Kína karjaiba lökve az európai államokat. A német egoizmus Hitler óta nem látott gazdasági sikerének vagyunk tanúi, amit a Führer nem tudott befejezni, azt most a német bankok, és a Robert Koch intézet megoldja.

Holott lehetne ez az egész sokkal jobb is: megtanulhattuk volna, hogy szolidaritás nélkül egyikünk sem ér semmit. Hogy az egészségügy mindenhol több pénzt érdemel, és vannak olyan dolgok, amelyek jó, ha vannak, de nem tartoznak a boldogsághoz. Megtanulhattuk volna, hogy bizony, a gépjárműforgalom és a repülőgépek a legnagyobb légszennyezők, de mi alig várjuk, hogy repesszünk egyet a nagybácsi Audijával a Tordai úton.

Egy komplett és teljesen eltévedt politikai osztálynak ez jó hír:
ugyanazok maradtunk!

Ghonzó

(Nethuszár)