Végre! Szijjártó látogatásával megindulhat a megbékélés

Akárhogy is nézzük, ennek a találkozónak ideje volt, bár ahhoz, hogy jelentőségét megértsük nem árt tudni balkánul – és, amikor az erdélyi olvasótábor egy részének kommentjeit lapozgatom, akkor óhatatlanul is felötlik bennem: Szijjártó Péter jobban ismeri a bukaresti nyelvet, mint mi magunk, akik itt élünk, és akik ebben (is) segítséget kéne nyújtsunk neki.

Mi is történt? Tulajdonképp semmi.

Mi is történt? Végre elindultunk a normalizálódás irányába, abban az értelemben biztosan, hogy végre van érdemi kommunikáció a két ország diplomáciája között. Ami eddig is volt, csak nem volt látványos, nem a polgárok orrára kellett kötni, hogy a humán korridorról hogyan egyezkedtek, vagy egyebek. Most az orrunkra kötötték, és úgy teszünk, mintha nem látnánk ennél tovább.

Felesleges azon sírni, hogy a román külügyminiszter „leállította” a magyar kisebbség irányába folyósított támogatásokat: egyrészt ez nem igaz, ezt CSAK a román sajtó egy része (és nem az egésze!) tálalta így a címében, miközben a cikkükben – a tartalmat tekintve – még ők sem így számoltak be róla.

Ami ezzel kapcsolatban történik, annak semmi köze hozzánk, erdélyi magyarokhoz, és még Magyarországhoz is alig van köze – Bogdan Aurescu ugyanis ezzel nem a román patriótáknak üzent, bár kétségkívül, ezen a felületen is hasít most a népszerűsége, hanem a PSD-nek, és annak helyi báróinak. Tudjuk, mert maga Szijjártó mondta, hogy az eddigi gazdatámogatás (és nem az összes támogatás), amit a Pro Economica osztott szét úgy került be az országba, hogy a magyar kormány szóban megállapodott Melescanuval, az akkori külügyminiszterrel, aki se szó, se beszéd, simán hátba döfte magyar kollégáját az úzvölgyi pogromkísérlet idején….

Egyezzünk meg: ez azt jelenti, hogy Magyarország megkereste a román felet, nekik pedig ez a szóbeli megállapodás elég volt. Kellett volna Budapest erőlködjön szerződésért? Írásos egyezségért? Minek? Nem az a dolga!

Most változnak a szelek, a PNL van kormányon, és nagy valószínűség szerint ők is nyerik majd a parlamenti választásokat – Bogdan Aurescu tehát annyit akart ezzel az új írásos egyezséggel elérni, hogy a liberálisok helyi bárói is hozzáférjenek ahhoz, amihez a pészédések hozzáfértek. Újraosztják a pozíciókat Romániában, és a magyar állami támogatások, főleg azok, amelyek a gazdaságot érintik, új zsebekre ácsingóznak. Ami nem is biztos, hogy baj, így elsőre. Sőt, második blikkre sem nevezném bajnak, hanem inkább állapotnak, amiből még lehet ez is, az is.

A teljes kép érdekében írjuk le: Szijjártó Péter látogatása kifejezetten baráti gesztus, nem egy előre leegyeztetett találkozóról van szó, hanem egy olyanról, amelyik utolsó pillanatban jött össze. A magyar külügyér továbbá Gyulafehérvár és Kolozsvár ELŐTT tért ki Bukarestbe, diplomáciai nyelven ez annyit jelent, hogy „kicsi barátom, ne még veszekedjünk annyit, nem éri meg egyikünknek sem, eljövök én hozzád megbeszélni a dolgokat”.

A román diplomáciának semmibe sem került volna ezt elutasítani, okuk lett volna rá ezer, akarat pedig biztosan, de nem tették, és ez talán már annak a PNL-iránynak az érdeme, akikre szavaztunk. (Mert nem azért küldtük el a rohadt francba a PSD-t, hogy Ludovic és Iohannis bohóckodjon, tudjuk, hogy van a PNL-nek az a nem túl jól szervezett, de elég erős arca, amit viszont mi, magyarok is szeret(het)ünk!)

Romániában azonban komoly ellenségei vannak a magyar–román (vagy román–magyar) történelmi megbékélésnek, és ezt nem habozik kihasználni az a Nyugat, amelyik egyrészt mindent megadna, hogy megszabaduljon a budapesti kormánytól, ezért a magyar kisebbséggel való zsarolástól sem riad vissza, lásd Ukrajna – másrészt nem habozik szítani a kedélyeket, kettős mércét alkalmazni, ha magyar ügy kerül terítékre. Iohannis simán beleszarhat a magyarok gulyáslevesébe, ettől még megkapja a Nagy Károly díjat, mert az jár neki, és kész.

A nyugdíjba vonult, de fiaik, unokáik útján némi (nem is kevés) hatalmat még mindig gyakorló egykori szekusok pedig bármikor begyújtják a nemzetvédő-keresztény román tankok motorjait, lásd az úzvölgyi attak egyik értelmi szerzőjének minapi bejegyzését: a fickó ismét menne Úzvölgybe, dacára annak, hogy a vészhelyzet miatt egyelőre tilos a települések közötti öncélú utazgatás.

Iylen erőviszonyok között és ezeken a törésvonalakon táncol Aurescu, amikor előadja a kemény megmondóembert – nem nekünk, magyaroknak üzen, és nem a külügyminiszteri találkozó elemzése hangzik el ilyenkor a szájából, hanem az a szándék, hogy a nackó vonal ne kapjon erőre, legalábbis ne a másik párt nackó vonala, mert belőlük jutott mindegyik román pártnak az idők során, kár, hogy észből kevesebb.

Jól tette hát Szijjártó Péter, hogy gesztust gyakorolt, jól tette, hogy nem csapta le a magas labdákat, amikből röpködik pár tucatnyi lassan 100 éve a szétmérgezett levegőnkben, és jól tette, hogy mindezt a választások előtt sikerült nyélbe ütnie.

A többi pedig következik majd – lassan, de biztosan, mert ezt kívánja a politikai ráció mindkét fél részéről!

Ahogy azt az ősi dák mondaná a lovak nyelvén: vom trai si vom vedea!

Ghonzó

(Nethuszár)