Consummatum est: vége a Bay-kastélynak, szemünk előtt pusztul Erdély

Újabb műemléket húzhat ki Erdély a listájáról – az ördögkúti kastélyt immár csak fényképen láthatjuk majd, a román állam gondatlansága, egy nyolcvan évvel ezelőtti szörnyű kegyetlenkedés, a román–magyar megnembékélés összedolgozott, és sikerült nekik az, ami két világháborúnak és egy kommunista diktatúrának nem: a földdel tették egyenlővé Erdély egyik legszebb, legértékesebb neobarokk kastélyát, az ördögkúti (Treznea) kastélyt, Bay Ferenc egykori otthonát.

A hírt a Szilágy Megyei Művészeti és Történelmi Múzeum kutatója, Cocis Horatiu (ejtsd: Kocsis Horáciú) tette közzé saját Facebook-oldalán, ebből lett hír a mainstream sajtóban is. Az ifjú és lelkes kutató nem rejtette véka alá véleményét: szerinte a tudatlanság, a kulturálatlanság és a posztdecemberi nemtörődömség győzött, a 19. századi kastély pedig örökre az enyészeté lett. A kastélyt immár csak fényképről láthatjuk, egy halom tégla maradt belőle, nem több.

„Az Ördögkút központjában látható kastélyt Bay Ferenc földesúr építette a XIX. század közepén. A kastély két szárnyát, a velencei „sóhajok hídjának” mintájára készült átjáró köti össze” – áll a Kastély Erdélyben portálon található leírásban.

Consummatum est

A magyar földesúr egészen 1944 élt a kastélyában, aztán a front közeledtével elmenekült, amire nem kevés oka volt, lévén nyakig benne volt az ördögkúti románellenes mészárlásban – ez utóbbiról kicsit alább írunk, de a történet máig tartó utóhatásai közé sorolható a kastéllyal szembeni attitűd is. A kommunista diktatúra alatt, ahogy az nagyjából Erdély-szerte történt, a kastély a CAP (TSZ, magyarosabban: téesz) tulajdonába került, majd az Állategészségügyi Igazgatóság körzeti felelőse költözött ide (Circumscripţiei Sanitar-Veterinare) és ők 1998-ig maradtak – az épület ezidáig tehát néminemű védelem alatt állt, az azt használók ugyanis tatarozgattak, az sem mellékes, hogy télen fűtötték stb. (A mainstream sajtó állításaival szemben: nem 1990-ben vált gazdátlanná, elhagyatottá!)

Időközben, 1995-ben megszületett a 76. számú törvény, amely a román nép mártír-településeiről rendelkezett, és ennek köszönhetően Ördögkút is azzá vált: mártírtelepüléssé – a korabeli román helyi sajtó szerint nagyjából ennek köszönhető, hogy a kastéllyal szemben addig passzívan, vagy talán épp pragmatikusan viselkedő helyi román lakosok hozzáállása megváltozott – a„ gyilkosok kastélyát” többé már nem akarták restaurálni ők sem, legalábbis az első olyan hangok, amelyek a Bay-kastély felújítását (vagy akárcsak állagmegóvását) ellenezték ebben az időben kezdenek megjelenni.

Visszaigénylés, majd káosz

A kastély iránti visszaigénylést már idejekorán benyújtották Bay Ferenc örökösei: első alkalommal rögtön a forradalom után, 1990-ben, majd később, 1998-ban Bay János György, az unoka fordult a román állam felé, hogy visszaigényelné az épületet – arra hivatkozva, hogy annak tulajdonosa háborús bűnös a tulajdonjog nem került visszaállításra. A két visszaigénylés között születik meg tehát a fentebb említett mártírváros-törvény, és, miután 1998-ban az épület kiürül, gazdátlanná válik, a vele szemben táplált ellenséges érzelmek is egyre nagyobb teret kapnak.

2008-2009 tájékán, amikor Románia már rég uniós tagállam, az egyre romló állapotú kastély iránt érdeklődést mutat Călin Hârza, zilahi ügyvéd, aki a Jeruzsálemi Lovagrend erdélyi központját (Balivatul Transilvaniei al Ordinului Suprem Militar al Templierilor din Ierusalim) szerette volna a kastélyban kialakítani, továbbá egy középkor-kutató műhelyt, illetve egy helyi múzeumot a faluban legyilkolt román parasztok emlékére.

„A polgármesteri hivatal elsőre nyitott volt az ajánlatunkra. Nyolcvanezer régi lej értékben végeztünk szakmai felméréseket, amelyeket átadtunk a polgármesternek. Azt mondták, hogy köszönik, és utána be is fejezték a velünk való együttműködést. Ezt követően kezdtek megjelenni a különböző összeesküvés-elméletek, a polgármester pedig azt mondta nekünk, hogy vannak magas pozícióban levő személyek, akik maguknak szeretnék a kastélyt. A polgármesteri hivatal épületében tartott egyik falugyűlésen az emberek meg akartak lincselni. Én nem hiszem, hogy valaki akarta volna a kastélyt. Akik kérték, mind a földért kérték, azzal a szándékkal, hogy lebontják az épületet.”

Román eredeti: „Primăria a fost deschisă la propuneri, pe faţă, dacă suntem de acord să facem investiţii. Am făcut expertize de peste 80 de milioane de lei vechi şi le-am dat la primărie. Mi-au spus mulţumesc şi au încheiat colaborarea noastră. Apoi a început să apară teoria conspiraţionistă. Primarul mi-a spus că sunt persoane sus-puse care vor castelul. Într-o adunare de la primărie, oamenii au vrut să mă linşeze. Eu nu cred că voia nimeni castelul. Toţi cei care l-au cerut, l-au cerut din cauza terenului, cu intenţia de a demola clădirea”

–

emlékezett vissza Călin Hârza egy 2012-ben megjelent, Ciprian Plaiaşu által jegyzett cikkben.

És 2009-ben bemutatják, hogy egy uniós tagállamban, amikor létezik befektető a műemlék restaurálására, amikor már léteznek az uniós források ilyen célra, akkor mit csinál egy falusi polgármester: Emanoil Stanciu, Ördögkút akkori polgármestere (PDL-s színekben, by the way!) levelet ír a Kulturális Minisztériumba azt kérvén, hogy a Bay-kastélyt vegyék le az országos műemlékvédelmi listáról – nem is kertel, elmondja, hogy le szeretné bontani azt, helyére pedig a polgármesteri hivatal új épülete, egy orvosi rendelő, egy sportpálya és szociális lakások épülnének. A polgármester azzal indokolja a lebontást, hogy sem pénze, sem egyéb anyagi lehetősége nincsen arra, hogy kastély állagát megóvja, vagy restaurálja.

Igen, jól matekozol, kedves olvasó, alig egy fél évvel azután, hogy jelentkezett egy befektető.

Igen, jól látod, meg sem próbáltak uniós forrásokat lehívni.

Mármint nem a kastélyra – Stanciu polgármester ugyanis 2012-ben, a választási kampányban már azzal büszkélkedik a Sportul Salajean hasábjain, hogy uniós forrásokból bevezetik a vizet a falu házaiba, illetve felsorolja, hogy mennyi utat javítottak meg, újítottak fel. Megépült az új polgármesteri hivatal is, magyarán, aligha hihető, hogy ne tudott volna uniós forrásokra pályázni, ha a Bay-kastély restaurálása szerepelt volna a vágyai között.

Nem szerepelt, ehelyett, ahogy írtuk, inkább azt kérte a minisztériumtól, hogy engedjék meg lebontani azt.

2012-ben ismét megnyerte a választást, aztán 2016-ban már nem, így került a jelenlegi polgármester, Oros Cristian a falu élére. Ő meg is rendel egy szakvéleményt, amelynek eredménye 2018-ra születik meg – ez az, amelyik kimondja az elkeserítő valóságot, és amelyről a napi híradásokban is olvashattatok itt-ott, a mainstream sajtóban: az épületnek 10 százaléka sincs már meg!

 

A 2002-es Hivatalos Közlöny 56. számú csatolmánya (Anexei nr.56 la Monitorul Oficial al României nr.681 bis / 2002) szerint, amelyben felsorolja Ördögkút településéhez tartozó vagyontárgyakat, a Bay-kastély úgy szerepel, mint a falu tulajdona.

2018-ban Florin Florian, Szilágy megye prefektusa szerint eddig szándék sem mutatkozott annak megóvására, restaurálására (holott volt, erről írtunk fentebb), illetve az épület súlyosan leromlott állagára hivatkozva szintén azzal a kéréssel fordul a bukaresti minisztérium felé, hogy azt töröljék a műemlékek listájáról, ezzel megnyitva az utat a lebontás előtt. (Ez már a második ilyen jellegű kérvény!)

Végül 2019-ben Daniel Breaz, akkori kulturális miniszter egy laza mozdulattal kihúzta a kastélyt az országos műemlékvédelmi listáról.

A kastély pedig ez idő alatt csak állt egymagában, a falu határában és állaga évről-évre romlott, mígnem az utóbbi idők esőzései befejezték azt, amit az idő vasfoga, és a román bürokrácia elkezdett – összedőlésének pillanatában az egykori pompás épületből már csak 9 – ismétlem: kilenc – százalék volt meg. A helyi polgármester tudatta a nagyvilággal, hogy az esőzések miatt dőlt össze, hozzátéve, hogy ők sokszor próbálkoztak azzal, hogy kezdjenek valamit a kastéllyal, (ami azért eléggé eufemisztikus kijelentés) de nem sikerült, miközben az épület már életveszélyessé vált, főleg a környéken játszadozó kisgyerekek számára.

Ördögkút és a mészárlás:

Az 1940-es második bécsi döntés után Észak-Erdélybe bevonuló magyar hadsereg itt, Ördögkúton követte el az egyik leghíresebb emberiség elleni (más megfogalmazásban: háborús) bűncselekményét. Hogy mi robbantotta ki a magyar katonák kegyetlenkedését, az máig nem tisztázott – elvileg arról lenne szó, hogy a faluba beérkező honvédekre az ortodox templom tornyából maga az ortodox pópa lánya (!?) rálőtt a katonákra. Ákosy Károly ezredes erre megparancsolta, hogy kutassák fel az orvlövészeket – aztán, hogy, hogy nem kitört a káosz. A házak között az erdő felé szaladó, megijedt parasztokat legéppuskázták, románokat rángattak ki házaikból és végeztek ki, az áldozatok között van négy helybéli zsidó is, akik egyébként a román világ alatt végig magyarnak tartották magukat. (Ez egyébként is jellemző volt az erdélyi zsidóságra!)

A kegyetlenkedések másnap is folyatódtak, ekkor razzia címén újabb polgári áldozatokat követelt a magyar honvédség kegyetlenkedése. A visszaemlékezésekből egyértelműen kiderül, hogy Bay Ferenc, aki gazdagsága okáén egyfajta tótumfaktumnak számított a faluban, nem volt jelen a vérengzésekkor, ezt többen a szemére is hányták később, mivel ő megálljt tudott volna a parancsolni a honvédeknek – szólnak a visszaemlékezők, bár arra nincs magyarázat, hogy egy civil gazda miként tudna parancsolna egy ezredesnek. Más források szerint Bay Ferenc ekkoriban a Meszes-hegységben bujkált, ugyancsak más források szerint pedig a szomszéd községekben kegyetlenkedett (leginkább román források szerint), ez utóbbira semmi bizonyíték nincs, az 1945-ös népbírósági per szerint pedig ő hívta be a faluba a honvédeket (ezt sem sikerült bizonyítani).

A mészárlásnak összesen 93 áldozata volt, ebből 87 román és 6 zsidó.

Az eseményeket később egy német–olasz közös katonai bizottság is kivizsgálta, a magyar fél felelősségét minden különösebb nehézség nélkül megállapították – a honvédség helyben levő vezetői ugyanis a helyi magyaroknak parancsolták meg, hogy mutassák meg, melyek a románok házai – erős a gyanú, hogy nem virágot akartak vinni nekik.

A helyi magyarok hozzáállása kettős: sokan féltek a honvédektől, így teljesítették a parancsot, megmutatták a román házakat, mások óvni próbálták a falut, annak minden lakójával együtt.

Jellemző történet: a honvédezredes azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja az egész falut, mire egy helyi magyar meggyőzte, hogy ne tegye, mert azzal a magyarok házait is leégeti, mire az ezredes csak a románok házait akarta felgyújtani, a helyi magyar elöljáró ismét meggyőzte, hogy ez sem túl jó ötlet, mert a románok házai elszórtan állnak a magyarok házai között, így a tűz átterjedne a magyarok házaira is – ezután kapták parancsba a helyi magyarok, hogy mutassák meg, melyek a románok házai.

A román visszaemlékezések szerint ugyanakkor több, egyszerű magyar paraszt is kockáztatta saját életét azzal, hogy otthonaikban bújtatták román szomszédaikat, a román történészek egy része szerint ezzel sikerült elkerülni azt, hogy az áldozatok száma a ma ismertnél is magasabb legyen. Az olasz–német vizsgálóbizottság német tagja ki is jelentette: „a következő száz évre megmérgezték az emberi kapcsolatokat” – célozva a cselekmények súlyosságára. 1945 után három falubeli magyart több tíz éves börtönbüntetésre, Bay Ferencet pedig távollétében halálra ítélték.

Az egykori pompás kastély pedig mára végleg eltűnt a föld színéről, tanúsítva azt, hogy a román–magyar ellenségeskedésnek, a nagyhatalmi seggnyalásnak, a száz évvel későbbi pitiáner bosszúállásnak, annak, hogy egymás küllőibe botot dugjunk csak az utókor, és főleg a kulturális kincseink látják kárát.

Végül is azt mondhatjuk, ha eléggé cinikusak vagyunk, hogy: egy-egy. Mi kinyírtunk közel száz románt, ők nyolcvan év alatt eltörölték a kastélyunkat a föld színéről – az igazság az, hogy nekem ehhez az idióta játékhoz erősen nincs kedvem.

Pedig van még magyar vonatkozású kastély bőven Erdélyben, szóval:
akarunk még egymást szívatósdit játszani?

P.S.: azoknak, akik feltétlenül román rosszindulatot vizionálnak, és általánosítanak eme kérdés kapcsán szeretném a figyelmükbe ajánlani azt a nem elhanyagolható tényt, hogy a kastély megmentése érdekében jóformán csak román nemzetiségűek mozdultak meg az utóbbi években, ahogy jóformán csak a román sajtó számolt be különböző riportok formájában, időről időre a kastély körüli hercehurcáról!

Örsike

(Nethuszár)