Poeta natus – Lukács Helga-Erikát kérdezte a Nethuszár…

A 21. század akaratlanul is elhozta az underground művészetek reneszánszát. Ezen belül is a hobbiköltészet egy olyan irányzattá vált, amelyet nagyon sok fiatal próbál meglovagolni, több-kevesebb sikerrel. Ki ne próbált volna fiatalon verset írni? Ha visszatekintünk, talán saját magunkat is megmosolyogjuk a réges-rég fabrikált verseink miatt. Olyan ez kicsit, mint mikor kommunizmus alatt pálinkát főztek nem megfelelő felszereléssel. Kicsit más lett az íze, de a miénk volt.

A soron következő interjú egy olyan tehetséges hobbiköltővel készült, aki – egy zenei metaforával élve : ,,ki fog jönni az aluljáróból”. Lukács Helga-Erika nevét jegyezzük meg, biztos vagyok benne, hogy hallani fogunk még róla, vagy legalábbis olvasni fogjuk őt a következő években. Előzetesként tekintsük meg közösségi oldalát, ahol publikált már néhány verset.

 – Mit jelent számodra a vers fogalma?

– Most mondhatnám, hogy egy vers formai sajátosságai eltérőek egy prózáétól és ez szinte nyilvánvaló bárkinek, de én nem is igazán értek a különböző műnemek jegyeihez, így hát kicsit másként tekintek a költészetre. „A vers az, amit mondani kell”-mondta egyszer egy megszeppent kisfiú Kányádinak, akit épp úgy meghatott ezen mondat, ahogy engem is. A verset lehet, de nem szabadna a külső megjelenése alapján kategorizálni, főként ugye a posztmodern költészetben, ami felé az én szívem is húz mellesleg. A vers számomra kimondja azt a kimondhatatlant, amire a próza képtelen.

 – Melyik vers érintetett meg legelőször?

– Nehéz erre válaszolni, hiszen, ha megpróbálom felidézni az első verset, ami hatással volt rám, több is eszembe jut. Édesanyám nagyon sok verset „tuszkolt az agyamba” gyermekkoromban, hála Istennek! Már akkor éreztem, hogy egyes versek kimondottan megérintenek, például Móricz Zsigmond-A török és a tehenek verse, ezt valósággal imádtam mormolni vagy Weöres Sándor – A galagonya verse, amit egyébként mai napig dudorászok önmagamról elfeledkezvén.

 – Mi az ami inspirált téged, hogy nekifogj alkotni?

– Igazából ezt nem tudom. Már elemi iskolában, órákon unatkozva írtam egy-két verset, de azok a formai követelményeken kívül semmit nem adtak át a költészetből. Gyenge próbálkozások voltak, bár nem is vettem komolyan soha. 2015-ben, ha jól emlékszem, kezdtem felfigyelni arra, hogy néhanapján rímekben gondolkodok, de ezt sem mondanám kiváltó oknak. Tulajdonképpen annyi történt, hogy egy búskomorabb délutánon kiültem az erkélyre egyedül szomorkodni, és megfogalmazódott bennem pár sor. Szaladtam papírért és írószerért, és megszületett az első, aminek már mondanivalója is volt. Pár erőltetettebb még következett abban az évben, de egyik sem volt az igazi.

 – Hogyan tekintettél a legelső megírt versedre?

– Most nem tudom, hogy melyik versemről beszéljek, mint legelsőről, hisz amint az előzőekben említettem, elemiben már készültek, én mégis elsőnek a 2015-öst tekintem. Örültem a művemnek, kicsit büszke is voltam magamra, hogy végre alkottam olyat, ami tetszik. De korai volt az öröm, hiszen 4-5 vers után 4 évig nem koptattam a tollat. Ma már, ha újra elolvasom, csak egy érzelmet élek át: hogy ez volt az első lökés. Emiatt nem adtam fel. Mert akkor, ott, hittem abban, hogy nem vagyok párhuzamos a költészettel, bármilyen sántán is botorkált az az egy.

 – Milyen témakörben szeretsz a legszívesebben alkotni?

– Nagyon mainstream leszek most: a kedvencem a szerelem és az emberi kapcsolatok.

 – Kinek a művészete hatott rád?

– Nem állítom, hogy egyetlen költő munkássága befolyásolt volna kizárólag, és ez a verseimben is jól tükröződik, hisz nem tudok egyetlen stílusnál megmaradni. Emlékszem, középiskolában valósággal gyűlöltem a verseket, mert elemezni kellett őket. Van az a vicc, hogy „Mire gondolt a költő, amikor leírta, hogy az a függöny lila? –hát arra, hogy az az átkozott függöny lila”. Miért kell túlbonyolítanunk az életet? Költőkénk szobájában lila függöny volt, és talán épp, mert nem talált hirtelen megfelelő rímet, hát gyorsan beszúrt egy kevésbé lényeges sort, aztán mi x évvel később órákig próbáljuk megfejteni, hogy miért írta azt, amit. Na de kérem! Aztán rábukkantam egy kortársra, alias Fodor Ákos, aki a magyar haiku gyöngyszemeivel valósággal levett a lábamról, és bizony megértettem a költői képek varázsát. Sok kedvenc költőm van, de az ő alkotómunkássága kimagaslóan mélyebb nyomot hagyott bennem.

 – Mennyi idő után mutattad meg másoknak is az írásaidat?

Egy-két kiváltságos barát, ismerős már nyomban az elkészültük után olvashatta őket, persze olyan személyek, akikben bíztam, hogy nem nevetnek ki. Aztán 2019 elején, most már kicsit nagyobb önbizalommal felvértezve úgy döntöttem, hogy adok egy esélyt magamnak, hátha valakinek tetszeni fog. Így jött létre a Facebookon a verses oldalam.

 – Hogyan hatottak rád a kritikák, ha volt egyáltalán ilyen?

– Nyilván kaptam már édeset-keserűt. Én megpróbálok folyamatosan fejlődni, a visszajelzések nélkül is, de egy kulturált építő kritikának talán jobban örülök, mint egy „Tetsziknek”.

 – Számodra ez csak hobbi vagy hosszú távon is el tudnád képzelni magad költőként?

– Nekem van egy szakmám, fogorvos vagyok, (sokan meg is lepődnek ezen párosításon) és én szeretnék  megmaradni ezen területen, de ez nem zárja ki a költészetet. Fogalmazzunk úgy, hogy az egyetlen hobbim, amit életem végéig űznék szívesen.

 – Melyik versed áll legközelebb a szívedhez és miért?

– Lukács Helga-E.:  Poeta natus

 

az asztalon harsány csattanás

szellemem éretlen termése

meztelenül kerül terítékre

csatangol agytekervényeim közt

a kimondhatatlan

lám, ha egyszer papírra vetem

izzadt véremmel megpecsételem

ugyanúgy tekint majd vissza rám,

mint mikor még csak egy

gondolat volt csupán?

Torz énképem a tükörből jelez

-ez most egy másik önmagam

poeta natusnak születik ember

vagy a lélek metamorfózisa

hogy a költészet csírájának

megfelelő talajt teremt

s ott bent a fejemben őrzi

míg terméssé nem érik a mag

s születnek így vagy múlnak ki

szellemi kincseink őrzői?

(Marosvásárhely, 2020 június 5.)

Talán ez. Engem sokat foglalkoztat a kérdés, hogy akkor most költő vagyok-e, vagy csak egy hivatásos unatkozó. Ez az írásom is erre keresi a választ.

 – Tervezel verses füzetet/könyvet kiadni a közeljövőben?

– Minden álmom! Egyelőre még nem alkottam annyi minőségi tartalmat, ami egy kötetre elegendő, úgyhogy még várat magára, de remélem már nem sokat. Hogy pontosan mennyit, ezt magam sem tudom megjósolni, hiszen inspiráció hiányában néha tartok kisebb szüneteket az írásban. Általában erősebb emocionális lelkiállapotban száll meg az ihlet. Talán azért, mert a verseim által adom ki magamból a véleményem, amikor úgy érzem, úgyis süket fülekre találna kimondva. Meg aztán: a szó elszáll, az írás megmarad.

 – Mit üzennél azoknak, akik elgondolkodtak már az íráson, de nem volt bátorságuk megtenni az első lépést?

– Én mindig meglepődők az ilyen eseteken. Nem hiszem, hogy a bátorság hiánya miatt nem léptek még, sokkal inkább, mert nem nőttek fel hozzá. Amikor az emberben megérik valami, annak bizony ki kell jönnie, akár szóban, akár írásban. Ha írsz, és nem vagy biztos benne, hogy közszemlére tennéd, talán még nem érett eleget, még nem elég erős az a vélemény. Ez esetben csiszolj még rajta! És ha mások elutasításától félsz, ne feledd, hogy mi emberek, itt a Földön egyenrangúak vagyunk. Senki negatív visszajelzése nem szabad eltántorítson attól, amit csinálsz, ha érzed, hogy értéket alkotsz. Hallgass a szívedre!

Dantés

(Nethuszár)

Nethuszár